Szerző: Bodnár Ádám

2013. augusztus 16. 10:00

A Windows 8.1-gyel együtt érkezik a szerverváltozat is

A Microsoft egy blogbejegyzésben adta hírül, hogy a Windows 8.1-gyel együtt érkezik az operációs rendszer szerverváltozata, a Windows Server 2012 R2, valamint az ahhoz kapcsolódó felügyeleti infrastruktúra, vagyis a System Center 2012 R2 és a Windows Intune következő frissítése is.

A gyártó tájékoztatása szerint a "jogosult ügyfelek" számára október 18-án, tehát a Windows 8.1 megjelenésének napján lesz elérhető a Windows Server 2012 R2 és a System Center 2012 R2 is, valamint ugyanakkor frissül új képességekkel a Windows Intune. Amint azt Budai Péter, a Microsoft Magyarország üzletágvezetője a HWSW-nek elmondta, a "jogosult felhasználók" jelen esetben azokat jelenti, akik rendelkeznek mennyiségi licencszerződéssel, ők október 18-án tölthetik le az új Windows Server és a System Center a Volume Licensing Service Centerből.

Az MSDN- és TechNet-előfizetéssel rendelkező felhasználók is ugyanekkor férhetnek hozzá a szoftverekhez. Azok az ügyfelek, amelyek nem rendelkeznek mennyiségi licencszerződéssel, MSDN- vagy TechNet-előfizetéssel, csak novembertől juthatnak hozzá a termékekhez, ekkor kerülnek fel ugyanis a Microsoft hivatalos árlistájára. A System Center 2012 R2 esetében árváltozásról nem tudni, a Windows Server2012 R2 esetében azonban drágulás lesz: a Datacenter verzió több mint negyedével kerül majd többe mint a Windows Server 2012 esetében.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

A Windows Server 2012 R2 várható újdonságairól már írtunk korábban, és a System Center 2012 R2 főbb fejlesztési irányairól is megemlékeztünk itt. Hogy milyen fejlesztések debütálnak az ezekkel együtt érkező Windows Intune frissítésben, arról egyelőre keveset tudni - az új verzió minden bizonnyal kompatibilis lesz a vele együtt érkező többi szoftverrel (Windows 8.1, System Center 2012 R2), de egyéb képességekről nem beszélt még a Microsoft.

A Windows 8.1-ről ugyanakkor (megint) szolgált újdonságokkal a cég. Az október közepén rajtoló verziónak alapértelmezésként része lesz a Skype már, szöveges chateléssel, hanghívással és videóhívással együtt. A Skype-integráció mindenképp örvendetes lépés, a Windows 8-nak ugyanis a beépített Messaging alkalmazás (továbbiakkal együtt) sokat és jogosan bírált gyenge pontja volt. A Skype beköltözése egyben azt is jelenti, a Messaging alkalmazás megszűnik, a Windows 8.1-ben a Skype szolgál azonnali üzenetküldésre. A Skype azonban továbbra is csak egy alkalmazás, nem a rendszer eltávolíthatatlan része, így ha valaki szeretné eltávolítani és mással helyettesíteni, következmények nélkül megteheti.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról