:

Szerző: Gálffy Csaba

2017. november 24. 14:09

Súlyos sebezhetőségek az Intel menedzsmentplatformjában

Független kutatók jeleztek súlyos hibákat az Intel Management Engine-ben, a cég beágyazott operációs rendszerében, amely gyakorlatilag minden Intel processzor mellett megtalálható. Elkészültek a javítások mára, érdemes azokat azonnal telepíteni.

Alapos auditnak vetette alá beágyazott menedzsmentplatformját az Intel, az eredmény pedig több mint lehangoló. A cég mérnökei számos komoly sebezhetőséget találtak az Intel Management Engine kódjában, ezekre a vállalat most adja ki a javítócsomagot, illetve a géppark felmérést lehetővé tévő eszközöket.

Az Intel lépését a Positive Technologies bejelentése váltotta ki, az IT biztonsággal foglalkozó csapat két munkatársa Mark Ermolov és Maxim Goryachy privát úton jelezte az Intel felé három komoly sebezhetőség felfedezését, a cég ezt követően fogott neki a kódbázis alaposabb átfésülésének. Mindhárom bejelentett hiba (CVE-2017-5705, -5706 és -5707) az Intel beágyazott rendszerében található puffertúlcsordulásos sebezhetőség, amely kódfuttatást tesz lehetővé egy, a számítógéphez helyi hozzáférést szerző támadónak. A három hibát az Intel a CVSSv3 metodológia szerint 8.2-es veszélyességűre értékelte.

A bejelentést követően tehát az Intel mérnökei is alaposan átvizsgálták a forráskódot (felmerül a kérdés, hogy eddig erre ezek szerint nem került sor?), és további öt hibát találtak. A most kiadott INTEL-SA-00086-os javítás ezeket mind javítja, a Positive Technologies által bejelentett problémákkal együtt.

Screen Shot 2017-11-24 at 14.05.22

Screen Shot 2017-11-24 at 14.05.12

Hatások és érintett lapkák a Intel szerint

A javítás a 6., 7. és 8. generációs Intel Core processzorokat, a Xeon E3-1200 v5 és v6 családot érinti, de sebezhetőek a friss Xeon Scalable sorozat, a Xeon W sorozat, az Atom C3000 család, az Apollo Lake-féle Atom sorozat illetve a Celeron N és J család tagjai is. Ez szinte minden, az elmúlt néhány évben piacra dobott CPU-t jelent kliens- és szerveroldalon is, érdemes tehát nagyon komolyan venni a fenyegetést.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Intel által kibocsátott javítások azonban nem közvetlenül telepíthetőek, az egyes PC- és szervergyártóknak kell kiadniuk a saját, egyedi módosításaikat is tartalmazó frissítést. A gyártók a tegnapi és mai nap folyamán szinte mind kiadták ezeket a frissítéseket, a teljes lista az Intel oldalán érhető el.

Nem mai probléma

Az Intel Management Engine egy beágyazott operációs rendszer, amelyet a szükséges hardverrel együtt minden processzorához mellékel a gyártó. Ez a fő operációs rendszertől teljesen függetlenül működő megoldás, lényege, hogy a változatos számítógépet (notebookoktól a szerverekig) távolról menedzselhetővé teszi még (elvben) kikapcsolt állapotban is. Az Intel ME működéséhez ugyanis nincs szükség a fő CPU, memória vagy épp háttértár felébresztésére - de ezeket a beágyazott rendszer saját hatáskörben el tudja érni igény szerint.

E rendszert az Intel egészen idáig egy fekete dobozként kezelte, arról semmilyen műszaki információt nem közölt, a biztonsági kutatókkal pedig gyakorlatilag minden együttműködést megtagadott. Az Intel álláspontja szerint ezekre a kutatásokra nincs szükség, az ME biztonságos és kész. Az Intel nagyjából a "security through obscurity" mantrájánál ragadt meg, vagyis "amit nem ismernek, azt támadni sem tudják".

A kutatók évekig tartó fáradságos munkájával azonban lépésről lépésre sikerült egyre jobban megismerni a Management Engine-t, annak működését és képességeit is. Nyilván a szakmát valamennyire követők számára nem meglepetés, hogy amit találtak, az köszönőviszonyban sincs az Intel állításaival: mint minden szoftver, ez is tartalmaz hibákat. A merev elzárkózás viszont nagyon megnehezítette ezek feltárását és kijavítását, ezzel pedig a felhasználókat komoly kockázatnak tette ki, akár évtizedes távon is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.