Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 30. 12:55

Idei csúcstelefonját is felvértezi a Samsung, jön az S5 Active

Megjelent a Samsung csúcstelefonja, a Galaxy S5 strapabíróbb változata, az S5 Active. A készülék amellett, hogy akárcsak a mezei verzió, megbirkózik a vízzel és a porral is, ütésálló borítást kapott. A gyakorlatilag változatlan hardverrel érkező, komolyabb fizikai igénybevételnek is ellenálló okosetelefon egyelőre csak az AT&T kínálatában kapható.

Biztosan sokan emlékeznek, hogy tavaly, mikor a Samsung aktuális csúcskészüléke, a Galaxy S4 napvilágot látott, abból a gyártó párhuzamosan több verzió is kiadott. Ezek egyike a Galaxy S4 Active, a hajdani zászlóshajó eggyel strapabíróbb, víz és porálló változata, amit a vállalat kifejezetten kültéri tevékenységekhez szánt. Az idei csúcsmodell, a Galaxy S5 esetében már kétséges volt, hogy megjelenik-e masszívabb verzió, hiszen az alapváltozat is IP67-es besorolást kapott, azaz a por ellen teljesen védett, víz alatt pedig egy méteres mélységben fél órát bír ki.

Néhány hete azonban elkezdtek keringeni a pletykák a készülék acélosabb változatáról és ahogy ez mostanában lenni szokott, be is igazolódtak, ráadásul még korábban, mint az állítólag tervezett júniusi bejelentés. A Samsung Galax S5-ből is lesz tehát Active modell, ami nemcsak, a pornak és a víznek ellenáll, de ütésálló is. A készülék le sem tagadhatná, hogy megbirkózik néhány leejtéssel, éleire ugyanis masszív gumis bevonat került, és a hátlapon is megjelent az előző generáció védjegyeként ismert négy csavar. A kapacitív "Home", "Vissza" és multitasking billentyűket fizikai gombokra cserélték, ami kesztyűben is megkönnyíti a kezelést. Nem kell továbbá attól tartani, hogy a "páncélzat" túlságosan ormótlanná tenné az eszközt, az ugyanis mindössze 8,9 milliméter vékony, nem hízott tehát sokat az S5-nél tapasztalt 8,1 milliméterhez képest.

01:43
 

Samsung Galaxy S5 Active Features and Specs -- AT&T Mobile Minute | AT&T

Még több videó

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Az IP67-es védettség itt is adott, az ütésállóság pedig a MIL-STD 810G katonai besorolásnak felel meg. Az okostelefon belsőre nem sokat változott törékenyebb testvéréhez képest, ugyanaz a négymagos 2,5 gigahertzes Qualcomm Snapdragon 801 chip hajtja mint a Galaxy S5-öt, továbbá szintén 2 gigabájt RAM-ot találunk benne, illetve 16 gigabájt belső tárhelyet, amit microSD-kártyával bővíthetünk. Az S5 Active-ból előreláthatólag nem lesz 32 gigabájt tárterülettel rendelkező verzió. A kijelző változatlan, itt is a már ismert 5,1 hüvelykes 1920x1080 pixel felbontású AMOLED panelt találjuk és az akkumulátor is maradt 2800 mAh kapacitású. A 16 megapixeles hátlapi kamera alól ezúttal sem maradt le a pulzusmérő.

Utóbbi használatára az S5-ből már ismert S Health app segítségével van lehetőség, ami további sportfunkciókat is kínál. A strapabíró készüléken ezen felül az Activity Zone app is előre telepítve érkezik, amely várhatóan további egészségügyi és fitneszfunkciókat vonultat majd fel. Az eszközbe a pletykák szerint barométer is került, amelyet az előbbi szoftver használ majd ki - bár utóbbi hivatalos megerősítése még várat magára. A készülék egyelőre csak az AT&T kínálatában érhető el, ott a kártyafüggetlen modell 715 dollárért vásárolható meg, így pénztárcabarát megoldásnak korántsem mondható - akinek azonban ez nem jelent problémát az eszköz több mint ideális lehet túrázáshoz vagy kültéri munkához.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról