Szerző: Hlács Ferenc

2015. november 13. 12:43

A vártnál előbb elindult a YouTube Music

Elindította YouTube Music zenestreaming szolgáltatását a Google. Az Android és iOS platformokon elérhető alkalmazásban a különböző zeneszámok videoklippel vagy anélkül is meghallgathatók, a megoldás előfizetéses verziója pedig a YouTube Reddel vehető igénybe.

Hivatalosan is elrajtolt a YouTube Music, a Google második zenestreaming szolgáltatása - igaz egyelőre csak az Egyesült Államokban. A kezdeményezés kifejezetten érdekes húzás a keresőóriás részéről, hiszen a cég már rendelkezik hasonló szolgáltatással: a 2013-ban indított Google Play Music jórészt azonos piacot céloz.

Fontos különbség ugyanakkor, hogy a YouTube Music nevéhez hűen alapértelmezetten továbbra is a videók köré épít. Az Android és iOS platformokon elérhető alkalmazás a videómegosztó zenés tartalmait válogatja össze: egy kívánt számot kikeresve a videoklip alatt az ahhoz kapcsolódó remixeket, feldolgozásokat vagy koncertfelvételeket sorolja fel - a konkrét számok mellett továbbá természetesen előadókra és albumokra is lehetőség van keresni. A zenestreaming piac új versenyzőjéről lévén szó, a videostream persze leállítható ha éppen nincs szem előtt a telefon, ilyenkor csak a hangsáv lejátszása folytatódik, kímélve az adatforgalmat.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Utóbbira az zeneszámok offline mentésével is lehetőség van: hogy pontosan mekkora helyet biztosítunk az appnak a telefonon vagy tableten rendelkezésre álló tárterületből, az alkalmazás beállításai között, egy csúszkával állítható, de kiválasztható a letöltött videó felbontása is. A YouTube Music-ban továbbá folyamatosan aktív az "autoplay" így egy-egy szám vagy az album végére érve az app mindig biztosít utánpótlást, ahogy a vállalat fogalmaz, "a zene soha nem áll le".

A YouTube Music, ahogy legtöbb riválisa, ingyenes és előfizetéses formában is elérhető. Előbbi az ismert, reklámokkal megtűzdelt konstrukcióban használható, az offline lejátszás lehetősége nélkül, míg a fizetős változat a korábban már ismertetett YouTube Red keretei között vehető igénybe. Az előfizetők havi tíz dollárért ugyanakkor nem csak a frissen indult szolgáltatást kapják meg, de a hagyományos YouTube-on is reklámok nélkül böngészhetnek, sőt a díj a Google Play Music All Accesshez, valamint a YouTube Gaming és Kids szolgáltatásokhoz is hozzáférést biztosít. Az október végén indult Red az új szolgáltatáshoz hasonlóan, jelenleg csak az Egyesült Államokban érhető el, ugyanakkor a vállalat azt ígéri, az jövőre megkezdi a terjeszkedést további régiók felé.

Ezzel a Google alaposan feladja a leckét riválisainak: a Spotify vagy az Apple Music ugyancsak havi tíz dollárért vehetők igénybe, a keresőóriás megoldását választva viszont a felhasználók ugyanezért az összegért a reklámoktól is megszabadulhatnak olyan szolgáltatásokban, amelyeket jó eséllyel egyébként is használnak - a YouTube Music ráadásul a koncertfelvételekkel és feldolgozásokkal olyan plusz tartalmakat kínál, amelyek hiányoznak a konkurencia repertoárjából.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról