Szerző: Gálffy Csaba

2013. október 4. 09:59

Történelme során először veszteséges a HTC

Rekordnegyedévet zárt a Samsung Electronics, minden korábbinál magasabb forgalmat és nyereséget ért el a harmadik negyedévben a cég. A HTC is rekordot döntött, azonban negatívat: minden idők legrosszabb eredménye született a valaha meghatározó gyártónál.

Történetének első veszteségébe futott bele a HTC a nyáron, áll a cég harmadik negyedévre vonatkozó előzetes pénzügyi jelentésében. A cég az előző időszakokban hajszállal mindig a nulla fölött zárta a könyvelést, a költségek okos kezelésével (és minden bizonnyal némi kreatív könyveléssel), most azonban semmi sem segített, áttörte az eredmény a lélektani határt és mínuszban zárt.

Nem volt elég a One mini sem

Az előzetes (nem auditált, egyébként valós) eredmények szerint a HTC mintegy 1,6 milliárd dollárnak megfelelő bevételt ért el három hónap alatt, de 119 millió dollárnak megfelelő üzemi veszteséget könyvelt el. Az elemzők számítottak a rossz eredményre, a gyártó gyenge teljesítménye azonban még a várakozásokat is alulmúlta - az elemzői konszenzus 75 millió dolláros veszteség és 1,85 milliárd dolláros forgalom volt.

A HTC gyakorlatilag a cég jövőjét tette fel a One-ra, amely sok tekintetben a ma kapható legjobb okostelefon. Ez a kiváló médiavisszhangban is szépen visszaköszönt, imádták a tesztek a terméket, azt általánosan jobbnak tartják, mint a Samsung Galaxy S4 csúcsmodelljét. A HTC azonban súlyos hibákat követett el a termelés szervezésében, a hátlap gyártásával és a kameramodul beszerzésével kapcsolatban is problémák merültek fel, így a kezdeti (legnagyobb forgalmat generáló) hónapokban a kereslet jóval meghaladta a kínálatot. A helyzet később sem javult a gyártó szemszögéből, a Samsung-féle elképesztő marketingoffenzíva teljesen maga alá gyűrte a tajvaniakat, az apróra zsugorodott HTC egyszerűen képtelen milliárdos tőkét mozgósítani promóciós célokra. Pedig a nemrég megjelent One mini komoly értéket képvisel a középosztályban - ezt azonban el is kell juttatni a potenciális vásárlókhoz.

HTC One - hamarosan Windows Phone-nal is?

A kiszolgáltatott helyzetben lévő céget most a Bloomberg jelentése szerint a Microsoft igyekszik a befolyása alá hajtani. A hírek szerint Redmond azt kérte a gyártótól, hogy androidos telefonjait opcionálisan Windows Phone-nal is tegye elérhetővé. A HTC eddigi gyakorlata szerint külön ipari formatervet és eltérő hardveres alapokat kaptak a windowsos és androidos modellek, az értesülések szerint e különbségek eltörlését kérte a szoftverház. A Bloomberg információi szerint a Microsoft cserébe a Windows Phone licencdíjának csökkentését vagy teljes elengedését ígérte. A HTC júniusban dobta piacra Windows Phone 8-cal szerelt legújabb modelljeit, a sorozat folytatása egyelőre nincs a tervekben, a Microsoft felvetéséről pedig még nem született üzleti döntés.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A tajvani gyártó valóban rendkívül nehéz helyzetbe manőverezte magát: mára mindössze 2,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik az okostelefonos piacon, bevétele pedig az összeomlott BlackBerry bevételének szintjét éri el. Ugyan pénzügyi szempontból a cég stabilnak tekinthető, de a vállalat gyors ütemben jelentéktelenedik el, és lassan képtelenné válik arra, hogy valóban globális jelenlétet tartson fenn az okostelefon-piacon.

A Samsungnak viszont megy

A Samsung szintén most tette közzé harmadik negyedéves előzetes pénzügyi jelentését. Eszerint az üzemi nyereség 9,4 milliárd dollárra emelkedett, az előző évben ez az érték még csak 7,5 milliárd dollárnak megfelelő koreai won volt. Az eredmény meghaladja az elemzői konszenzust, a Bloomberg által megkérdezett szakértők átlagosan 9,3 milliárd dollárnyi üzemi nyereséget vártak.

A vállalat a negyedévben 55 milliárd dolláros bevételt ért el, szemben az előző év 49 milliárdos bevételével. A növekedés mintegy 12 százalékos értéke nem eget rengető, de ez az adat a Samsung Electronics teljes teljesítményére vonatkozik, ebben a lassan növekvő, stagnáló vagy épp zsugorodó egyéb üzletágak eredménye is benne van, a konyhai eszközöktől a szórakoztató elektronikán át a chipgyártásig. A Samsung részletesebb negyedéves adatokat a hónap második felében közöl, az auditált pénzügyi eredményekben majd helyet kap a különböző divíziók egyéni teljesítménye is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról