Szerző: Voith Hunor

2015. december 2. 10:30

Megújult a legnagyobb vállalati Office 365 csomag

Az E5-be a Microsoft szinte mindent belepakolt, amit az elmúlt egy évben az Office 365-tel kapcsolatban bemutatott, de az E4-hez képest magasabb áron.

Egy kiszivárgott belsős dokumentumból nyár végén derült ki, hogy a Microsoft még idén lecseréli eddigi legmagasabb szintű vállalati Office 365 előfizetését, az E4-et. Az új E5 csomag mától vált elérhetővé, elődjénél jóval magasabb áron: Míg az E4 felhasználónként havi 21,6 euróba került, az E5-ért már havi 27,8 eurót kell fizetni. Ugyan a Microsoft nyáron már megerősítette, hogy az E5 fogja váltani az E4-et, az eddigi legnagyobb előfizetés 2016. június végéig még elérhető marad. A vállalat a kisebb E1 és E3 csomagok árait nem módosította, azokra továbbra is havi 6,7 és 19,7 euróért lehet előfizetni.

Az E5-be a Microsoft lényegében minden Office-újdoságot beemelt, amiket az elmúlt hónapok során bemutatott. Mivel többről már akkor írtunk részletesen, azokat nem fejtjük ki  újra – akit egy-egy funkció mélyebben érdekel, a linkekre kattintva tájékozódhat bővebben. Mielőtt rátérünk az E5-specifikus tételekre, megjegyezzük, hogy mindhárom előfizetésbe bekerült a Meeting Broadcast, amivel legfeljebb tízezer nézőnek lehet Skype-on keresztül közvetíteni.

A legnagyobb Office 365 előfizetésbe bekerült a Skype for Business legtöbb extra szolgáltatása, így a Skype-alapú konferenciahívásokra vonalas vagy mobilhálózatról is be lehet hívni (PSTN Conferencing), valamint a Cloud PBX, amivel a helyi PBX eszközöket lehet kiváltani egy felhős alternatívára. A PSTN Calling, azaz Skype-ból hagyományos telefonhálózatokba indított és onnan fogadott hívások lehetősége viszont feláras, ezért a funkcióért havi 24 dollárt kell fizetni, és csak az E5-höz kérhető. Magyarországon egyelőre sem a PSTN Conferencing, sem a PSTN Calling nem elérhető, sőt, utóbbi kizárólag az Egyesült Államokban vehető igénybe.

9:42
 

Cloud PBX and PSTN meetings in Skype for Business

Még több videó

Szintén az előfizetés részei a Power BI Pro és a Delve Analytics, valamint a nemrég bemutatott, fejlesztett eDiscovery és a Customer Lockbox is. Utóbbi kettőnél már akkor jelezte a Microsoft, hogy alapesetben csak az E5 csomag előfizetői kapnak hozzáférést. A vállalati Office 365 csomagok részletes összevetését itt lehet átböngészni, az E5 csomagot december elsején élesítette a Microsoft.

Bár nem szorosan az Office 365-höz kapcsolódó hír, de a nyár óta kipróbálható Dynamics CRM 2016 általánosan elérhető (GA) státuszba kerül, és E5 előfizetés mellé a Professional csomagot némi kedvezménnyel lehet igénybe venni.

a címlapról