:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. június 4. 14:34

Nvidia: messze a következő GPU-generáció

Új termékek helyett leginkább aktuális kínálatát villogtatta computexes rendezvényén az Nvidia.

Szinte menetrendszerűen, a Computex nulladik napján tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját az Nvidia. A chiptervező rendezvénye újdonságok szempontjából igen szegényes volt, Jensen Huang, a vállalat vezérigazgatója elsősorban a már korábban bejelentett termékeket éltette. Utóbbiak közül a nagyvállalati megoldások kapták a hangsúlyt, az Nvidiánál most láthatóan prioritást élveznek a Teslára épülő különféle fejlesztések. Emellett az önvezetős platformokról is viszonylag sokat beszélt Huang, aki végül leleplezte a Xavier kódnevű rendszerchipre épülő első terméket egy fejlesztői kit személyében.

Bár a szakma szemében a Computex a de facto PC-hardvermustra, az Nvidia meglehetősen kevés szót ejtett konzumer termékekről. Jensen Huang csupán néhány számot közölt az elmúlt időben piacra került GeForce-alapú fejlesztésekről. E szerint a szinte épp egy éve bejelentett Max-Q gamer ultrabook-koncepcióra hellyel-közzel ráharaptak a gyártók, igaz tömeges terjedéséről egyelőre nem lehet beszélni. A tavalyi rajthoz összesen nyolc gépet szedett össze a cég, amely szám mostanra huszonhatra, vagyis több mint négyszeresére nőtt. A gyarapodás annak fényében jónak tekinthető, hogy a Max-Q gépek a drágább árkategóriát erősítik, ugyanakkor egyben az is valószínű, hogy nem ezzel a programmal fogja megváltani a gamer notebookok piacát az Nvidia.

nv_comptxforrás: AnandTech

A GeForce-okhoz kapcsolódóan néhány további számot osztott meg Huang, aki szerint a videojátékok piaca már túlnőtt a filmiparon, többek között az elmúlt pár évben megjelent erős GPU-knak hála. A GeForce GTX kártyák részesedése például 17-ről 50 százalékra lőtt ki az elmúlt négy év során, a teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy az 1000-es sorozatba már mindössze egyetlen GeForce GT kártya jutott, ergo nem volt annyira nehéz elérni az impozánsnak tűnő növekedést. Az előadás végén több, a következő GeForce szériához kapcsolódó kérdést is kapott Huang, aki - ahogy arra számítani is lehetett - rébuszokban adott válaszokat. A következő generáció bemutatásának időpontjáról például csupán annyit mondott, hogy messze van, amely feladvány pontos megfejtését az olvasók fantáziájára bízzuk.

A nyúlfarknyi GeForce szekciót követően a szerverek kapták a főszerepet, ám igazi újdonságról itt sem beszélt Huang. Mentségére szóljon, hogy az elmúlt pár hónapban jó néhány adatközpontos megoldást jelentett be az Nvidia, például a DGX-2-t, amelynek a napokban került piacra a nagy felhős szolgáltatóknak (hyperscalers) szánt variánsa, a HGX-2. Az összesen tizenhat darab Tesla V100-at tartalmazó rendszert elsősorban HPC környezetbe szánja az Nvidia, azon belül is oda, ahol a gépi tanulásos felhasználás áll a középpontban.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A koncepció egyébként több méretben is elérhető, az architektúra jól skálázható lefele. A HGX-1 például "csak" nyolc Tesla V100-at tartalmaz, igaz ezért cserébe a maximum 10 kilowatt helyett csupán 3200 wattos disszipációval rendelkezik. Egyébiránt az Nvidia adatközpontos erőfeszítéseit mindeddig siker koronázta, a legutóbbi pénzügyi jelentés alapján a különféle, Teslákra épülő termékekből származó bevétel 71 százalékkal nőtt, 409-ről 701 millióra felrántva a befolyt összeget.

Az önvezetős fejlesztések részlege egyelőre nem muzsikál ennyire meggyőzően, azonban az esetleges áttörést bevallottan csak a következő évtizedre várja Huang és vállalata. Addig viszont még sok munka vár a fejlesztőkre, az erőfeszítések legfrissebb gyümölcse pedig már meg is érkezett a Jetson Xavier Devkit formájában. Ez az Nvidia fejlesztői platformjának negyedik kiadása, amely az elődökkel bemutatott irányt viszi tovább, és ahogy legutóbb, úgy most is a rendszerchip jelenti a legfontosabb változtatást, a NYÁK-ra ugyanis már a Xavier kódnevű lapka került fel.

nv_comptx2forrás: AnandTech

A chip igazi technikai csemege, abba ugyanis szinte csak saját fejlesztéseket pakolt az Nvidia. Az összesen nyolc darab, szuperszéles (10-wide) ARM64-alapú Carmel processzormag mellé ugyanis Volta-alapú iGPU került 512 CUDA, illetve 20 Tensor maggal. A megjelenítés, illetve a videóanyagok kódolása és dekódolása terén is acélos a rendszerchip, az ugyanis már támogatja a 8K felbontást, ami elsősorban a járművekre rögzített kamerák felvételeinek feldolgozása miatt lehet majd fontos, nagyobb felbontással pontosabb képet kaphat a környezetről a rendszer. Mindezek mellé egy viszonylag széles, 256 bites memóriabusz társul, amely (ECC-s?) LPDDR4 chipekkel társítva maximum 137 GB/s-es sávszélességet biztosítható.

A további egységgel, így például Ethernet vezérlőkkel és képfeldolgozókkal feltöltött dizájn összesen nagyjából 9 milliárd tranzisztorból áll, így a Xavier egy relatíve nagy, 350 négyzetmilliméteres területet foglal el. Ennek ellenére a rendszerchip fogyasztása moderált, az Nvidia 30 wattos TDP-t szabott meg a 12 nanométeren készülő lapkára. Bár az érték alacsony, a cég korábban 20 wattos értékről beszélt, amely úgy fest, végül kevésnek bizonyult. Mindezért cserébe egyszeres pontosságnál 1,3 TFLOPS-os számítási teljesítményt ígér a termék, amely valamivel kevesebb mint tizede az aktuális csúcsot jelentő, természetesen lényegesen nagyobb TDP-vel (250-300 watt) rendelkező Tesla V100 értékének.

A szóban forgó számítási teljesítmény minden bizonnyal bőségesen elég lesz a fejlesztők többségének, az önvezetős rendszereknél ugyanis szükség szerint további GPU-kkal toldható meg a kapacitás. A Jetson Xaviert egyébként elsősorban fejlett robotikával foglalkozó szakembereknek szánja az Nvidia, fejlesztői platform első darabjait augusztusban kezdi el szállítani az Nvidia (nettó) 1300 dollárért cserébe.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról

Hirdetés

Security témákkal folyatódik az AWS hazai online meetup-sorozata!

2024. május 6. 08:49

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.