Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 18. 10:40

Több mint ötezer alkalmazottól búcsúzik a Cisco

A tavalyi csend után folytatja komoly leépítési hullámát a Cisco, a vállalat több mint 74 ezer dolgozójának 7 százalékától, 5500 főtől búcsúzik, miközben egyre inkább a szoftveres szolgáltatások felé fordul.

Dolgozóinak mintegy 7 százalékától, összesen 5500 főtől válik meg a Cisco, miközben a piaci változásokhoz próbál alkalmazkodni. A leépítésekre számítani lehetett, korábban több pletyka is felröppent, melyek szerint a vállalat jelentős, többezres létszámú elbocsátásokat tervez. Ezeket a korai nyugdíjcsomagok is megerősíteni látszottak, melyeket a cég több alkalmazottjának is felajánlott. Noha a találgatások 9-14 ezer főről szóltak, a hivatalosan is megerősített szám ennél jelentősen kisebb - arról ugyanakkor a vállalat egyelőre hallgat, hogy a közeljövőben tervez-e további leépítést.

Az elbocsátásokra a CRN a vállalathoz közeli forrásai szerint azért van szükség, hogy a Cisco zökkenőmentesen folytathassa áttérését hardveres gyökereitől egy sokkal inkább szoftverközpontú hálózati céggé. Az új irányvonalhoz a vállalatnak más képzettségű, más területeken jártas dolgozókra van szüksége, noha azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítéssel csak a fölöslegessé vált alkalmazottaktól búcsúzott-e el, és házon belüli erőforrásaival tervezi megtartani a gyeplőt az új területen, vagy az elbocsátásokkal egyben helyet is csinált az újonnan érkező kompetenciáknak. A cég idén április végén 73 104 dolgozót számlált.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Cisco hosszútávú tervei szerint hardveres fejlesztéseit elsősorban a nagyméretű adatközpontokban használt eszközökre fókuszálja majd, és ahogy sok más óriásnál, a fő célpontot itt is a felhős felhasználási területek jelentik, de a biztonsági megoldások is nagy hangsúlyt kapnak a cég portfóliójában. Az útkeresés során a vállalat az utóbbi időben a felvásárlások terén sem fogta vissza magát, bő egy éve hivatalban lévő vezérigazgatója, Chuck Robbins vezénylete alatt nemrég a Leaba chiptervezőt és a CliQr hibrid felhős menedzsmentplatformot is bekebelezte, nem sokkal korábban pedig a szoftverfókuszú IoT üzletágát megalapozó Jasper Technologiest is akvirálta, utóbbiért közel másfél milliárd dollárt csengetett ki.

A további átalakulásnak megágyazó, frissen bejelentett leépítés mérete a Cisco eddigi legnagyobb elbocsátási hulláma felé araszol: 2011 júliusában a vállalat mintegy 6500 embertől vált meg világszerte, ez akkori teljes alkalmazotti létszámának nagyjából 9 százalékát jelentette. Két évvel ezelőtt 6000 dolgozó távozott az óriás kötelékéből, 2013-ban 4000, a megelőző évben pedig 1300 alkalmazottal lett szegényebb a cég. A szoftveres váltás egyébként tavaly látszott valamelyest lassulni, 2015-ben a cég egyáltalán nem jelentett be elbocsátásokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról