Szerző: Asztalos Olivér

2019. március 20. 13:29

iMac konfigurációit is frissen tartja az Apple

Frissített asztali számítógépinek egy részét. Az iMacek új processzorokat és videokártyákat kaptak.

A hétfői tabletes frissítést követően all-in-one asztali számítógépei, vagyis az iMacek konfigurációit is módosította az Apple. Eget rengető változások most sem történtek, a jól bevált stratégiának megfelelően elsősorban a processzor, illetve a diszkrét videokártya választási lehetőségei bővültek. Ennek hála már akár az Intel legerősebb mainstream, nyolcmagos Core i9 CPU-jával szerelt konfiguráció is összeállítható, a korábbinál erősebb grafikus grafikus adapterrel.

A 21,5 és 27 hüvelykes AIO-k dizájnja tehát nem változott, maradt a 2017 júniusában megismert külső. Ugyanez igaz a kijelzőre is. A kisebbik gép 4K, a nagyobbik 5K felbontású panelt kínál legfeljebb 500 nites fényerő és 10 bites csatornánkénti színmélység (DCI-P3 támogatás) mellett. A nagy frissítést a már említett Intel processzorok szolgáltatják, hisz míg a lassan két éve bemutatott modellekbe kettő- vagy négymagos Kaby Lake processzorok kerültek, addig a frissített 21,5 hüvelykes gépnél a négymagos Core i3, a 27-esnél pedig egy hatmagos Core i5 jelenti a belépőt.

A kisebbik iMac-nél a négymagos modell hatmagos i5-re vagy i7-re cserélhető, utóbbi esetében magonként két végrehajtószállal. A 27 hüvelykes gép esetében a két, eltérő órajelű Core i5 helyett nyolcmagos Core i9-et is választhat a vásárló. Ebben az esetben valószínűleg a Core i9-9900K kerül a kijelzőpanel mögé, amely nyolc processzormagot és tizenhat végrehajtószálat kínál. A központi egység mellé alapból 8 gigabájt DDR4-2666 memória jár, amit a 21,5-ös gépnél 32, a 27-esnél pedig 64 gigabájtig lehet feltornászni.

imacs

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A CPU-k mellett a GPU-k terén történ említésre méltó változás. A kisebb méretű konfigurációba Radeon Pro 555X vagy 560X az alapértelmezett, a nagyobbnál pedig Radeon Pro 570X, 575X, vagy 580X. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy ezek a modellek miben különböznek az 2017-ben bemutatott "X" jelölés nélküli típusoktól, de vélhetően órajelben lehet különbség, ergo csodára nem érdemes számítani. Az opcionális típusok között felbukkan a Radeon Pro Vega 20, illetve a 27-es konfiguráció esetében a Radeon Pro Vega 48. Előbbi a 15 hüvelykes MacBook Próból lehet ismerős, miközben utóbbi az Vega 56 tovább "butításából" születhetett.

Háttértár tekintetében a 21,5 hüvelykes modelleknél még mindig a merevlemez az alapértelmezett, a 27-es gépek pedig az SSHD-t jelentő, 1 vagy 2 terabájtos Fusion Drive-val érkeznek, a tisztán SSD-s kiépítés továbbra is csak opció. Ez annak fényében kiábrándító, hogy az SSD-k ára nagyot zuhant az elmúlt hónapok során. Szerencsére a gépekről nem maradt le a Thunderbolt 3, amely két port erejéig támogatott. Ezek mellé ugyancsak négy USB 3, kártyaolvasó, fejhallgató-csatlakozó, illetve Ethernet port került, igaz utóbbi csak gigabites kapcsolatra képes a beépített, vezeték nélküli 802.11ac kontroller mellett.

Az összesen 3-3 alapkiépítésben elérhető 21,5 és 27 hüvelykes frissített gépek már rendelhetőek. A kisebb verzió alapkiépítésért továbbra is bruttó 420 000 forintot kér az Apple, a nagyobbik pedig 680 000-ről indul.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról