Szerző: Bodnár Ádám

2013. június 27. 11:58

Windows Server 2012 R2: az új System Centerrel a legjobb

A héten Madridban zajló TechEd Europe 2013 alkalmából nem csak a SQL Server 2014 első nyilvános előzetesét adta ki a Microsoft, hanem letölthetővé vált a Windows Server 2012 R2 és a System Center 2012 R2 bétája is.

Az új Windows Server fejlesztéseiről korábban már részletesen írtunk, az operációs rendszer újdonságai a virtualizációs képességeket, az adattárolást, hálózatkezelést és felügyeletet érintik elsősorban. A legutóbbi kiadástól eltérően most az új szerverrel egyszerre érkezik az új System Center is, a 2012 R2 verzió teljesen hozzá van igazítva az operációs rendszerhez, képességeik együtt használhatók ki a legjobban, mondta el egy beszélgetésen Jeff Woolse, a Microsoft Windows Serverért és cludokért felelő progammenedzsere.

Windows Server és System Center: kéz a kézben

A System Center 2012 R2 két területen lép előre: egyfelől az informatikai infrastruktúra "felhősítése" terén, az új Windows Serverrel karöltve még jobban automatizált, flexibilis adatközpontok építhetők a segítségével. A felügyeleti környezetet felkészítették a Windows Server olyan új képességeinek a kezelésére mint a virtuális lemezképek menet közbeni átméretezése, a virtuális gépek leállítás nélküli snapshotolása, valamint egész virtuális hálózatok mozgatása fizikai gépek között. A System Center 2012 R2 újdonsága a fejlettebb tárolómenedzsment és hálózatkezelés, az Open Management Interface szabvánnyal kompatibilis "top of the rack" switcheket közvetlenül lehet az új System Centerből felügyelni például.

A privát cloudok, vagyis automatizált, virtualizált önkiszolgáló adatközpontok építését segíti egy másik most bejelentett újdonság, az Azure Pack. Jeff Woolsey szerint az Azure-t használó ügyfelek nagyra értékelik a cloudszolgáltatás egyszerű, felhasználóbarát, kényelmes felületét, amelyen keresztül a virtuális gépeket és hálózatokat kezelhetik. Ezt a frontendet az ügyfelei számára is elérhetővé teszi a cég, így a saját cloudok, illetve a szolgáltatói cloudok felhasználói felülete azonos lesz az Azure-ével. Az Azure Pack a Windows Serverre és a System Centerre "telepszik rá", feleslegessé téve az ügyfelek számára saját frontendek fejlesztését.

Emberközpontú IT

Az új System Center másik fókuszterülete a "people centric IT", ahogy a Microsoft nevezi. A BYOD-ként vagy IT konzumerizációként is nevezett jelenség azt takarja, hogy a felhasználók elkezdik saját eszközeiket munkára alkalmazni, gyakran "külső" szoftverek és szolgáltatások kíséretében. A System Center a Windows Intune-nal karöltve lehetőséget ad a cégek számára a változatos mobil eszközök kezelésére. Andrew Conway programmenedzser szerint lassan, de biztosan megindul a saját eszközök használata a cégeken belül, ami az IT részéről a korábbi "totális kontroll" feladását is jelenti egyben. Az új rendszerben nincs teljes ellenőrzés, az IT csak a szabályokat fekteti le, ennek végrehajtásában segít a System Center Configuration Manager 2012 R2, valamint az Intune.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új verzióban már nem csak Windows és Windows Phone, hanem iOS és Android operációs rendszert futtató eszközökhöz is rendelhető saját, céges alkalmazás-piactér, ahonnan a felhasználók a számukra kijelölt alkalmazásokat letölthetik. Egyszerűbb az eszközök "behordozása" is a céges infratruktúrába, ehhez már nem kell rendszergazdai segítség, a felhasználó egy önkiszolgáló portálon keresztül teheti meg, ráadásul a csatlakozást akár kétfaktoros (telefonos) azonosítással is védeni lehet az illetéktelen hozzáférésektől. A céges környezetbe behozott eszközökre nem csak alkalmazások települnek, hanem a beállításokat is le lehet rájuk szinkronizálni (pl. VPN, Wi-Fi jelszavak, tanúsítványok).

A Windows Server 2012 R2 és a System Center 2012 R2 előzetese letölthető a Microsoft weboldaláról. Jeff Woolsey elmondása szerint ezek 99,9 százalékban "feature complete" szoftverek, vagyis az év vége előtt várható végleges verziók szinte minden képességét tartalmazzák már.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról