Szerző: Hlács Ferenc

2014. december 16. 14:57

Zeneszolgáltatáson dolgozik a Bose

Online zenestreaming-szolgáltatáshoz keres vezető UX-fejlesztőt a Bose. Úgy tűnik, az eddig főként hangtechnikai hardvereiről ismert vállalat maga is belép az olyan tekintélyes konkurensek által uralt streaming-piacra mint a Spotify vagy a Google Play Music.

Hamarosan a Bose is előállhat saját zenestreaming-szolgáltatásával. Az elsősorban házimozi-rendszereiről, fejhallgatóiról, illetve egyéb hangtechnikai eszközeiről ismert vállalat úgy tűnik, hamarosan saját online szolgáltatással áll majd elő, amelyhez már meg is kezdte a legénység toborzását. Mindez a gyártó által nemrég feladott álláshirdetésből sejthető, amelyre a Hypebot figyelt fel: a Bose kifejezetten cloudalapú zeneszolgáltatáshoz keres vezető UX-fejlesztőt, a "következő generációs streaming zeneplatform" kifejlesztéséhez. A hirdetésből az is kiderül, hogy a cég a minél gyorsabban be akar lépni a hasonló szolgáltatások piacára - ahogy azt konkurens, immár az Apple birtokában lévő Beats Electronics is tette.

Utóbbi ellen egyébként a Bose nemrég szabadalmi pert indított mondván, a Dr. Dre nevével fémjelzett gyártó jogtalanul használta fel fejlesztéseit a Beats Studio szériás, zajszűrő funkcióval felszerelt termékeiben. De nem ez az egyetlen szál, ami a Bose-t az Apple-höz köti: a vállalat termékei a két cég megállapodása értelmében az Apple hivatalos üzleteiben is kaphatók - igaz, idén ősszel mintegy két hónapra eltűntek azokból, aminek vélhetően köze van az említett, Beats ellen indított perhez is, hivatalos magyarázat ugyanakkor nem érkezett a dologra.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ha a Bose streamingszolgáltatást indít, persze nem csak a Beats megoldása ellen száll harcba, riválisai között a Spotify, Deezer, TuneIn, RDIO, Pandora, a Google Play Music és még sok egyéb cég is ott lesz - sőt, a hirdetés szerint az ideális jelentkező (az alakulóban lévő UX-csapat leendő feje) is eltöltött bizonyos időt valamelyik rivális vállalat berkei között.

A gyártó egyelőre nem kommentálta hivatalosan a feladott hirdetést, az mindenesetre biztos, hogy nem lesz könnyű dolga, főleg, ha tényleg a nulláról akarja felépíteni szolgáltatását - ezt annak idején a Beats sem vállalta be, inkább felvásárolta a MOG nevű zeneszolgáltatást. Amennyiben valóban napvilágot lát egy a Bose logóját viselő streaming megoldás, azt a cég minden valószínűség szerint jelenlegi és még kiadás előtt álló hardvertermékeivel is integrálja majd, az online tartalmak vélhetően a különböző Wi-Fis hangrendszerein vagy autóba építhető kütyüin keresztül is elérhetők lesznek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról