HWSW

Semmi csicsa: tesztelhető az LXQt desktop környezet

Tavaly egyesítette erőit az LXDE és a Razor-qt desktop környezetek fejlesztőcsapata, hogy együtt dolgozzanak tovább egy pehelysúlyú, kényelmes, modern linuxos rendszeren. Most meg lehet nézni, mire jutottak.

A Linux vs. Windows, Intel vs AMD, Barcelona vs. Real Madrid vitáknál is sokkal hevesebb indulatokat, súlyosabb becsületsértéseket és intenzívebb árokásást tud kiváltani az a kérdés, vajon melyik linuxos ablakkezelő és desktop környezet a legjobb. A KDE, a GNOME és az Ubuntu által használt Unity építette ki az évek során a legnagyobb felhasználói bázist és szekértábort, ezek mellett kevesebb figyelmet kap a többi, elsősorban alacsony hardverigényre és sebességre optimalizált verzió, amilyen az LXDE és a Razor-qt.

Utóbbi két projekt több mint egy évvel ezelőtt egyesült a "következő generációs pehelysúlyú desktop környezet" jelszó alatt, a napokban pedig megérkezett a közös erőfeszítésük első gyümölcse, az LXQt 0.7.0, amely egyelőre hivatalosan ugyan béta állapotú, tehát tesztelésre javasolt, de az LXQt közössége állítja, stabilitása olyan szintű, hogy akár éles üzemben is bevethető.

Semmi csicsa

Az LXQt gyakorlatilag az LXDE Qt-portjának tekinthető, és készítői szerint ugyanazokat a fő szempontokat tartják, tartották figyelem előtt a fejlesztésekor, amelyeket az LXDE és Razor-qt korábban is magáénak vallott: egyszerűség, gyorsaság, klasszikus desktop megjelenés, modern kinézet, és mindez alacsony hardverigény mellett, hogy a régebbi hardverek tulajdonosai örömmel használhassák a mára kicsit "túlhízott", és ezért gyengébb hardvereken sokszor nehézkes konkurenciával szemben.

A Razor-qt megelőző kiadásához (0.5.2) képest számos változást hajtottak végre, megérkezett például az LXDE-féle PManFM fájlkezelő Qt-portja, változtak a rendszerbeállítások, például a képernyőfelbontások kezelése, a billentyűzetek beállítása és a fájlhozzárendelések. A desktopot elsősorban Linux rendszerekhez szánják és sok disztribúcióhoz előre összeállított csomagok is elérhetők a projekt oldalán [1], de kísérleti FreeBSD-támogatást is kapott, így ennek az operációs rendszernek a felhasználói is kipróbálhatják. Az LXQt természetesen forrásként is letölthető.

xA 13 vezető fejlesztőből és számos önkéntesből, valamint fordítóból álló csapat egyik nagy eredménye, hogy a kódot modularizálták, ezzel megadva a lehetőséget arra, hogy a beépített alkalmazásokat bárki "third-party" komponensekre cserélje. Érdemes még a változások listájából kiemelni a további teljesítményhangolást, a Raspberry Pi támogatást, illetve a folyamatosan fejlődő Qt 5 kompatibilitást - már a most kiadott verzió számos eleme is Qt 5 segítségével készült. A

Az LXQt 0.7.0 érkezését bejelentő körlevélből [2] kiderül az is, hogy az LXDE-felhasználóknak nem kell más desktop környezetet keresniük, a GTK-alapú rendszer továbbra is életben marad. Igaz, hogy a fejlesztőinek egy része inkább az LXQt-n dolgozik már, de az LXDE fejlesztése sem áll le, legalábbis amíg van fejlesztő.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://lxqt.org/
[2] http://sourceforge.net/p/lxde/mailman/message/32310545/
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/52268/lxde-rqzor-qt-qt-linux-desktop-kornyezet-nyilt-forras.html
Író: Bodnár Ádám (bodnar.adam kukac hwsw.hu)
Dátum: 2014. május 12. 14:43
Rovat: digitális otthon