Szerző: Asztalos Olivér

2018. október 2. 13:05

Kiegyezett az IBM és a Groupon

A Grouponnak végül 57 millió dollárjába került a bíróság által is kimondott szabadalomsértés.

HIRDETÉS

A Twitter, az Amazon, vagy épp az Expedia hasonló ügye után az IBM és a Groupon között is megegyezéssel zárult egy 2016 márciusában kirobbant szabadalmi vita. A Nagy Kék 167 millió dollárt szeretett volna kapni jogtalanul felhasznált szellemi tulajdonáért cserébe, a delaware-i körzeti bíróság azonban végül ennek csupán felét, 83 millió dollárt ítélt meg. Ezt követően a Groupon fellebbezést helyezett kilátásba, mondván, a szóban forgó szabadalom túlságosan régi. A két érintett ezt követően tárgyalóasztalhoz ült, az egyeztetések pedig eredményesek voltak, így a Grouponnak végül csupán 57 millió dollárt kell átutalnia, miközben az IBM megfontolja, hogy legújabb partnere egyes termékeit beemelje az alkalmazottainak szóló juttatási csomagba.

groupon

Ahogy az ilyenkor jellemző, mindkét fél elégedettségének adott hangot. Bill Roberts, a Groupon globális kommunikációjáért felelős igazgatója elmondta, hogy a megegyezés keretében megszerzett szabadalommal vállalata immár zavartalanul folytathatja az újabb termékek fejlesztését, amelyekből cége reményei szerint már az IBM is élvezhet. Utóbbi oldaláról egy a vállalat szabadalmaival foglalkozó szakember, Dr. William Lafontaine szólalt meg, aki kiemelte, hogy a Nagy Kék évi 5 milliárd dollárt fektet kutatásba és fejlesztésbe. Lafontaine szerint a megegyezés ékes példája annak, hogy a befektetett erőforrások megtérülnek.

Natural born patent troll

Utóbbival nehezen lehetne vitatkozni, hisz nagyjából 45 000 szabadalmával az IBM több, mint két évtized óta vezeti a legtöbb szabadalmat bejegyző vállalatok listáját, ezek monetizálása pedig a cég kimondott stratégiai célja. Ez nem véletlen, hisz ahogy Lafontaine szavaiból is kiderült, a cégnél komoly üzleti modell a szellemi tulajdon "gyártása" és értékesítése, amely mára milliárd dolláros üzletté nőtte ki magát. A Nagy Kéket ugyanakkor nyugtalaníthatja, hogy tavaly már csak 1,2 milliárdot hoztak a konyhára a szabadalmak, amely 14 százalékkal maradt el a 2016-os összegtől.

Mindez szépen tükrözi a szabadalmas berendezkedést, a mérnökök számára komoly ösztönzőket épített ki az IBM a hasznos, monetizálható szabadalmak bejegyzéséhez. Így kialakult rendszere van a szabadalmaztatásnak, a jogi tanácsadástól a pontos megfogalmazásig a szervezet mindenben segíteni tud. A cég nem is fukarkodik, a szabadalom monetizációját követően a bejegyző mérnökök egészséges jutalékot kapnak, így (a cég reményei szerint) nem csak mennyiségben, de minőségben is kimagasló a szellemi tulajdon.

A Groupont még 2008-ban alapították, amely az Egyesült Államokban sikerrel vezette be a kuponos közösségi vásárlás forradalmát. Ez valójában egy újszerű hirdetési eszköz volt: a felhasználók feliratkoznak a vállalat helyi ajánlataira, a hirdető cégek pedig komoly kedvezményeket kínálnak számukra, melyet akkor vehetnek igénybe, ha megfelelő mennyiségű vásárló gyűlik össze. Amennyiben ez nem sikerül, akkor senki sem fizet semmit, így az üzleti modell meglehetősen kevés kockázatot hordoz.

a címlapról