Szerző: Hlács Ferenc

2015. július 09. 15:14:00

Az autógyártók vezetnek a Here-ért folytatott versenyben

Stagnálnak a tárgyalások a Nokia, illetve a finn cég térképes részlegét potenciálisan felvásárló Volkswagen, Daimler és BMW között. A három autógyártó előbb a többi érdeklődőt szorította ki, most pedig az árat szorítanák lejjebb.

Megakadtak a német autógyártók és a Nokia között folyó egyeztetések a finn vállalat térképszoftverének felvásárlása kapcsán, a Re/Code iparági forrásai szerint. Az egy ideje már nem titok, hogy a BMW, Daimler és a Volkswagen vállalatok a Here névre hallgató térképére pályáznak - a részlegért folyó küzdelem állásáról legutóbb májusban számoltunk be.

Bár a tárgyalások viszonylag előrehaladott állapotban vannak, a folyamat most megakadni látszik az egyeztetésekhez közel álló források szerint, olyan, nem elhanyagolható szempontok miatt, mint például a pontos vételár. Néhány hónappal ezelőtt, mikor a Here potenciális felvásárlói még egymást túllicitálva próbáltak hozzájutni a térképhez, a szolgáltatás árát sikerült alaposan felsrófolni - azóta ugyanakkor többen is elálltak a vásárlástól, így az autógyártók is egyre jobban igyekeznek leszorítani a kifizetendő összeget.

Elemzők szerint a Here értéke nagyjából 2,2-4,4 milliárd dollár környékén mozog - az intervallum tehát szűknek nem igazán mondható, igen jelentős a mozgásteret ad az alkudozásra. Kiszivárgott információk szerint egyébként májusban az Uber is beszállt a versenybe és mintegy 3 milliárd dollárt ajánlott a Nokia termékéért. Utóbbi vállalat azonban most úgy tűnik már mégsem csap le a finnek térképére, erre utal az is, hogy a cég június végén a Microsofttól halászott el mintegy 100, korábban a Bing térképszolgáltatásán dolgozó mérnököt, az ő feladatuk valószínűleg a saját adatbázis felépítése lesz.

Éles a HWSW mobile! programja (x) A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.

A tárgyalások jelenleg nem haladnak, de az autógyártókhoz közel álló, nevük elhallgatását kérő források szerint nincs szó arról, hogy megszakadtak volna. Az esetleges akvizíció kapcsán egyelőre sem a gyártók sem az Uber nem nyilatkozott. A Nokia szóvivője mindössze annyit fűzött az értesülésekhez, hogy a vállalat jelenleg dolgozik az üzletág stratégiai elemzésén, amely egyelőre nem biztos, hogy a Here eladásával zárul.

A három vállalat számára logikus lépés lenne a Here közös megvásárlása, miután jelenleg is a szolgáltatásra építik felső kategóriás járműveik navigációját. Ez azonban paradox módon más érdeklődőket kifejezetten rosszul érint, hiszen ha a három autós óriás otthagyja a térképszolgáltatást, és ahelyett valamilyen alternatív megoldásra vált (mint például a hazai NNG), az jelentősen csökkentheti a Here értékét, mivel egy fontos bevételi forrás ezzel elapadna.

A potenicális vásárlók között egyébként az autógyártókon túl a Baidu is ott van, amely korábbi értesülések alapján a három céggel karöltve, kisebbségi tulajdonosként tenné rá a kezét a térképre - de a másik kínai online óriás, a Tencent által vezetett csoport is beállt a sorba. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a felsoroltak közül mely cégek tettek le a felvásárlásról, jelenleg azonban úgy látszik, az autógyártók állnak nyerésre.

A Volkswagen, a Daimler és a BMW számára már csak azért is fontos, hogy megszerezzék a szolgáltatást, mert az a konkurens tech cégek kezébe kerülve potenciálisan térkép nélkül hagyná őket, amely a jövőre vonatkozó, okos- illetve önvezető autók létrehozását célzó törekvéseiket is nagyban hátráltatná. A térképszoftver eladása egyébként illeszkedne a Nokia terveibe, melyek szerint a jövőben inkább a mobilhálózati eszközfejlesztésre fókuszálna - ide tartozik a rivális Alcatel Lucent, mintegy 15,6 milliárd eurós felvásárlása is.

a címlapról

Hirdetés

Éles a HWSW mobile! programja

2019. november 14. 11:49

A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.