Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. június 1. 14:25

Kiterjesztett valóságban erősít az Apple

Kiterjesztett valóság terén az Apple sem akar lemaradni, a cég felvásárolta a német, AR szoftvereket fejlesztő Metaiót. A cég fejlesztéseit olyan vállalatok használják, mint az Ikea, Audi és Volvo - hogy az Apple miként fogja kamatoztatni a birtokába jutott értékes technológiát, arról egyelőre csak találgatások vannak.

Felvásárolta a német, kiterjesztettvalóság-szoftvereket fejlesztő Metaiót az Apple - derült ki a TechCrunch birtokába jutott dokumentumokból. Az ezzel kapcsolatos részleteket az érintett felek nem hozták nyilvánosságra, az Apple csak a szokott szűkszavúsággal reagált közleményében: "Az Apple több, kisebb céget is felvásárol időről-időre, és nem kívánjuk kommentálni céljainkat és terveinket." A technológia vélhetően már a következő iOS-ben visszaköszönhet, hosszabb távon pedig a cupertinói cég más szolgáltatásaival integrálva akár önálló, vertikálisan integrált platformmá is nőhet.

A 2003-ban alapított Metaio több mint egy évtizede van jelen az AR-piacon, erős fejlesztői bázissal a háta mögött: mintegy 30 országban ezer ügyféllel és 150 ezer felhasználóval rendelkezik. A cég zászlóshajójaa Metaio Creator, amivel az AR fejlesztők a valós tér képét számítógép által generált elemekkel vegyíthetik. Ezt használja például az Ikea virtuális katalógusa (amivel megnézhető, hogy az adott bútor hogyan nézne ki a lakásban), vagy a Ferrari bemutatóterem appja, az Audi digitális felhasználói kézikönyve, illetve számos egyéb kereskedelmi és ipari célzattal készült alkalmazás.

Nem az első a sorban

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Apple 2013-ban 345 millió dollárért vásárolta fel a PrimeSense 3D szenzorgyártót, amely többek közt az Xbox 360 Kinectjének fejlesztésében is részt vett. A 9To5Mac szerint az Apple egy Mapsbe integrált kiterjesztett valóság funkción is dolgozik, aminek segítségével telefonunk kameráját az utcára "szegezve" az eszköz kijelzi a közelben található üzleteket és éttermeket (mint például a Nokia City Lens vagy a Layar). Az Apple emellett nemrég szabadalmaztatott egy iPhone-nal működő VR-sisakot is, ami a kiszivárgott információk szerint műszaki fejlettségét tekintve akár a nagyágyúk (Project Morpheus, Oculus Rift, Gear VR). A cég láthatóan mind a kiterjesztett, mind a virtuális valóság terén is dolgozik valamin, a kérdés cak az, mely termékei fogják tartalmazni a technológiát.

A Metaio megszerzésével az Apple konkurenciát jelenthet a HoloLenst fejlesztő Microsoftnak és a Google Project Tango táblagépének, illetve a Qualcomm Vuforiájának is. A Juniper Research piackutató cég szerint az okostelefonok és táblagépek után a kiterjesztett és a virtuális valóság mezején fog zajlani a következő nagy platformcsata, a vállalati AR és VR megoldások éves forgalma a tavalyi 247 millió dollárról 2,4 milliárd dollárra ugorhat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról