Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 26. 12:55

Moto Z2 Force: tovább a moduláris úton

Szinte változatlan dizájnt, idei vasat és megkérdőjelezhető kompromisszumokat hoz az új modell.

HIRDETÉS

Lehullt a lepel a Lenovo szárnyai alatt működő Motorola legújabb csúcstelefonjáról, amely - ahogy az várható volt - külsőre legalábbis nem különbözik sokban a tavalyi csúcsmodelltől. A készülék vonalai lényegében egy az egyben megegyeznek az elődével, hogy a gyártó tartani tudja ígéretét, miszerint a tavaly debütált készülékhez megjelent hátlapi modulokat még legalább két generáción keresztül támogatni fogja. A cég ugyanis a tavaly még nagyban hódító, idénre azonban már jóval kisebb lendületű moduláris telefonkoncepció mellett tette le a voksát, az elképzelésnek azonban érthető módon csak hosszú távú elkötelezettséggel lehet értelme, még ha ez sok szempontból kockázatos vállalkozás is. Persze a moduláris eszközök gondolata 2017-ben sem egyedül a vállalatnál fogant meg, elég a késlekedő, de a piac felé már úton lévő Essential Phone-ra gondolni.

A frissen bejelentett Motorola zászlóvivő, az eddigi nevezéktant követve Moto Z2 Force névre hallgat, az ismerős, feltűnően vékony készülékházba pedig az idei kötelező hardverpakk került, Snapdragon 835 processzorral, illetve az Egyesült Államokban 4, más régiókban pedig jelen állás szerint 6 gigabájt RAM-mal, illetve 64 gigbájt tárterülettel. A kijelző marad a tavaly is látott 5,5 hüvelykes 1440x2560 pixeles AMOLED panel, a telefon alján pedig továbbra is egyetlen USB-C aljzat található. 7 milliméterével a tavalyi Z Force is a feltűnően karcsú okostelefonok csapatát bővítette, úgy látszik azonban a gyártó ezzel még mindig nem volt elégedett, az új verzión még szorosabbra húzta a fűzőt, annak vastagsága már csak 6,1 milliméter. A fogyás azonban komoly áldozatokat követelt, a telefon akkumulátora idén jelentősen kisebb, 3500 helyett mindössze 2730 mAh kapacitású, amely ekkora kijelző mellett baljós képet fest a várható akkus üzemidőről - első ránézésre a cég itt nem a legjobb irányba ment el a prioritások mérlegelésekor.

Bár a hátlap vonalai nem változtak, így a "kamerapúp" helye és mérete sem, abba a gyártónak idén két 12 megapixeles szenzort is sikerült bezsúfolnia, lézeres autofókusszal. A kétkamerás felállás, akárcsak több riválisnál, itt is a mélységélesség változtatásához kapcsolódó képi hatásokra szolgál. Az előlapon akárcsak tavaly, most is egy 5 megapixeles kamerát találunk.

A kijelzőre érdemes külön is kitérni, noha a versenytársaktól azt nem a panel, hanem a fölötte található védőréteg, a Motorolától már ismert ShatterShield különbözteti meg. A cég a megszokott üvegborítások helyett a készüléken egy strapabíróbb műanyag réteget alkalmaz, amely sokkal jobban bírja az ütődéseket-leejtéseket, kevésbé hajlamos betörni azoknál. Persze itt sem a kijelzővédelem Szent Gráljáról van szó, a műanyag borítás ugyanis könnyebben karcolódik, mint az üveg felületek - cserébe viszont a cég szerint az külön, a panel zargatása nélkül cserélhető.

Miután a telefon releváns dimenzióit és a hátoldali csatlakozókat a vállalat nem bolygatta, a MotoMod névre hallgató eddig megjelent modulok mind kompatibilisek lesznek a Moto Z2 Force-szal is. Sőt, a cég a telefonnal egy új kiegészítőt is bejelentett, követve a legutóbbi trendeket, egy 360 fokos kamerát csaphatunk majd rá a készülék hátoldalára, természetesen az olyan eddig megjelent modulok mellett, mint a pikoprojektor, a plusz hangszóró, netán akkuval megpakolt hátoldali egységek (utóbbiakra jó eséllyel nagyobb szükség lesz mint valaha). Az újdonságok között egy fizikai gombokkal felszerelt, játékokhoz szánt kontroller is feltűnik.

A vállalat a Moto Z sorozattal komoly és kockázatos elkötelezettséget vállalt a moduláris kialakítás mellett, amely egyelőre kétséges, hogy kifizetődik-e a cégnek. Az eddig látott próbálkozások közül kétségtelenül a Motoroláé a legélhetőbbnek tűnő koncepció, ugyanakkor az elvágja a vállalat lehetőségét az idén iparág szerte frissült dizájntrendekhez való csatlakozáshoz. A Samsung, LG, a már említett Essential Phone, illetve a pletykák szerint az ősszel érkező (egyik) új iPhone is felszállt már a szuper vékony kijelzőkeretekkel operáló nagyméretű telefonok vonatára, ennek köszönhetően pedig a Z2 Force lényegében változatlan dizájnja erősen érezhetően "tavalyi". A telefon egyébként Android 7.1-gyel érkezik és a cég az Android O frissítést is ígér.

A készülékházzal ellentétben az árat nem igazán sikerült karcsúsítani, a Moto Z2 Force nettó 800 dollár környékén mozog majd, így kérdéses, sikerül-e majd a modulok rajongóinak egyelőre igen szűknek tűnő körén kívülről behúznia a vásárlókat, az erős konkurencia mellett.

a címlapról