Szerző: Gálffy Csaba

2015. június 25. 13:27

Vélemény: stagnál az okostelefonok fejlődése

Véget ért a platformháború, a felhasználóért vívott csata egy szinttel fejlebb költözött. Az új világban a telefon csupán egy eszköz a sok közül, az innováció pedig továbbállt.

Aggasztó stagnálást mutat az okostelefonok fejlődése, a tavalyi (és tavalyelőtti) unalmas újdonságok után az idei frissítések is letaglózóan érdektelenek lettek. Ez nem csak a hardverekre, hanem az operációs rendszerekre, a platformokra is igaz, mind az Android, mind az iOS inkrementális apróságokkal jelentkezik, amelyek csupán a rendszerek kiforrottságát, érettségét növelik, érdemi újdonságot nem hoznak. Lassan itt az ideje kihirdetni: az okostelefon elkészült, az innováció pedig továbbállt.

Láttuk már ezt a folyamatot

Nem lenne előzmény nélküli, ha a stagnálás krónikussá válna. A PC-k oldalán ezt láthattuk az elmúlt 10-15 évben: gyakorlatilag semmit nem változott az, ahogyan és amire a számítógépeket használjuk. Az utolsó innovációs hullám a Windows XP és a noteszgépek megjelenésével lecsengett, azóta apró inkrementális frissítések mozgatják a piacot. A 90-es években az asztali operációs rendszerek elképesztő sebességgel fejlődtek, az innováció lendülete azonban itt elfogyott - később a keresőmotorok, a közösségi hálózatok, majd az okostelefonok hoztak izgalmas platformcsatákat és ne feledkezzünk el a fel-feltámadó böngészőháborúról sem.

A hozzáértők persze látják a különbséget egy Windows XP és egy Windows 10, vagy egy OS X 10.0 és egy 10.11 között, de ezeket az asztali rendszereket ugyanarra, ugyanúgy használjuk, ahogy 10 évvel ezelőtt, és be kell látni, az egyszerű felhasználónak az új rendszerek sem nyitnak új lehetőségeket a PC használatában. Új opciókat a PC-től függetlenül fejlődő területek hoztak a felhasználó életébe, ehhez köze nem volt a PC hardverének és szoftverének.

Aggasztó módon hasonló irányt vehet a mobil operációs rendszerek, és az alattuk dolgozó hardverek fejlődése is. Az elmúlt néhány évben minden platform kipipálta a kötelező funkciókat (emlékszik még valaki a nagy "copy-paste" forradalomra, vagy a lehúzható értesítési sávra?), a gyors ütemű fejlődést azonban mára inkrementális fejlődés váltotta. Érdemes végignézni az iOS 9 vagy az Android M által hozott újdonságok listáját - a fejlesztések a platformtulajdonos online szolgáltatásaival való szorosabb összefonódást, a megszerzett felhasználók szorosabb bekötését célozzák, a következő innovációs hullámnak nincs semmilyen jele.

A triviális fejlesztések elkészültek

Tíz évvel ezelőtt a chipgyártás és a szoftverfejlesztés sem állt készen az okostelefonos forradalomra - de masszív lemaradásban voltak az olyan határterületek is, mint a UX. Az azóta eltelt időszak arról szólt, hogy a kényszerből okostelefonos használatra befogott technológiák hogyan adaptálódtak fokozatosan az új szerephez: a fényképezőgép-szenzoroktól az új generációs Java VM-ig, a Linux kerneltől az ujjlenyomat-olvasókig mindenhol fókuszt kapott az okostelefonos használat. Tucatnyi különböző területen sikerült igen látványos előrelépést elérni pusztán azzal, hogy a fejlesztés immár tekintettel van a telefonok igényeire - egyik legutolsó példa az ARM új utasítás-architektúrája, az ARMv8, amelyet alapoktól az okostelefonos használathoz igazított a cég (az ARMv7 még egészen más fókusszal készült). Ugyanez igaz a már említett UX-re is, az új szolgáltatások és szoftverek már mobile-first logika mentén készülnek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az okostelefonhoz optimalizált technológiák megjelenésén és felfutásán túl hatalmas hozadéka volt a méretgazdaságosságnak is. A semmiből megjelent egy piac, amely ma már évi egymilliárd telefon fölött termel. Ennek drámai hatása volt a telefonok árára, a használható eszközök alsó ára ma már a 60-80 dollárt is elérte. Ez önmagában is forradalmi változás, hiszen a telefonok funkcionalitását egészen új demográfiák számára is elérhetővé tette. Ahogy azonban a piac növekedése kifullad, a méretgazdaságosság hozadéka is marginálissá válik - a használható modellek legalja ezen a szinten stabilizálódni látszik. Erre is van egyébként PC-s előzmény, a netbookok ugyanezt az ívet járták végig, mint a szuperolcsó okostelefonok, a még épp használható eszközök ára azonban rövid idő után ott is stabilizálódott.

Mára azonban mindkét innovációs motor kifulladni látszik, a processzorok teljesítménye vagy a RAM mérete már nem duplázódik kétévente, ahogy a méretgazdaságosság sem teszi egységesen olcsóbbá a gyártást. Fejlődés ezután is jön, az akkus technológiák terén például még van potenciál, az innovációs hullám leglátványosabb évei azonban már mögöttünk vannak. Paradigmaváltás nincs a láthatáron, ami jön, az ugyanaz, kicsit jobban.

Termőre fordult a telefon, ideje az aratásnak

A nagyobb szereplők viselkedése is arra utal, hogy a fókuszt immár a megszerzett pozíciók védelme élvezi, erősödik a felhasználók és fejlesztők "röghöz kötése", miközben beindul a platformok erősebb monetizálása. Míg a hőskorban a mobilplatformok közötti átjárás viszonylag általános volt, a Google és az Apple is egyre magasabb falakat emel rendszerei köré. Az okosórák és az autós integráció ennek csak két kiragadott példája: mindkét esetben párhuzamos, de kizárólagos megoldást fejlesztett a két cég, az Android Wear és az Apple Watch, illetve az Android Auto és a CarPlay sem támogatja a másik platformot, egyikhez kötelező az Android, a másikhoz az iOS.

Kis kitérő: az Android helyzete azért külön érdekes, mert a rendszer alapja szabad szoftver. Ez azt eredményezte, hogy a Google-nek mára nem csak az iOS felé kell zárnia sorait, hanem a forkolt platform felé is védekeznie kell - ennek megfelelően ezek az exkluzív kiterjesztések kizárólag a Google Play Services API-n keresztül címezhetőek, szabad Androidról nem.

Feljebb költözöt az innováció

Az okostelefon szerepét csökkenti, hogy a nagy szereplők immár arra törekednek, hogy a telefon köré-mellé-fölé egy új metaplatformot építsenek, amelyben koherens szolgáltatássá olvad össze minden, a dokumentumkezelés, a keresés, az alkalmazások, a fotókezelés és ezernyi más kiegészítő képesség. Ezen a területen jelenleg a Google vezet, de szorosan a nyomában jár a Microsoft - az Apple csak nemrég fordult ebbe az irányba, első lépései pedig eddig masszív kudarcnak bizonyultak (iCloud, Maps, stb.).

Ez a trend szorosan összefügg a fentebb említett bezárkózással, ahogy a cégek online szolgáltatásaikat (például a Google Now-t és a Siri-t) egészen alacsony szinten építik be az operációs rendszerbe.

Nem csak az innováció, hanem a platformháború is erre a szintre költözött át, amit jól illusztrál a Microsoft törekvése. Releváns mobil rendszer hiányában a cég olyan metaplatformot épít, amely telefontól függetlenül körbe tudja ölelni a felhasználót. Izgalmas kérdés lesz, hogy a Microsoft-féle multiplatformos felhős ökoszisztémák, vagy a platformspecifikus társaik lesznek hosszú távon sikeresek - ez egy olyan kérdés, amire a következő években érdemes lesz figyelni.

Másképp is lehetett volna

Néhány évvel ezelőtt még logikusnak tűnt, hogy a fejlődés nem áll le, hanem a telefonok a kisebb morzsák (számológép, ébresztőóra, majd fényképezőgép, stb.) kannibalizálása után bizony a PC-t is elkezdik felfalni. Ebbe az irányba mutatott az Intel Atom fejlődése, a mobilos Ubuntu, az ARM-os Windows is - olyan jövőkép villant fel, amelyben a PC csupán egy telefon, amelyet különböző méretű kijelzőkhöz csatlakoztatva kapunk notebookot, irodai gépet, nappaliba való szórakoztató központot vagy akár játékkonzolt is.

A világ azonban épp az ellenkező irányba fejlődött. Nem a mindenhová dokkolható telefon lett az összekötő kapocs, hanem a minden eszközről elérhető online szolgáltatások. Nem a telefon háttértáráról játszunk a tévén filmet, hanem telefonra és tévére is a netről streameljük. Ebben a legújabb világban pedig a telefon előtt álló potenciál már nem végtelen, az csupán egyetlen eszköz a sok közül, azokat többé nem kiváltani, csupán kiegészíteni hivatott. Lehetett volna másképp.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról