Szerző: Hlács Ferenc

2015. január 21. 11:40

Hadat üzen az álhíreknek a Facebook

A félrevezető tartalmak, hoaxok szűrésébe kezd a Facebook: a közösségi oldal a jövőben egyre kisebb láthatóságot ad a felhasználók által hamisnak jelölt bejegyzéseknek, és egy figyelmeztetést is kiír azok fölött.

Az álhírek mára szerves részévé váltak a Facebook-hírfolyamoknak: a sokszor egészen hitelesnek tűnő koholmányokba szinte napi rendszerességgel futhatnak bele a felhasználók, amelyeket aztán rosszabb esetben maguk is megosztanak. A közösségi oldal válaszcsapást fejlesztett és elkezdi kigyomlálni a hamis tartalmakat felületéről. Az embert próbáló feladat megvalósításához a vállalat nem a kínai cenzorsereghez hasonló moderátortömegeket, hanem saját felhasználóit igyekszik megmozgatni.

A hírfolyam egyes nem kívánatos posztjait a jobb felső sarkából elérhető, legördülő menüsor segítségével rejthetjük el - aki már szabadult meg ezzel a módszerrel a hírfolyam bizonyos tartalmaitól, annak nem újdonság, hogy az oldal ilyenkor egy felugró ablakban érdeklődik, hogy pontosan mi nem tetszett az adott bejegyzésben. Az itt választható opciók listája bővül most új elemmel, onnan már lehetőség van az egyes bejegyzéseket "hamis hír" kategóriába sorolni. A Facebook ide vár minden álhírt, átverést vagy bármilyen, a felhasználókat félrevezető bejegyzést.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ha egy-egy hírt sokan jelölnek meg hamisnak, a közösségi oldal fokozatosan lejjebb csavarja annak láthatóságát a hírfolyamokban, továbbá egy a poszt fölött elhelyezett felirattal is figyelmezteti a felhasználókat, hogy sokan félrevezetőként jelölték meg az adott bejegyzést. Gyakorlatilag bármilyen közzétett tartalmat lehetőség lesz ilyen módon jelenteni, legyen szó fényképről, videóról, linkekről vagy állapotfrissítésről. Ugyanez a helyzet azokkal a megosztott tartalmakkal is, amelyet feltűnően sokan törölnek nem sokkal azután, hogy megosztották azokat - többnyire néhány felvilágosító célzatú hozzászólás elolvasását követően.

Persze felmerül a kérdés, hogy az újonnan bevezetett módszer nem sodorja-e veszélybe a híreket kifigurázó, illetve humoros, szatirikus portálok tartalmait a közösségi oldalon, a vállalat szerint ugyanakkor ettől nem kell tartani, miután a funkciót már végigfuttatták egy tesztfázison, és az az eredmények alapján nem fenyegeti a The Onion, vagy itthon a Hírcsárda jellegű weboldalakat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról