Szerző: Asztalos Olivér

2015. december 7. 13:00

Apple-Samsung: csörög a kassza

A Samsung kész kiegyenlíteni egy 548 millió dolláros kártérítést az Apple felé, ugyanakkor nem tettek le arról, hogy az összeget később visszaszerezzék. Tovább folytatódik a két fél küzdelme.

A már-már szappanoperába illő, 2011 elején indult Apple-Samsung per mérföldkövéhez érkezett. A Samsung bejelentette, hogy hajlandóak kifizetni a 2013-ban helyben hagyott 548 millió dolláros kártérítést, azaz lassan öt év elteltével az Apple végre pénzt is láthat a huzavonából.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A 2011-ben indított ügyben már több maratoni tárgyalás is zajlott, melynek során az Apple-nek 2012-ben megítélt 1,05 milliárd dolláros kártérítés mértéke folyamatosan csökkent. Az ügyért felelős Lucy Koh szövetségi bíró 2013-ban az ügyet két részre bontotta, egy 548 millió dolláros részt helyben hagyott, míg a maradékot újratárgyaltatta. Az előbbi összeg kifizetését jelentette be most a Samsung.

A háttérben a szövetségi fellebbviteli bíróság döntése áll, nem hagyta jóvá a Samsung, úgynevezett en banc újratárgyalásra vonatkozó kérelmét. A Samsung azt szerette volna újravizsgáltatni, hogy az Apple kártérítési igénye továbbra is jogos-e annak fényében, hogy az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (USPTO) időközben érvénytelenítette a konkurens slide-to-unlock szabadalmát, amely a perben érintett egyik szellemi tulajdon volt.

A Samsung beadványa pedzegette, hogy akár a Legfelsőbb Bírósághoz is hajlandó fordulni,  ugyanakkor múlt csütörtökön az Apple és a Samsung az Észak-Kaliforniai Kerületi Bírósággal közösen egy nyilatkozatot adott ki, melyben a felek megegyeztek az összeg kifizetéséről. Amennyiben a dél-koreai vállalat időben megkapja az Apple-től a számlát, úgy az átutalás december 14-ig megtörténik.

Bár a Samsung egyelőre nem fordult a legfelsőbb bírósághoz, mindez még közel sem jelenti azt, hogy végleg búcsút intenek az 548 millió dollárnak. Közleményük szerint fenntartják a jogot az összeg, illetve az összes járulékos költség visszakérésére. A dél-koreaiak most abban bíznak, hogy az ügyben érintett slide-to-unlock mellett több másik Apple-szabadalmat is érvénytelenítheti a szabadalmi hivatal az Egyesült Államokban. Erre mutatkozik is némi esély, hisz a már említett USPTO-nél folyik egy belső ellenőrzés, mely többek között azt is vizsgálja, hogy bármilyen előnyben részesítették-e az Apple szabadalmait.

A jogi huzavonának tehát még közel sincs vége, sőt az sem biztos, hogy az 548 millió dollár majd teljes egészében az Apple zsebében marad. Bár a felek az Egyesült Államokon kívül már békét kötöttek, az egyik legnagyobb piacnak számító országban még jó ideig folytatódhat a jogi adok-kapok.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról