Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

200 millió eladott példánynál tart a Windows 8

Bodnár Ádám, 2014. február 14. 11:49
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Egy tegnapi konferencián jelentette be Tami Reller, a Microsoft marketingért felelős vezetője, hogy a Windows 8 eladásai a megjelenés óta elérték a 200 millió példányt.

Tavalyelőtti megjelenése óta a Windows 8-ból 200 millió példány fogyott adta hírül a Microsoft. Ebben a számban benne vannak az üzletekben vagy elektronikus úton értékesített operációs rendszerek, valamint a PC-gyártók által berendelt példányok, de nincsenek benne a szervezetek számára mennyiségi licenckonstrukció keretében eladottak. Tami Reller marketingtvezető a Goldman Sachs konferenciáján jelentette be a mérföldkövet.

Más szelek fújtak a Windows 7 idején...

Bár a kezdeti értékesítési adatok bizakodásra adtak okot Redmondban, mára a Microsoft is kénytelen belátni, a Windows 8 egyáltalán nem szerepel úgy a piacon, ahogy azt várták. Elődje, a Windows 7 egy év alatt jutott 240 milliós eladásig, a Windows 8-nak a 200 millió darabhoz 15 hónapra volt szüksége.

Igaz, a piaci környezet, amelyekbe az operációs rendszerek érkeztek, nagyon eltérő. A Windows 7 még 2009 őszén érkezett, amikor a 2008-as pénzügyi válság után kezdtek magukhoz térni az intézményi PC-vásárlások, a lakossági eladások pedig továbbra is szárnyaltak. Az operációs rendszer a PC-ipar csúcsán került a forgalomba, 2010-ben 346 millió, 2011-ben pedig még ennél is több, 352 millió személyi számítógép fogyott világszerte, utóbbi történelmi rekord. Ráadásul a Windows 7 egy sikertelen Windowst, a Vistát követte, a vevők a 2001-es Windows XP után 8 évvel már ki voltak éhezve egy jól sikerült Windowsra.

Ezzel szemben a Windows 8 egy olyan időszakban került az üzletekbe, amikor a PC-ipar pályája lefelé ívelt, egyfelől az okostelefonok, másfelől a tabletek hirtelen robbanásának köszönhetően, amelyek elszívták a lakossági vásárlókat az olcsóbb gépektől. Másrészt pedig az elődje, a Windows 7 sokak szerint a mai napig a legjobban sikerült Microsoft operációs rendszer, amelyet sok helyen csak pár éve vezettek be és semmi okuk, hogy lecseréljék.

Adatok forrása: NetMarketShare

További hátráltató tényező a Windows 8 számára, hogy a PC-k teljesítménye és funkcionalitása már nem nő olyan ütemben mint akár az előző évtized második felében, így egy 5-6 éves számítógépet is bőven lehet ma még használni (például egy SSD beépítésével). A Windowsok túlnyomó többsége pedig új PC-vel kerül a felhasználókhoz, akiknek ha nincs motivációja új PC-t venni, akkor új operációs rendszert sem vesznek. A NetMarketShare internethasználati statisztikái alapján a Windows 8 és 8.1 részesedése a telepített bázison még mindig 10,6 százalék alatt van, messze lemaradva a Windows XP-től (29,2%) és a Windows 7-től (47,5%). Igaz, még így is előzik az OS X-et (összes verzió részesedése 7,7%), a Vistát (3,3%), valamint a Linuxot (1,6%).

...de a Microsoft is bőven benne van a kudarcban

A Windows 8 megalkotásakor a legfontosabb vezérlőelv az lehetett, hogy a tabletek valójában érintőképernyős, billentyűzet nélküli (vagy leválasztható billentyűzetes) PC-k. A Microsoft ezért egy olyan operációs rendszert tervezett, amely e két piacot próbálta meg összeolvasztani, hogy a cég  PC-ken kialakított hegemóniáját átvigye a tabletekre. A vásárlók ezzel szemben úgy döntöttek, hogy a tabletek sokkal inkább nagy kijelzős okostelefonok mint kis PC-k: az érintőkijelzős telefonokhoz hasonlít a felépítésük, a használatuk módja és helye, a futtatott operációs rendszer és az alkalmazások is. Nem véletlen, hogy az Apple sem az OS X-et adaptálta az iPadre, hanem az iOS-t, ahogy a Google sem a Chrome OS-szel, hanem az Androiddal van jelen itt.

Úgy tudjuk, a Microsofton belül többen is megkérdőjelezték e stratégia helyességét, az irányt kijelölő és a fejlesztők tökeit vasmarokkal szorító Steven Sinofsky azonban nem engedett beleszólást az elképzeléseibe és szimplán lehülyézte azt, aki más véleményen volt. Sinofsky másik "bűne", hogy a határidőt fontosabbnak tartotta a terméknél, ezért a Windows 8 megjelenésekor elég sok problémával küzdött - nem stabilitás, inkább kiforrottság terén, érdemes megnézni például, hogy néztek ki és mit tudtak az operációs rendszerbe gyárilag épített alkalmazások (pl. levelező). A rendszer nagy fegyvere lehetett volna egy érintésre optimalizált Office-verzió, amely a mai napig sem készült el.

A Microsoft elgondolás szerint az érintéses vezérlés és a tabletté alakítható formátum lettek volna azok az új képességek, amelyek a vásárlókat új gépekre "hangolják". Egy desktop PC-nél vagy egy hagyományos felépítésű noteszgép esetén azonban az érintőképernyő kevés használati előnyt ad, miközben drágább mint a nem érintős modellek - a Windows 8 megjelenésének idején legalábbis ez volt a helyzet. Ugyanez volt a problémája a tabletté alakítható, kis méretű, vékony és könnyű noteszeknek is, amelyek ráadásul csak korlátozott mennyiségben voltak hozzáférhetők jó ideig, így sokszor még azok is az iPadnél vagy valamelyik androidos tabletnél kötöttek ki, akik egyébkén szimpatizáltak a Windows 8-cal.

Az új felület fejlesztői támogatása is igen nyögvenyelősen indult és halad a mai napig. A Windows 8 alkalmazás-piacterének felhozatala még a Windows Phone-hoz mérve is siralmas, kevés az app és a minőségük is sokszor hagy kívánnivalót maga után. A más platformokon nagy sikert arató mobilos és tabletes szoftverek, játékok vagy nagy késéssel (és esetleg korlátozott funkcionalitással) érkeznek meg Windows 8-ra, vagy egyáltalán nem érhetők el. Hiába a 200 millió eladott példány, a Windows 8 új felülete üzletileg nem értelmezhető célpontja a fejlesztőknek, mivel a legtöbben hagyományos PC-n futtatják az operációs rendszert és a modern UI-jal legfeljebb rendszerindításkor találkoznak, így alkalmazásokat sem igen lehet nekik eladni.

A legfontosabb áttörést jelentő csempés felület, az érintésre optimalizált, modern alkalmazások támogatása nem igazán találkozott azoknak az igényeivel, akik a desktopot szerették meg és használják - a klasszikus PC-használók számára a Windows 8 újításai a Vistáéhoz mérhetők és jobbára láthatatlanok: nagyobb teljesítmény és stabilitás, új biztonsági képességek és könnyebb menedzselhetőség vállalati környezetben nem olyan innovációk, amelyek miatt a rajongók a megjelenés előtti héten sátrat vernek az üzletek előtt.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.