Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Makerspace: barkácsműhely mikroelektronikával

Habók Lilla, 2017. február 28. 10:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nyitott műhelyként is használható a többi központhoz hasonlóan, de a Makerspace kifejezetten a diákokat akarja rávezetni a szerszámgépek és a mikroelektronika használatára, illetve a közöttük lévő kapcsolatra. Szeptembertől várhatóan több budapesti iskolában elindulnak a tematikus szakkörök.

Ellátogattunk az ország egyik legnagyobb digitális közösségi alkotóműhelyébe, a 2015-ben Nagykovácsiban létrehozott Makerspace-be, ahol Fuchs Péter alapító és oktatásfejlesztő, valamint Márk Marcell operatív vezető tartott foglalkozást oktatási szakértőknek. A szervezet célja, hogy olyan intézményfüggetlen alkotói közösséget teremtsen, ahol a résztvevők egyszerre vehetik igénybe a hagyományos és a digitális megmunkálás eszközeit, azaz a szinte elfeledett szakmákat ötvözhetik a legújabb technológiával.

A műhely az informatikushiány csökkentésére is egyfajta példát jelent a szakmai vezető szerint, mivel felkelti a diákok figyelmét és kedvet hoz a technológia gyakorlati alkalmazásához, amelyre a későbbiekben mélyebb szaktudást lehet építeni. Bár az oktatásfejlesztésen van a hangsúly, de a gyerekek mellett az eszközöket felnőttek is igénybe vehetik az anyag- és a működési költség áráért, továbbá a közös alkotás jó módszer a vállalati csapatépítésekhez is.

"A műhely küldetése, hogy gyerekeknek és felnőtteknek is megmutassa: a technológia mindenkié, és igazából bárki képes bonyolultnak tűnő, működő dolgok megalkotására. Hosszú távú célunk, hogy a cselekedve tanulás és a modern technológiák megismertetése beépüljön a hazai oktatásba." - írja a Makerspace.hu.

Az elgondolás lényege, hogy egy ilyen műhelyben minden digitális eszköz megtalálható ahhoz, ami egy ötlet megvalósításához szükséges lehet a hímzőgéptől a lézervágóig. Bár a gépek egy része könnyen és viszonylag olcsón beszerezhető otthonra (például Arduino vagy Raspberry Pi), de a műhelyben az alkotást ki lehet egészíteni például asztali CNC szerszámgép segítségével, ez pedig már sokkal kevesebb háztartásban található meg. A használatot és az ötlet megvalósítását műhelykoordinátorok és az egymás mellett dolgozók segítik, így olyan alkotói közeg alakul ki, ahol különböző szaktudású emberek tesznek hozzá egymás ötletéhez.

Külföldön elterjedtebb az alkotómozgalom

Természetesen az egész nem magyar jelenség, hanem a külföldi példák alapján mostanában kezdenek a digitális eszközökkel felszerelt műhelyek hazánkban is elterjedni. A mozgalom, a klasszikus csináld-magad új digitális ága 2005-ben indult el a MAKER magazin első számának megjelenésével, majd 2009-ben az első megvásárolható 3D nyomtató, a MakerBot piacra kerülésével terjedt el - akkor ez még hatezer dollárba került, ma már 1500 dollárért is elérhető, egy magyar CraftBot ára pedig 400 ezer forint körül mozog.

A műhelyeket leginkább a megfizethető technológia hozta létre és az igény az alkalmazott művészek részéről a kézzelfogható alkotásra, a közösségre és az egymástól tanulásra. Az egyik cél az "átvihető készségek" fejlesztése, például a mérés, a képalkotás és a képátvitel nem csak a szakmunkásoknak, hanem akár az orvosoknak is hasznos tudás. Az alkotópedagógia (angolul maker education) központi eleme az, hogy az alkotás öröme és vágya bekerüljön az oktatásba, eközben a diákok játszva megismerjék a technológiát és más új képességeket. A 3D nyomtatást felszínesen már 3 óra alatt el lehet sajátítani, de ezt követhetik a mélyebb ismeretek, amelyek akár a szervnyomtatás megalapozásáig terjedhetnek.

Az Egyesült Királyság 2015-ös adatai a makerspace műhelyekről (Forrás: Nesta)

Amerikában több mint ezer (digitális) alkotóműhely van, a központok főleg a Szilícium-völgy és Detroit környékére csoportosulnak, amelyek közül utóbbi azért emelkedik ki, mert ott sok vállalkozás közös helyet hoz létre, és naptárral osztják el egymás között a használatot. Emellett Londonban 50 műhely található, Párizsban pedig csak a digitális megmunkálást végző FabLabokból 18. A kelet-közép európai régióban eddig közel 80 műhelykezdeményezésre van példa. A Makerspace.hu szakértőinek megfigyelése szerint a legtöbb ilyen műhely előbb-utóbb oktatóközponttá válik, amelyhez iskolák csatlakoznak.

Változatos eszközpark

A Makerspace.hu jelenleg egy volt szakiskola épületében, két emeleten kínál digitális eszközöket a szabad műhelyhasználók és a diákcsoportok számára. A földszinti nagyteremben 10-12 darab 3D nyomtató és varró-, díszítő eszközök mellett található a lézervágó, amellyel gravírozás és vágás is megoldható műanyaggal, fával vagy kartonnal. Fémmegmunkálással a műhely nem foglalkozik a veszélyessége miatt. A műhelybiztonság egyébként is fontos szempont, a lézer például nem megy, ha kinyitják a gép ajtaját.

Az emeleten található a famegmunkáló műhely és az asztali CNC maró. Ezek a kombinálható technológiát teszik lehetővé például a szomszédos mikroelektronika teremmel, ahol a moduláris készletek sorakoznak. Fuchs Péter tapasztalata szerint a diákok már 10-14 éves korukra meg tudják teremteni a kapcsolatot például az Arduino egységek vagy a Raspberry Pi és más gépek közt.

A littleBits egyik alapkészlete

Budapest környékén a Makerspace.hu az egyedüli LittleBits partner - a chapter oldal szerint még a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont rendelkezik ilyen viszonnyal. A littleBits készletek modulárisan összerakható elektronikus építőelemekből állnak össze, amelyekkel a felhasználók különböző prototípusokat készíthetnek. A gyerekeknek szóló foglalkozáson Arduinóval, Minecrafttal vagy a BBC által fejlesztett Micro Bit egyetlen áramköri lapból álló, oktatási célokra szánt számítógépével együtt szokták a mentorok a modulokat használni, ilyen például a Pulispace-szel közös projekt az asztronómia témakörében. Egy kezdőkészletet ára egyébként 100-200 dollár között mozog, és ezt egészíti ki többféle tematikus csomag, amelyek többnyire 14 éves kortól ajánlottak.

Elsődleges cél a köznevelés kiegészítése

Három olyan területet céloznak a Makerspace.hu szakértői, amellyel a közoktatást fejlesztik, és következetesen ebbe az irányba tesznek lépéseket. Az alkotópedagógia módszertanára épülő szakkörtematikákat dolgoznak ki 8-18 évesek számára - az oktatók, az iparág és az alkalmazott művészeti területeket szereplőinek bevonásával. A tematika önmagában azonban még nem elég, kellenek olyan oktatók is, akik ezt kezelni tudják és át tudják adni, ezt célozza a pedagógusképzés, amellyel elsősorban motivációt és tudásátadást kell elérni, hogy a tanárok is részt vegyenek a játékok kitalálásában. Végül pedig olyan multiplikációs módszert dolgoznak ki, amellyel helyszíntől függetlenül szavatolható a foglalkozások színvonala.

A gyerekek bevonása 8-10 éves korban kezdődik manuális készségfejlesztő foglalkozásokkal. A szakértők célja nem az, hogy mindenki mérnök vagy asztalos legyen, hanem a konzerválható tudás megalapozása. A mikroelektronikával kombinált varróworkshopon például a viselhető elektronikát ismerik meg a diákok. "Próbáld meg és majd megbeszéljük, nem pedig előtte beszélünk róla hosszan" - foglalta össze a szemléletet Henn Péter, a Makerspace.hu ügyvezetője.

Fuchs Péter a gyerekeknek tart foglalkozást

Eddig a Makerspace.hu több mint 140 foglalkozást szervezett különböző témakörökben és négy tábort. Ezeken egyszerre minden rendelkezésre álló technológiát használhattak a diákok egy-egy kitalált történetbe ágyazva, megadott cél érdekében. A rendezvényekre kitelepült foglalkozásokra csak néhány eszköz mozdítható, köztük a mikroelektronikai felszerelés, a kézi szerszámok, illetve egy-két 3D nyomtató, de a műhely ennél sokkal felszereltebb. A helyben meghirdetett foglalkozásokat a honlapon lehet figyelemmel követni, a 4 ezer forintos Craftunique 3D nighttól, a 10 ezerforintos családi (négyfős) littleBits workshopon át a heti szinten működő és havi 14 ezer forintba kerülő Minecraft miniépítészeknek szakkörig.

Nagyszabású tervek

Jelenleg tíz iskolával dolgozik közösen a műhely, de a közeli tervek közt már negyven szerepel. Szeptembertől azokban az intézményekben tartanak foglalkozásokat 10-14 éveseknek, ahol a legtöbben érdeklődtek, de a környező iskolák diákjai is csatlakozhatnak - 2018-tól bővülne lefelé és felfelé a korosztály, illetve a fővároson kívül. Eddig hét szakkörtematikát sikerült egyeztetni, amely a tervek szerint 400-450 gyereket mozgat majd meg heti rendszerességgel. Minden 8. alkalom Nagykovácsiban lesz, ahol a diákok a családjukkal közösen alkothatnak. A mérföldkő események célja, hogy a szülők lássák a gyerek érdeklődési körét, az eddig elsajátított ismereteit és erősítsék a gyermek-szülő kapcsolatot.

A vízió azonban 12 regionális alkotóműhely megteremtése, amelyek olyan felszereltségi szintet ütnek meg, mint a nagykovácsi központ eszközparkja. Az elképzelés szerint ezt állami támogatással lehetne megoldani, majd a vállalatok fenntartásába kerülne régiónként eltérő fókusszal, például Nyíregyházán ez az optika lehetne, máshol az autóipar vagy az egészségügy. Az viszont nem cél, hogy minden iskolában legyenek eszközök, ez inkább csak a szakiskolákban fontos. Egy-egy 3D nyomtató karbantartása az iskolákban nehezebb, mint a műhelyekben, ahol adott hozzá a szakértelem. A jelenleg 40 fős aktív oktatói csoportot a jövőben 150 főre szeretné felduzzasztani a Makerspace.hu, hogy minden területen több szakemberrel rendelkezzen.

Felnőttek is járnak

Sok a szabad műhelyhasználó a mentorok elmondása szerint, de a műhelynek nincs merev nyitva tartási ideje vagy nyilvánosan elérhető fizetési feltételrendszere. Az aktuális helyzetről a műhelyvezetővel kell a látogatóknak egyeztetni, majd néhány gép percalapú használatáért és a felhasznált anyagköltségért fizetni, de saját alapanyagok is behozhatóak.

Az eddig készült egyedi termékekre vonatkozó kérdésünkre megtudtuk, hogy egy feltaláló 1:1 méretű szivattyúrészt hozott létre 3D nyomtatóval és forgóelemmel, amelyet csak AutoCAD felhasználással lehetett megoldani. Továbbá folyamatos az együttműködés a Nők a Tudományban Egyesülettel (NaTE), amely tagjainak a jövő szakmáiról vagy a jövő orvosi eszközeiről szóló IoT workshop is szólt.

A mikroelektronika terem terve 2015-ből (Forrás: Makerspace.hu blog)

A műhelyben előállított bútor talán drágább, mintha valaki a boltban venné meg, viszont az alkotás során a látogató új képességekkel gazdagodik. Ezért igyekszik a Makerspace.hu a vállalatokkal is szorosabb kapcsolatot kiépíteni, amelyeknek csapatépítőt és vezetőképzéseket szervez. Fontos, hogy a vezetők megtanulják, hogyan képesek a kreativitásban és alkotásban támogatni alkalmazottaikat. A startup inkubátorokra is nagyobb hangsúlyt helyezne a jövőben, mivel a prototípusok elkészítésének egyik kézenfekvő helyszíne lehet. A Digitális Startup Stratégia SWOT-elemzése is a lehetőségek közt tartja számon a nyitott laborokat a "hatékony inkubáció új eszközeinek kialakítása" elképzeléssel kapcsolatban.

Nincsenek egyedül

A Makerspace.hu-n kívül más műhelyek is vannak, köztük a digitális technológiákat nyitott műhely formájában kínáló FabLab vagy a tagsági díjjal és fizetős szolgáltatásokkal működő, elektronikai- és barkácsműhelyet biztosító Hackerspace - kisebb nyitott műhely a Technik, a Repair Cafe és a szünetelő AZTA barkácsműhely. A Nagykovácsi-központ abban látja egyediségét, hogy kifejezetten oktatási műhelyként funkcionál. A hazai központok bevallásuk szerint nem rivalizálnak, szakértőik rendszeresen tartják egymással a kapcsolatot.

A kulcskérdést viszont az fogja jelenteni a Makerspace.hu-nak, hogy a családi foglalkozások mellett hogyan sikerül elindítani a szorosabb iskolai együttműködést, a régiós terjeszkedést, valamint a nagy bevételeket ígérő, de sok versenytárssal rendelkező csapatépítőket és vezetőképzőket.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.