Szerző: Bodnár Ádám

2014. július 24. 11:08

Dolgozóinak több mint tizedét teszi lapátra a Magyar Telekom

Ezerhétszáz alkalmazottjának mond fel a Magyar Telekom, hogy takarékoskodjon a kiadásokkal. Két év alatt 15 milliárd forintot fogna így a cég.

HIRDETÉS

Egy mai rövid közlemény szerint 1700 alkalmazottjától válik meg a Magyar Telekom, a létszámcsökkentésre több ütemben kerül sor, az elbocsátott munkatársak egy része idén, egy része pedig a jövő évben távozik a vállalattól. A lépés következtében a munkavállalók összlétszáma mintegy tizedével apad, a mostani leépítés során annyian vesztik el állásukat a cégnél, mint az előző öt évben összesen.

A hivatalos indoklás szerint a leépítésre a költségek csökkentése miatt van szükség, a Telekom szerint "a külső környezet, a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős verseny" az indok arra, hogy a létszámot majd 10 százalékkal vágják meg. A cég számításai szerint "a karcsúbb szervezet a menedzsment álláspontja szerint rugalmasabban képes majd  a versenypiaci kihívásokhoz alkalmazkodni és valódi online vállalatként működve megfelelni ügyfelei igényeinek."

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x)

A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x) A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója 2013-ban 637 milliárd forintos árbevételt ért el az éves jelentés szerint, ami majdnem 5 százalékkal múlta felül a 2012-es szintet. A működési eredmény azonban 88 milliárd forintról 74 milliárdra esett eközben, az adózott eredmény pedig 46 milliárd forintról 29 milliárdra apadt.

A leépítések teljes költsége 12 milliárd forint lesz, ebből 4 milliárd forintot 2014 szeptemberében könyvelnek majd el. Ugyanakkor a cég arra számít, két év alatt az átszervezések és elbocsátások révén elért megtakarítás 15 milliárd forintot tesz ki. Az érdekképviseletek szerint ugyanakkor "az elbocsátás a munkavállalók leterheltségének aránytalan növekedését okozhatja és veszélyezteti a munka-magánélet egyensúlyát".

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.

a címlapról

Hirdetés

FinOps: a fájdalommentes diéta titka a felhőben

2021. december 7. 22:55

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.