Szerző: Asztalos Olivér

2018. december 11. 09:30

Megmutatta PC-khez tervezett első processzorát a Qualcomm

Sorban következő okostelefonos csúcsprocesszora után első, kifejezetten PC-khez tervezett, Snapdragon 8cx processzorát is megmutatta a Qualcomm. Független beszámolok alapján kellemes felhasználói élményt nyújt a fejlesztés.

A kaliforniai székhelyű tervezőcég továbbra sem tett le arról, hogy megcsáklyázza a PC-piacot és abból számottevő részt hasítson ki ARM-alapú processzorával. A kezdeti próbálkozásokat vajmi kevés siker koronázta, amelyre reagálva egy lényegesen versenyképesebb, kifejezetten a személyi számítógépek piacát célzó, erős lapkával rukkolt elő a Qualcomm. A rendhagyó, Snapdragon 8cx (Compute eXtreme) jelölésű processzor egyik reménysugara, hogy abban már az ARM legerősebb, A76-os magjai vannak, melyeket ráadásul 7 nanométeres eljárással "öntet" szilíciumba a tervezőcég.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szóban forgó fejlesztés a Qualcomm első igazi PC-s (vagy inkább notebookos) processzora lehet. A korábbi, Snapdragon 835 és 850 jelölésű modellek vajmi kevéssé különböztek az okostelefonos fejlesztésektől, csupán a lapkák egységek fogyasztási keretét csavarta feljebb a tervezőcég, így maximalizálva az alapvetően pár wattos disszipációhoz tervezett dizájnok teljesítményét. A vállalat állítja, a Snapdragon 8cx esetében más volt a szemlélet, már a fejlesztési munkálatok elejétől a nagyobb hűtéssel rendelkező mobil PC-k jelentették az első számú célpontot.

8xc_1

Az ARM által csak az Intel Skylake-kel egy lapon emlegetett Cortex-A76-os magokból (Kryo 495 néven) nyolc darab került a lapkába, melyek két külön csoportban kaptak helyet: a csúcsra járatott négyes mellé egy hatékonyságra kihegyezett, alacsonyabb órajelű alakulatot helyezett a Qualcomm. A csupán a bemutatóra összeállított notebookban a magasabb órajelre (és fogyasztásra) belőtt csoport 2,75 GHz-en működött, amely bár 90 MHz-zel alacsonyabb a Snapdragon 855 egyetlen csúcsmagjának értékénél, a tervezőcég szerint ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, a majdani partnerek (a TDP szabályozásával) bizonyos keretek között feljebb srófolhatják a frekvenciát. Ennek ellenére nem lehet tetemes ugrásra számítani, várhatóan valahol 3 GHz körül lesz majd a plafon, amely nagyjából megfelelne az ARM A76-ra adott csúcsértékkel. A magokhoz snapdragonos viszonylatban nagy gyorsítótár társul, a tervezőcég összesen 10 megabájtról beszél, amelynek nagy részét most az L3 és L4 (System Cache) teheti ki, egyelőre ismeretlen arányban.

A nagyobb fogyasztási keretnek hála GPU-ból is egy izmosabb dizájn került a Snapdragon 8cx-be. A tervezőcég állítása szerint az Adreno 680 kétszer gyorsabb a Snapdragon 850, illetve 3,5-ször gyorsabb Snapdragon 835 grafikus egységénél, amely bármilyen irányból nézve tetemes ugrásnak tekinthető. Emellett a GPU támogatja a PC-s piac nagy részét lefedő két API legújabb verzióját, a DirectX 12-t és a Vulkan 1.1-et. E mellől a különféle kódolási eljárások hardveres támogatása sem hiányzik, a 8cx elboldogul a VP9 és H.265-es anyagokkal. Ugyancsak említésre méltó, hogy a grafikus egység képes akár két 4K HDR külső kijelző meghajtására is.

8xc_2

Memória és I/O terén sem kell szégyenkeznie a Snapdragon 8cx-nek, ami a PC-s platformokhoz hasonlóan 128 bites (8x16) kontrollerrel rendelkezik, melyre akár 16 gigabájt LPDDR4X memória is ültethető. Ez komoly előrelépés az elődökhöz képest, amelyek egy 64 bites (4x16) csatornával rendelkeztek. Ugyancsak támogatottak az NVMe SSD-k, amihez négy darab PCIe Gen3 sávot lehet befogni, akárcsak az Intel és AMD rendszereinél. Az x86-os konkurenciához képest továbbra is differenciáló tényezőkét van feltüntetve az integrált, Snapdragon X24 LTE modeme, amely (papíron) 2 gigabites letöltést és 300 Mbps-es feltöltést biztosít. A rádiós egység a Qualcomm ACPC (Always Connected PC) koncepciójának alapvető eleme, ezzel biztosítható az okostelefonoknál megszokott folyamatos internetkapcsolat.

8xc_3

A The Vergne-nek lehetőség volt működés közben is szemügyre venni a Qualcomm Snapdragon 8cx-re épülő referenciadizájnt. A magazin szerint meglepően kellemes felhasználói élményt nyújtott az egyelőre nem végleges platform, amelyen a Windows 10 ARM-os verziója, illetve az egyelőre beta állapotban lévő, immár ugyancsak ARM-ra optimalizált Firefox futott, több nyitott aktív tabbal, valamint PowerPointtal és Windows Store-ral a háttérben. A Qualcomm eközben továbbra is azt mantrázza, hogy PC-s platformja lényegesen hatékonyabb az inteles alternatívánál, ami jelentősen hosszabb akkus üzemidőt jelent. Utóbbit már az elődök is hozták, ugyanakkor a natív alkalmazások hiánya (tehát az x86-ARM emuláció), illetve az alapvetően okostelefonokhoz tervezett processzorok tempója bőven hagytak kívánnivalót maguk után. A tervezőcég reményit szerint a Cortex-A76-os magok, illetve a lassan szállingózó natív alkalmazások sokat segítenek majd ezen, akárcsak a teljes Windows 10 Enterprise támogatás, amellyel a kereskedelmi/nagyvállalati szegmensben is megpróbálhatja megvetni lábát a Snapdragon 8cx, legkorábban valamikor a jövő év második felében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról