Szerző: Hlács Ferenc

2018. szeptember 7. 14:19

Megérkezett a GNOME 3.30

A népszerű linuxos felület jobb teljesítménnyel és kiterjedtebb Flatpak támogatással érkezik.

Megérkezett a GNOME legújabb, 3.30-as verziószámú kiadása, amely több fontos újítást és szokás szerint kisebb csiszolásokat és javításokat is tartogat. A GNOME közösség mintegy fél évet dolgozott az új verzión, 801 tagja pedig közel 25 ezer kisebb-nagyobb változtatást eszközölt a kedvelt grafikus felhasználói felületen.

A frissítéssel a fejlesztők lényegesen jobb asztali teljesítményt ígérnek, a felület új kiadása kevesebb erőforrást használ, így egyszerre több alkalmazás futtatható zökkenőmentesen. A csapat a kijelzőmegosztáson is faragott, a megosztott képernyők vagy épp távoli hozzáférés esetén a tálcán külön ikon jelzi, ha az asztalmegosztási kapcsolat aktív, illetve innen le is kapcsolható az adott munkamenet.

A GNOME fejlesztői a Flatpak felé is szélesebbre tárják a felület kapuit, a GNOME szoftverkezelőből a telepített Flatpak appok már automatikusan frissíthetők. A leánykori nevén xdg-appként ismert Flatpak Linux alatt hivatott egyszerűbbé és biztonságosabbá tenni a csomagkezelési, alkalmazásvirtualizációs és deployment feladatokat. A Flatpakbe csomagolt appok lényegében egy sandboxban futnak, a rendszertől biztonságosan elkülönítve, így ahhoz is külön engedélyre van szükségük, hogy az egyes hardverekhez vagy a felhasználó fájljaihoz hozzáférjenek.

gnm

De az asztali felület saját virtuálisgép-alkalmazása, a Boxes sem maradt érintetlen, azzal már RDP-n keresztül lehetőség van Windows szerverekhez is csatlakozni, továbbá hogy a virtuális gépek megosztását egyszerűbbé tegye, az OVA formátumú virtuális gépek importálását is támogatja. A GNOME egyszerűen csak Web névre hallgató böngészője is kapott némi ráncfelvarrást, egy új minimalista nézet formájában, amely a weboldalakról kigyomlál minden belógó menüt vagy képet, és a csak a szöveget helyezi középpontba.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A csapat ugyancsak lényegretörő nevű, Games alkalmazása szintén frissül. Az app az adott gépen tárolt játékokat gyűjti csokorba, legyenek azok Steamen vásárolt vagy más forrásból telepített címek, sőt akár retro Game Boy vagy Nintendo emulátorra szánt játékfájlok - amelyekhez az app automatikusan letölt egy sor metaadatot, beleértve a játék dobozának borítóképét is. A GNOME 3.30-tól a Games felülete már a játékokhoz használt kontrollerrel is navigálható, illetve több kisebb újítást is kap a felület. A frissítés egy új podcast appot is hoz - Podcasts néven. Az alkalmazáson keresztül lehetőség van feliratkozni a felhasználók kedvenc podcastjaira, illetve azok más eszközökről is importálhatók.

A csapat mindezek mellett számos kisebb fejlesztést is eszközölt, a beállítások panel például egy új lapot kap a csatlakoztatott Thunderbolt eszközök kezelésére, az egyes hardverekre vonatkozó paneleket pedig csak akkor jeleníti meg, ha van is olyan eszköz a géphez csatlakoztatva. A Notes jegyzetapp is kapott néhány újítást, javított nagyítási opciókkal, a Disks app pedig már a VeraCrypttel titkosított köteteket is támogatja. A fejlesztők szerint a népszerű Linux disztribúciókra hamarosan megérkezik a GNOME 3.30 verziófrissítés, egyes fejlesztői kiadásokon pedig már megtalálható az új kiadás.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról