Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

IDC: nagyot nőhetnek a phabletek eladásai

Gálffy Csaba, 2014. szeptember 04. 13:41
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Modellezte az okostelefonos piac dinamikáját méretosztály szerint is az IDC, eszerint érdemes felkészülni az 5,5 hüvelykes képátlónál is nagyobb eszközök látványos előretörésére, 2018-ra minden harmadik eladott telefon ilyen lehet.

hirdetés

Szinte minden napra jut egy IDC-előrejelzés, ahogy a cég morzsánként hozza nyilvánosságra a különböző kutatásainak kivonatát. A legfrissebb anyag a nagyméretű, 5,5-7 hüvelykes átmérő közé eső okostelefonokra vonatkozik, amelyek a cég szerint az egész telefonos piac motorjai lesznek a következő években, 2018-ra pedig az összes okostelefon egyharmada ekkora lesz. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a tabletek további térnyerése megakadt, a nagy telefonok részben ezek rovására tudnak piacot szerezni.

Az IDC korábban már közzétette a teljes okostelefonos piacra vonatkozó előrejelzését, ismétlésül: a fejlett országokban már nagyon lelassult a piac bővülése, a következő öt évben átlagban mindössze 3,6 százalékos növekedést várható. Ezzel szemben a fejlődő országokban még tart a robbanás, idén 32 százalékos bővülésre lehet számítani, 5 éves periódust tekintve azonban itt is meglehetősen szerény, átlagosan 16 százalékos a növekedés.

A teljes piacra vonatkozó statisztikai modellek azonban elfedik az egyes réspiacok közötti, igen látványos különbségeket. Az IDC friss kutatása ugyanis azt mondja, hogy a növekedés nem csak földrajzi régiók között, hanem a különböző méretosztályok szerint is egyenetlen, a piacbővülés nagy részét pedig a "phabletek", az 5,5 hüvelykesnél nagyobb telefonok adják majd. A modell szerint az idén 175 milliós piac 2018-ra 593 millióra nő globálisan, ami átlagosan évi 60 százalékos növekedésnek felel meg. Érdemes kiemelni, hogy az idei évre vonatkozó jóslat is elképesztő ütemű bővülést jelent, a 175 millió darab ugyanis azt jelentené, hogy a szegmens eladásai megháromszorozódtak tavalyhoz képest.

A phableteket kivonva a "maradék" okostelefonos piac valóban eléggé lehangoló képet mutat, az 5,5 hüvelyk alatti modellek öt éves növekedési mutatója így 12,7 százalékról 5,5 százalékra zsugorodik, globálisan, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. Abszolút értékben is szerény a bővülés, az idei 1,077 milliárdról 1,246 milliárdra nő a piac öt év alatt. Az IDC egy érdekes összevetést is készített, amelyben a különböző "smart connected device" kategóriák teljes piacát is felméri a cég. Eszerint a PC-k (notebookok és asztali gépek), illetve a tabletek (széles piacra vetített) részesedése tovább zsugorodik majd, a mintegy 2,5 milliárd, 2018-ban értékesítendő eszközből mintegy 1,85 milliárd lesz valamilyen méretű telefon.

A phabletek látványos növekedésére igyekszik minden szereplő reagálni. Az androidos világban az ilyen méretű modellek már (szinte) minden gyártó kínálatában megjelentek, most folyik a termékek diverzifikációja, vagyis az eddig prémium kategóriás phabletek mellett piacra kerülnek az olcsó kiadások is. Ebben egyébként a Nokia/Microsoft (Lumia 1320 és 1520) és a Samsung (Note és Grand) lépett a többiek előtt, ma már mindkét szereplő kínál olcsó, de nagy modellt. A Samsung tegnapi bejelentésével egyébkét még tovább osztja a kínálatot, a Note 4 mellett piacra kerül a Note Edge is.

Azt a piackutató is megjegyzi, hogy a teljes piac, a kis telefonoktól az asztali PC-kig folyamatos átalakulásban van, ahogy a felhasználók folyamatosan keresik, milyen képernyőméretek (és azok milyen kombinációja) a legmegfelelőbb szórakozáshoz és munkavégzéshez. Emiatt az öt évre vonatkozó, ezen a piacon hosszútávúnak számító előrejelzések viszonylag óvatosan kezelendőek. Ha semmi nem változik, hanem a most látható, modellezhető trendek folytatódnak, akkor ilyen lesz a piac képe - ennyit állít az IDC, nem többet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!