Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

IFA: két új Galaxy Note és VR-headset a Samsungtól

Hlács Ferenc, 2014. szeptember 03. 18:28
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Két új modellel is bővítette Note szériáját a Samsung az idei IFA kiállításra, Berlinben a várt Galaxy Note 4 mellett egy Galaxy Note 4 Edge névre hallagató okostelefont is bemutatott, amely oldalt ível kijelzőt ad az ismert dizájnhoz. A váratlan bejelentések ráadásul nem merültek ki ennyiben, a cég ugyanis a Note 4-re hagyatkozó virtuálsivalóság-szemüvegről, a GearVR-ről is lerántotta a leplet.

A Samsung idei IFA-rendezvényén a legtöbben valószínűleg a gyártó legújabb méretes okostelefonja, a Galaxy Note 4 bejelentését várták legjobban, amivel a vállalat nem is maradt adós, sőt, abból mindjárt két verzióval is előállt: ezek a Galaxy Note 4 és a jobb élén ívelt kijelzősávval felszerelt Note 4 Edge - de a telefonokon kívül is akadt meglepetés az eseményen.

Csúcshardver és javuló felépítés

Az új Note-ok egyébként nagyjából azt hozzák amit a legtöbben vártak tőlük: erősebb hardver, szebb kijelző. A cég ugyanakkor ezek mellett a széria egy régóta emlegetett gyengeségét is kigyomlálta: a Note 4 készülélek ugyanis a korábbi olcsó hatású műanyag helyett fém keretet kaptak. A hátlap továbbra is megőrizte az előző generáció bőrhatású textúráját.

A Note 4 legfeltűnőbb része kétségtelenül a jókora, 5,7 hüvelykes Super AMOLED kijelző, amely a tavalyi modell full HD felbontását, quadHD-ra, azaz 2560x1440 pixelre cseréli, ami 515 PPI-s pixelsűrűséget jelent - a képpontokat magyarán még nagyítóval sem lenne egyszerű kiszúrni rajta. A készülék a többi hardver terén is hozza a kategóriában elvárt csúcsteljesítményt: processzora egy 2,7 gigahertzes négymagos Snapdragon 805 - noha néhányan bizonyára reménykedtek az ARMv8 utasításkészletet használó, 64 bites Snapdragon 810 lapka feltűnésében - az LPDDR3 RAM mérete pedig 3 gigabájt.

Mostanában úgy látszik, nem divat többféle belső tárhellyel felszerelt modelleket kiadni, ennek megfelelően a Note 4 is csak 32 gigabájtos változatban lesz elérhető, ez azonban ahogy korábban, most is bővíthető akár plusz 64 gigabájttal, microSD-kártya segítségével. Az okostelefon a jelenleg elérhető leggyorsabb, LTE Cat 6-os mobilinternet kapcsolatra képes.

Felturbózott kamera, érzékenyebb S-Pen

A kamerák sem maradtak érintetlenek, a hátlapi 16 megapixeles Sony IMX240 szenzort, továbbá optikai képstabilizációt is kapott, az előlapi kamera felbontása pedig 3,7 megapixelre nőtt, valamint a vállalat szerint 60 százalékkal több fényt képes befogadni mint a korábbi verziók esetében, sőt, látószöge is 90 fok lett a korábbi 77-hez képest - természetesen mindezt a lehető legjobb szelfikészítés érdekében. Az önarcképekhez számos szoftveres funkció is hozzájárul, többek között az első kamerás panoráma, hogy a képbe a nagyobb brigádok is gond nélkül beférjenek - ezzel a "panorámaszelfi" opcióval egyébként már a Huawei Ascend P7-ben is találkozhattunk.

Az okostelefonhoz, akárcsak a széria korábbi modelljeihez, S.Pen stylus is tartozik, amelyen a vállalat szintén csiszolt tavaly óta. A ceruza nyomásérzékenysége a Note 4-gyel a duplájára nőtt, azaz 1024 helyett már 2048 nyomásszintet képes megkülönböztetni - a Samsnug szerint használata gyakorlatilag olyan érzés, mint ha egy hagyományos tollal írnánk. A digitalizáló tollhoz ezen felül új szoftveres funkciók is párosulnak, ilyen például a Smart Select, amellyel a képernyőn kijelölt tartalmakat menthetjük le. Akinek a mellékelt S Pen nem lenne elég, az hamarosan akár Mont Blanc stylust is vásárolhat a Note 4-hez a két vállalat megállapodása értelmében.

Szinte változatlan akku - bírja majd az új kijelzőt?

Az akkumulátor kapacitása a Note 3 óta nem nőtt jelentősen, 3200 helyett most 3220 mAh, ennek ráadásul egy jóval nagyobb felbontású kijelzőt kell ellátnia. A gyártó szerint ugyanakkor a készülék ezzel együtt a 7,5 százalékkal jobb akkus teljesítményt hoz az elődjénél - a telep ráadásul 30 perc alatt nulláról 50 százalékra tölthető fel - ezen a területen azonban jobb, ha az ember csak a személyes tapasztaltban bízik. Érdekesség továbbá, hogy a Note 4-ben három mikrofon is helyet kapott, amelyekkel egyszerre nyolc irányból képes hangrögzítésre- zajszűréssel kiegészítve - az anyag visszajátszásakor pedig kiválasztható, hogy melyik irányból felvett hangra vagyunk kíváncsiak.

A Samsung az IFA-n tartott sajtóeseményen nem beszélt róla, hogy a telefon vízálló lenne, ami kihagyott lehetőség a Galaxy S5 strapabíróságának pozitív fogadtatása után. A Note 3-ból microUSB 3.0 csatlakozója is eltűnt, a vállalat visszatért a 2.0-s szabványhoz, de valószínűleg kevesen szomorkodnak majd az ormótlan konnektor eltűnése miatt. A Galaxy S5-ben bevezetett ujjlenyomat-olvasóról se esett egy szó sem és a képeken se látható, a vállalat sajtóközleményéből azonban kiderül, a szenzor a Note 4-ből sem maradt ki, ahogy a pulzusmérő sem, sőt, még UV érzékelő is került bele, hogy mindig biztosan tudjuk hány faktoros naptejre van szükség. A telefon 8,5 milliméter vékony és 176 grammot nyom, azaz éppen egy picit vaskosabb és néhány grammal nehezebb a tavalyi verziónál.

Ahogy a Samsungnál készülékeinél általában, ebben az esetben is számos ajándék szoftvert és szolgáltatást kapnak a vásárlók a Galaxy Gifts csomagban, valamint a megszokott 2 évre szóló 50 gigabájtos Dropbox-tárhely előfizetés sem marad le. Kiegészítőkből sem lesz hiány, az exkluzív Mont Blanc stylus mellett többféle tok is kapható lesz az Note 4-hez, a teljes kijelzőt fedő Flip Wallet-től, a korábban is látott ablakkal felszerelt S-View tokon és a kisebb nyílást hagyó S-View Walleten át egészen a LED Cover-ig. Utóbbi egészen érdekesnek tűnik, a bőr tokban ugyanis apró LED-ek jelzik az időt, illetve olyan alapvető információkat mint az olvasatlan emailek száma és a bejövő hívások - noha azok megválaszolására már úgy tűnik nincs vele lehetőség mint a HTC Dot View tokjánál.

A Samsung Note szériájának legújabb darabja fekete, fehér, arany és rózsaszín változatokban lesz kapható októbertől, kezdetben Android 4.4-gyel és a szokásos TouchWiz szoftverrel.

Ívelt élű kijelző: hasznos vagy giccs?

A vállalat az Note 4 alapmodell mellett egy érdekesebb verziót, a Note 4 Edge-t is leleplezett. A variáns érdekessége, hogy a kijelzőjének széle "lehajlik", az ívelt jobboldali rész gyakorlatilag különálló képernyőt képez, amelyhez a gyártó egy külön SDK-t is kiad, hogy a fejlesztők kihasználhassák az oldalsó sávot. A Note Edge csak a kiválasztott piacokon lesz elérhető, így egyelőre kérdéses, hogy Magyarországon a boltokba kerül-e.

Hardver tekintetében az okostelefon szinte teljesen megegyezik a sima Note 4-gyel, a kijelzőt, illetve emiatt az akkumulátort leszámítva. A képernyő itt kicsit megnyúlt, 2560x1600 pixel felbontású, ami eddig példátlan 539 PPI-t jelent. Az akkumulátornak a nagyobb kijelző miatt kevesebb hely jutott, így ebbe csak egy 3000 mAh kapacitású darab fért - a megnőtt képernyő és összement akku nem a legjobb kombináció, a Note 4 Edge esetében tehát valószínűleg kisebb üzemidőre kell majd számítani.

Az oldalsó, 160 pixel széles sáv több módon is felhasználható, egyes értesítések megtekintéséhez például nem kell az egész kijelzőt bekapcsolni, illetve egyes alkalmazások menüfunkciói is kitelepíthetők rá. Ezen felül különböző gyorsfunkcióknak ikonok is elhelyezhetők rajta, sőt a gyártó - valószínűleg vicces kedvében lévén - még egy virtuális vonalzót is elhelyezett itt. A sávot az okostelefont hamarosan követő kiegészítők is kihasználják majd, a Note 4 Edge-hez a Samsung több olyan borítást is bemutatott, amely szabadon hagyja a kijelző oldalát - noha ezzel a kiegészítő valahol pont saját létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen a képernyő lehajló széle továbbra is ki lesz téve a karcolásoknak.

Gear VR: az igazi meglepetés

A gyártó a Note széria legújabb tagjai mellett a régóta rebesgetett Gear VR headsettel is előállt. A virtuálisvalóság-szemüvegbe egy Note 4-et kell beledokkolni, ez az eszköz agya és kijelzője. Itt végre valóban értelmet nyer a készülék más élethelyzetekben fölöslegesen nagy felbontása, hiszen felnagyított képpel kell kiszolgálnia a felhasználót, ráadásul szemenként elosztva.

A headsettel kapcsolatos egyik legnagyobb meglepetés, hogy annak kifejlesztésében John Carmack, illetve az Oculus csapata is segédkezett. A szemüveg ennek megfelelően több puszta keretnél - mint például a Google kartonból elkészíthető hasonló megoldása - abban ugyanis saját szenzorok is helyet kaptak, amelyek jóval hatékonyabban határozzák meg a viselő fejének pozícióját, mint a telefon érzékelői. A vállalat szerint így az eszköz kevesebb mint 20 milliszekundumos késleltetéssel tud dolgozni, és 96 fokos látószöget ad viselőjének.

Pozitívum továbbá, hogy a platformot megcélzó fejlesztők megadhatnak egy kötött processzor-órajelet, amelyre optimalizálnak, így a hardverből a lehető legjobb felhasználói élmény hozható ki. Emellett az egyes GPU-szálak között is kijelölhető egy prioritási sorrend, hogy a fontosabb folyamat használhassa a fejmozgás-követést, így a felhasználó biztosan azt lássa a kijelzőn, amit adott kontextusban kell. A GearVR mögé a Samsung szerint már olyan komolyabb fejlesztőpartnerek is beálltak, mint a DreamWorks, vagy a Marvel, optimalizált tartalomból tehát lesz majd bőven.

A vállalat idei IFA-s bejelentései között jócskán akadtak meglepetések, még ha fentebb tárgyalt headset egyelőre nem is a konzumer piacot, sokkal inkább a fejlesztőket célozza. Az ívelt kijelzős Note láttán minden bizonnyal megemelkedett néhány szemöldök, noha egyelőre még valószínűleg a Samsung sem tudja biztosan, hogy ez a kijelzőcsík jelent-e olyan pluszt, amiért a felhasználók megvadulnának - azt ugyanakkor mindenképp jó látni, hogy vannak kísérletek az innovációra. Az ARMv8-as chip hiánya azért némileg fájó pont a Note 4 esetében, hiszen csúcskészülékről van szó, amelynek felhasználói így az Android L megjelenésével is kénytelenek lesznek 32 bites rendszernél maradni. A fém keret bár apróságnak tűnik mégis igen pozitív változást jelent, a korábbi, idővel a festéket is ledobó műanyag perem valahogy nem illett egy 200 ezer forint fölötti árú készülékhez.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.