Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 8. 12:28

Google AI néven fut tovább a keresőóriás kutatási divíziója

Átszervezéssel és átnevezéssel próbálja még inkább kihangsúlyozni az AI házon belüli fontosságát a keresőóriás.

Google AI néven fut tovább a Google kutatási divíziója - közölte friss blogbejegyzésében a keresőóriás. A vállalat többek között ezzel próbálja még inkább kihangsúlyozni, hogy mekkora súlyt fektet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos különféle kutatásokra, illetve az azok eredményéből létrejövő egyes szolgáltatásokra. A cég egyébként az átnevezésen túl a vállalati struktúrához is hozzányúlt, amelynek értelmében Google AI egy, a keresőszolgáltatástól kvázi teljesen különálló divízióként működhet tovább a vállalatnál bő 18 éve dolgozó veterán Jeff Dean irányítása alatt.

Az AI vállalaton belüli fontossága mellett a Google azt is igyekszik hangsúlyozni, hogy divízió kvázi teljes szélességében próbálja lefedni a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területeket. Ennek értelmében a Google AI a különféle konzumer termékek mellett például az egyes kutatási területek (egészségügy, csillagászat, stb.), illetve a fejlesztőknek szánt, nyílt forráskódú eszközök felett (pl. TensorFlow) is bábáskodik. Emellett az új részleg megörökli a Google Research összes korábbi, nem AI-hoz köthető fejlesztéseit is, ezek jövőbeni sorsáról is az új divízió felel.

thinking

A Google AI alatt azonban hardveres fejlesztések is lesznek, egy legalábbis biztosan. Ez a közel két éve napvilágot látott TPU-t (Tensor Processing Unit) jelenti, amelyet kifejezetten a TensorFlow gépi tanulásos algoritmusok gyorsításához tervezett a vállalat. Az egyedi, a cég saját adatközpontos igényeire szabott alkalmazás specifikus áramkörnek hála jelentősen sikerült felgyorsítani a Google gépi tanulásos rendszerének végrehajtási tempóját, miközben a kritikus fontosságú teljesítmény/fogyasztás mutató, vagyis a hatékonyság is a klasszikus CPU-s és GPU-s rendszerek többszörösét mutatta.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Google már több területen is bevetette a házon belül fejlesztett vasat. Az a RankBrain mellett a Maps és a Street View pontosságát és minőségét is javíthatták már a TPU-k. Emellett a vállalat AlphaGo számítógépét is megspékelte az egyedi chipekkel, amely többek között a gobajnok, Lee Sedol korábbi legyőzéséhez is hozzájárult.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról