Szerző: Koi Tamás

2019. április 1. 15:43

Megtévesztő iPhone-reklám miatt bírságolták a Telekomot

Egy reklámanyagban szereplő, nem tárgyilagos összehasonlítás miatt 12,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Telekomot.

Nem tárgyilagosan hasonlította össze saját ajánlatát az egyik versenytárs ajánlatával, ezért 12,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekomot a Gazdasági Versenyhivatal. A szolgáltató ezúttal egy 2017-es, iPhone 7 ajánlatokat összehasonlító jogsértő reklám miatt kapta a büntetést - ebben az ajánlatban a cég úgy hasonlította össze saját konstrukcióját a Vodafone Magyarország hasonló készülékajánlatával, hogy saját ajánlata esetében a fogyasztók által fizetendő összköltségnek csak egy részét tüntette fel.

A jogsértőnek minősített, 2017. augusztus 17-én szétküldött reklámlevél csak a készülékért fizetendő havidíjat emelte ki. A havonta fizetendő összeg azonban a két szolgáltató esetében közel azonos volt – a készülék mellé szükségszerűen beszerzendő tarifacsomag díját is figyelembe véve. Bár a Telekom nyilvánvalóan vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, összességében a fogyasztó nem kapott objektív képet a két szolgáltatásról. A vállalkozás így megsértette a versenytörvény összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályait - áll a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

t_pont

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az ajánlathoz kapcsolható bevétel nem volt jelentős, a GVH bírságcsökkentő tényezőként pedig figyelembe vette, hogy a cég – együttműködési jellegű intézkedésként – elengedte a közvetlenül érintett fogyasztók hűségvállalás miatti kötbérfizetési kötelezettségét. A hivatal ugyanakkor tekintettel volt a kirótt összeget növelő körülményekre is, ugyanis a Telekom több alkalommal követett már el a fogyasztók tájékoztatásával összefüggő jogsértést, a bírságnak pedig visszatartó hatással kell rendelkeznie - teszi hozzá a hatóság.

Bár a szervezet által kiadott sajtóközlemény nem tesz róla említést, a GVH alighanem az összehasonlító reklámban szereplő  versenytárs, a Vodafone Magyarország beadványa alapján kezdett vizsgálatba - legalábbis erre lehet következtetni a hivatal honlapján közzétett részletes indoklásból. A vizsgált reklámlevél alapján a Telekom ajánlata csakugyan lényegesen vonzóbbnak tűnt a Vodafone-éhoz képest, a vizsgálat során elvégzett, az összes költséggel (havi készülékrészlet, előfizetések havidíja, különböző kedvezmények) számoló összehasonlítás szerint azonban az összöltség a két szolgáltatónál közel azonos volt. 

A Telekomnál egyébként a két éven keresztül az ajánlatok értelmében befizetett teljes, kumulált összeg 601704 Ft volt, míg a Vodafone-nál 631448 Ft.

A Magyar Telekom közölte, vizsgálja a GVH határozatát, és megfontolja a jogorvoslat kezdeményezését. Bár a vállalat álláspontja szerint a kampány megfelelt az összehasonlító reklámra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, a kampányban készüléket vásároló, csekély számú érintett ügyfél részére kompenzációt nyújtott.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról