Szerző: Habók Lilla

2017. augusztus 21. 13:12

Szövevényes perbe került a Sharp és a Hisense

A Sharp márkanéven futó Hisense gyártású televíziók miatt perelt a japán cég. A Hisense azzal vágott vissza, hogy megtiltotta az erről szóló nyilvános kommunikációt. Most a Sharp az amerikai bíróságon nyújtott be panaszt a szólásszabadság védelmében.

Összetűzésbe került a japán Sharp és a cég márkáját licencelő kínai Hisense, a nézeteltérés pedig immár bíróságon folytatódik, miután pert indított a Sharp a washingtoni szövetségi bíróságon. A keresetben azt kéri a vállalat, hogy ne kelljen betartani azt a rendeletet, mely szerint nem kommunikálhat a kínai állami tulajdonban lévő Hisense ellen folyamatban lévő eljárásról - írja a Law360. Az elektronikai cég amerikai leányvállalata arra hivatkozik a bíróságon, hogy a New York-i Egyezmény "közpolitikával kapcsolatos kivétele" értelmében a vonatkozó kínai rendelet sérti a szólásszabadságot, és így az Egyesült Államokban továbbra is nyíltan lehessen beszélni a fogyasztókkal és a kiskereskedőkkel a szabályozó hatóságokkal folytatott vitarendezési tárgyalásokról - fogalmazta meg a Sharp a panaszában.

A probléma gyökere oda vezethető vissza, hogy a Sharp 2015 júliusában eladta mexikói gyárát a Hisense-nek. A tranzakció része volt egy licencmegállapodás, amely engedélyezte a kínai gyártónak a japán márkanév használatát az Egyesült Államokban. A kínai vállalat azonban a felvásárlást követően csökkentette a gyártás minőségét a japán cég gyanúja szerint, és Sharp márkanéven sokkal rosszabb termékeket kezdett szállítani Amerikába. Ennek következtében a Sharp vissza akarta vonni az engedélyt, miközben a megállapodás megsértésére és a jó hírnév veszélyeztetésére hivatkozott.

Áprilisban a Hisense a szingapúri nemzetközi választottbírósági központhoz fordult, hogy megóvja a megállapodást. A szingapúri jogi fórum pedig megtiltotta a Sharpnak, hogy nyilvános közleményekben adjon hírt az egyeztetés aktuális állásáról, vagy pedig kitárgyalja a részleteket a kereskedőkkel és a szabályozó hatóságokkal. Mindez a Sharp ügyvédje, Randy Miller szerint "teljesen lehetetlen helyzetbe" hozza a céget, mivel így nem képes válaszolni a fogyasztók, a kereskedők és a szabályozók kérdéseire az üggyel kapcsolatban - nyilatkozta a Law360-nak.

A Hisense is gyárthat Sharp márkájú televíziókat

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Emiatt az is kérdéses, hogy pontosan mivel vádolja a Sharp a Hisense-t, és az csak más dokumentumok alapján feltételezhető. Júniusban a Hisense ügyvédei egy indítványban sorolták fel a másik gyártó állításait a kínai cég által szállított, Sharp márkájú termékekkel kapcsolatban - részletezi az Ars Technica. Ez alapján bizonyos termékek fényerősségi értéke nem a hirdetésben szereplőnek megfelelő a Sharp szerint, továbbá a termékek által kibocsátott sugárzás sérti az FCC szabványokat, a kábelek elhelyezése veszélyezteti a fogyasztók biztonságát, valamint a képernyő méretének és felbontásának hirdetése sérti az FTC szabványait. Mostani panaszában a Sharp azt is hozzáteszi, hogy a Hisense USA kifejezetten Észak-Amerikában értékesít, a Hisense International pedig világszerte 130 országban, ezért az amerikai bíróság jogosult döntést hozni a tiltó rendelet ellen.

A több szálon futó ügy tehát választ adhat majd arra, hogy a Hisense továbbra is használhatja-e a Sharp márkanevet a feltételezhetően alacsonyabb minőségű televíziókkal kapcsolatban. Továbbá egy kínai cég megtilthatja-e egy Egyesül Államokban működő vállalat számára, hogy fogyasztók és a hatóságok felé kommunikáljon. A második kérdéssel kapcsolatban a Sharp 21 napon belül választ fog kani a washingtoni szövetségi bírósági szabályok szerint, addig azonban a fő eljárásról továbbra sem lehet tudni. A Hisense elzárkózott a válaszadástól mindkét üggyel kapcsolatban, pedig a kínai cég számára nincs megtiltva a kommunikáció a folyamatban lévő tárgyalásokról.

Kié a márka?

A licencelt márkanevek nem idegenek a technológiától, gondoljunk csak a Ferrari vagy Cat márkával árult telefonokra és notebookokra. Legutóbb pont a Nokia döntött úgy, hogy nevét licencszerződés keretében pénzért átadja egy másik szereplőnek, így kerültek piacra a viharvert logót viselő androidos okostelefonok is. E szerződések általában meglehetősen szigorúak abban a tekintetben, hogy mire lehet feltenni a licencelt márkajelzést - nyilván a márka tulajdonosa is el akarja kerülni azt, hogy gyenge minőségű eszközökkel rombolják a dollármilliárdokért felépített imázst. A Sharp és a Hisense vitájának lényege is ez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról