:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. július 11. 16:07

400 milliárd dollárra rúghat a félvezetőpiac idei forgalma

Ezzel hét év alatt harmadával nőne a szereplők bevétele, a Samsung pedig átveheti a vezetést.

Rekordforgalmat generálhat idén a félvezetőpiac - áll a Gartner legújabb prognózisában. A piackutató arra számít, hogy a 2017-es bevétel 401,4 milliárd dolláron áll majd meg, ami 16,8 százalékos növekedés lenne a tavalyi 343,5 milliárdos forgalom után. Perspektívába helyezve: az évezredfordulón még 200 milliárd volt a bevétel, ami mindössze 10 év leforgása alatt 50 százalékkal, 300 milliárdra nőtt, az idei év végére pedig újabb 100 milliárddal ugorhat feljebb a forgalom, a tendencia pedig várhatóan folytatódik.

A hosszútávú fellendülés a különféle elektronikai és IT eszközök robbanásszerű terjedésének köszönhető, amelyből kiemelkedik az okostelefonos piac, illetve az adatközpontok növekedése. Előbbi a közelmúlt egyik kutatása szerint már stagnálást mutat, miközben utóbbiak várhatóan tovább gyarapodnak, köszönhetően az AI (mesterséges intelligencia) és az IoT felfutásának, a szenzorok adatainak feldolgozása adatközpontokban történik. Emellett az IoT közvetlenül is meghajtja a félvezetőipart, a szereplők több milliárd apró lapka legyártását vizionálják az új irányban.

A rövidtávú növekedés egy nagyobb része a memóriáknak köszönhető, a DRAM és NAND chipek piacán ugyanis ősz óta a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot. A Samsung legutóbbi pénzügyi jelentéséből az is jól látszik, hogy mindez számszerűen mennyit jelent: memóriás részleg bevétele 53 százalékkal, 10,68 milliárd dollárra emelkedett, a megtermelt üzemi eredmény pedig több, mint kétszeresére, 5,56 milliárdra ugrott. A Gartner egyik elemzője ugyanakkor arra számít, hogy legkésőbb 2019-ben kipukkad a memória lufija, ami visszaesést jelenthet a dél-koreai vállalatnak.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Addig viszont soha nem látott magasságokba törhet a Samsung, és előreléphet a 2002-ben megszerzett második helyről az elsőre, ahol 1993 óta megszakítások nélkül az Intel áll. Az előzetes várakozások szerint a Samsung a legutóbbi negyedévben 15,1 milliárd dollár értékben adott el különféle félvezetőket, miközben az Intel ennél 700 millió dollárral kevesebbet, 14,4 milliárdot forgalmazott. A prognózis szerint a vállalat előnye éves szinten is megmarad, a dél-koreai cégnek jelen állás szerint 63,6 milliárdot jósolnak, miközben az Intel csak 60,5 milliárdos forgalomra számíthat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.