Szerző: Hlács Ferenc

2016. október 17. 16:26

Félrevezető a Tesla Autopilot elnevezése a németek szerint

Az Autopilot funkció nevének megváltoztatására kérte a Teslát a német közlekedési hatóság. A szerv álláspontja szerint a rendszer neve azt sugallja, a sofőrnek használat közben már nem kell az útra figyelnie.

Vigyáznia kell a nevezéktannal a Teslának, legalábbis Németországban: az ország közlekedési minisztere, Alexander Dobrint arra kérte a vállalatot, hogy ne használja járműveinek hirdetésekor az "Autopilot" elnevezést, miután az félrevezetheti a vásárlókat. A német Szövetségi Közlekedési Hatóság (KBA) álláspontja szerint az gyártó autóiban Autopilot néven ismert vezetéssegítő funkcióról a vezetők neve miatt azt hihetik, az olyan biztonsággal képes átvenni az irányítást az autó felett, hogy a sofőrnek már nem kell az utat figyelnie.

A hatóság a Reuters szerint hivatalosan is megerősítette, hogy írásban kérte az elektromosautó-gyártót a vezetéssegítő funkció jelenlegi nevének elhagyására, erre azonban egyelőre a vállalat nem sok hajlandóságot mutat. A Tesla egyik szóvivője a repülésben használt robotpilótához hasonlította a megoldást, mondván, az évtizedek óta használatban lévő rendszer a repülőgépek esetében is csupán a pilóták tehermentesítését, illetve a közlekedés nagyobb biztonságát szolgálja. A szóvivő továbbá hangsúlyozta, a vállalat mindig is egyértelművé tette a vásárlói számára, hogy az Autopilot segédfunkcióit használva is szükség van a sofőr teljes figyelmére vezetés közben.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A KBA mindenesetre saját hatáskörben is tenni próbál, hogy elkerülje az esetleges félreértéseket, ami nem meglepő, különösen miután a tavaszi-nyári időszakban több baleset kapcsán is megkérdőjeleződtek a rendszer képességei. A hatóság ezért levélben minden helyi Tesla-tulajdonost külön emlékeztetett rá, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően, az Autopilot használata közben is folyamatosan figyelniük kell az utat.

Az elnevezés egyébként nem most kerül először tűz alá, annak problémáira elemzésében már a Consumer Reports is felhívta a figyelmet néhány hónappal ezelőtt, a nyár eleji halálos Tesla-baleset kapcsán. Az amerikai magazin szerint a rendszer egyik fő hibája a félrevezető név mellett a 30 másodperces ipari szabvány mellőzése, a többi gyártó ugyanis ennyiben határozta meg a hands-free üzemmód maximális időtartamát, amire a Tesla eddig fittyet hányt. A gyártó makacssága most sem látszik változni, nem úgy tűnik, hogy a vállalat nyitott lenne bármiféle névváltoztatásra - akár regionálisan - a funkciót illetően.

A napokban egyébként valószínűleg hallunk majd még a cégről, az ugyanis "váratlan" bejelentést ígért, eredetileg mára, ezt azonban végül szerdára halasztotta. Egyelőre csak találgatások vannak, hogy a vállalat milyen leleplezést tervez, néhányan új járművet, mások épp az Autopilot továbbfejlesztett változatát sejtik a titkolózás mögött.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.