Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

PC-piac: kisebb csökkenéssel indult az év

Asztalos Olivér, 2017. április 13. 09:30

Olcsó vigasz, de az első negyedévben csak bő 2 százalékkal csökkentek az eladások.

Az idei év első negyedévében folytatódott a PC-piac zsugorodása, bár a Gartner szerint az eladások csak relatíve szerény, 2,5 százalékos csökkenést mutattak, volt már rosszabb. A gyártók által az értékesítési csatornába leszállított (tehát nem a végfelhasználók által megvásárolt) számítógépek (asztali PC-k, laptopok, ultrabookok és hibrid eszközök) mennyisége a tavalyi 63,72 millióról 62,18 millióra esett vissza az első negyedévben. A Gartner adatai alapján ez már a tizedik olyan egymást követő negyedév amely csökkenő tendenciát mutatott, ez pedig egy újabb negatív rekordnak számít.

A piac az előző negyedévben tapasztalthoz hasonló mértékben apadt, a januári jelentés szerint a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékkal kevesebb PC fogyott. Utóbbit megelőzően nagyobb volt az apadás, a tavaly októberi beszámoló 5,7 százalékos visszaesésről beszélt a piackutató, azt megelőzően pedig 5,2 százalékkal csökkentek az eladások. Az utóbbi két hónapban látott tendencia akár stabilizálódásra is utalhat, de ennek egyértelmű kijelentéséhez célszerű megvárni a következő legalább három negyedévet.

Jelentésében a Gartner megjegyzi, hogy a PC-piac ütőerét továbbra is az üzleti szegmens jelenti, illetve egyre inkább a vállalati értékesítések felé húz a mérleg, a konzumer réteg vásárlásai csökkennek tovább. A korábban vásárolt konfigurációk még ki tudják szolgálni a jelenkor igényeit, ezért többen hanyagolják a cserét. A fejlett országokban átlag három eszközzel rendelkeznek a vásárolók (okostelefon, tablet, PC), amelyek közül a PC élvezi a legkisebb prioritást, a legtöbben egyszerűen nem tartják fontosnak a számítógép frissítését. A tendencia nem mindegyik gyártónak kedvez, abból leginkább az üzleti PC-kre fókuszáló trió, azaz a Dell, a HP, illetve a Lenovo profitál, a miközben a többiek (az Apple kivételével) megsínylik azt.

A Lenovo a trendnek hála szerény, 1,2 százalékos gyarapodást produkált, ezzel a piac 19,9 százalékát a kínai gyártó uralja, amivel továbbra is vezeti a Gartner listáját. A HP ennél lényegesen nagyobbat nőtt, a cég 6,5 százalékos gyarapodással a piac 19,5 százalékát szerezte meg, amivel a márka közel került a Lenovóhoz. A Dell is növekedett, a cég 3,4 százalékos darabszám gyarapodást produkált, amivel stabilizálta harmadik helyét.

A negyedév nagy vesztese az Asus, a tajvani központú gyártó eladásai 14 százalékot zuhantak, aminek magyarázatára nem tért ki a Gartner. Az előző két hónap negatív eredményei után ismét növekedni tudott az Apple, a cupertinói vállalat 4,5 százalékkal több PC-t szállított le az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A piackutató szerint a cégnek nem lehet oka komolyabb félelemre, a Macet használó tábor ugyanis meglehetősen szilárd, nem számít tömeges elvándorlásra a Gartner.

Az utolsó helyen az Acer található, a szebb napokat is látott márka eladásai ebben a negyedévben csak 1,8 százalékot estek, amivel a darabszám szinte egyezett az Apple-ével, ugyanakkor míg utóbbi gyártó legolcsóbb konfigurációja 500 dollárba kerül, addig az Acer ennek feléért is kínál belépő PC-ket, ergo az átlagos eladási ár az Apple esetében rendkívül magas, legutóbb 1348 dollár volt, amiről a tajvani gyártó legfeljebb csak álmodhat.

A Gartner egyébként megjegyzi, hogy az átlagos eladási ár a komplett piacra levetítve nőtt, a low end gépek kiesésével ugyan csökken a volumen, a kereslet viszont élénk a high end (például gamer) és prémium gépek iránt, ami áremelkedéshez vezet(ett). Ehhez egyébként most a memóriák, azaz DRAM és NAND chipek árának növekedése is benne van, a két fontos komponens ára tavaly ősszel kezdett el felfele kúszni, csökkenésre pedig legkorábban az év második felében lehet számítani. A jelenség szintén rossz hatással van az eladásokra, ugyanis aki teheti inkább kivár a vásárlással.

Az egyes régiókat tekintve az APAC (Ázsia Csendes-óceáni térség) szerepelt a legjobban, itt az értékesítések csupán 0,8 százalékot estek vissza, ami 22,8 millió eladott PC-t jelent. A hazánkat is magában foglaló EMEA régió régió mutatta a legnagyobb, 6,9 százalékos visszaesést, 17,9 millió leszállított PC-vel. USA ezek között félúton helyezkedik el, Amerikában 2,4 százalékos, ami 12,3 millió darab leszállított PC-t jelentett.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.