Szerző: Gálffy Csaba

2013. április 15. 11:28:00

Kiegyezett a Google és az EU

Jelölni fogja a saját szolgáltatásokból származó "rich" információk megjelenését a Google, mellettük pedig három, külső szolgáltatóktól származó tartalomnak is meg kell jelennie - Európában. A keresőóriás kinyitja az AdWords adatokat is, az AdSense-szerződés szövege pedig kevésbé korlátozza majd a kiadókat.

Jogilag kikényszeríthető kötelezettséget vállalt magára a Google az európai versenyjogi hatósággal szemben. A mindkét fél által elfogadott (eljáráson kívüli) egyezség szerint a Google korlátozza saját szolgáltatásainak integrációját a kereső felületébe és nagyobb teret biztosít a versenytársak hasonló szolgáltatásai számára. A Google által vállalat módosítások eredményességét egy hónapig a versenytársak és az EU is vizsgálja, majd a visszajelzések nyomán születik végső döntés arról, hogy ez a megoldás elfogadható, vagy szükség van további lépésekre is. A végrehajtást, az egyezmény betartását harmadik, független fél felügyeli majd.

A kiegyezés jelentősen eltér attól, amit az amerikai hatóságoknak sikerült elérniük. Az amerikai kommunikációs hatóság (FCC) és a Google megállapodása szerint a keresőcég önkorlátozó magatartást követ a jövőben a saját szolgáltatások integrációja, az AdWords-adatok hordozhatósága és a FRAND-szabadalmak kapcsán is. E korlátozások azonban nem kötelező érvényűek, jogilag nem kikényszeríthetőek, így maximum informális hatásuk lesz a Google viselkedésére. Európa azonban keményebb volt és más feltételeket harcolt ki.

Fontos korlátozás

A Google sem Európában, sem Amerikában nem fizet büntetést és a szabályok megsértésében bűnösnek sem vallotta magát, ennek ellenére komoly veszteség lehet ez a keresőóriásnak. Az új szolgáltatások bevezetésében ugyanis a kereső felülete eddig oroszlánrészt vállalt, miután azok kiemelt helyet kaptak a kereső felületén. Ilyen értelemben a kereső felülete olyan fontos hídfőállásnak bizonyult, amelyen keresztül forgalmat, felhasználókat lehetett tetszőleges saját szolgáltatások felé irányítani és azok helyzetét a saját piacukon megerősíteni.

Mivel a Google gyakorlatilag monopolhelyzetben van az európai keresőpiacon, ez a hatóság szerint piaci fölénnyel való visszaélés tipikus esete. A monopólium kifejezés a legtöbb európai országban abszolút helytálló, Magyarországon például a rankings.hu szerint a Google keresőpiaci részesedése 98 százalék feletti, de a legtöbb országban meghaladja a 90 százalékot. A Microsoft a PC-s operációs rendszerek területén élvez hasonló részesedést, a hatóságok kétszer, a böngésző és médialejátszó integrációja miatt is nagyon súlyos büntetéseket róttak ki Redmondra, mivel az egy piacon élvezett fölényét kihasználva szerzett hasonló dominanciát más piacokon.

Rich tartalom a Mapsből

"Ez más"

A Google védekezése szerint szó sincs arról, hogy a saját szolgáltatások preferenciális elbírálást kapnának a kereső felületén, inkább fordítva, egyre több szolgáltatás kerül be a kereső alá. A cég értelmezése szerint például egy utcakeresésre felugró Maps-találat a kereső részét képezi, nem pedig külső szolgáltatás beemelését. Ezzel az értelmezéssel sem az amerikai, sem az európai hatóságok nem értettek egyet.

A most megkötött megegyezés szövege nem nyilvános, belsős információk szerint azonban a Google meglehetősen komoly önkorlátozást vállalt, ráadásul hivatalos, jogi úton kikényszeríthető formában. Az öt évre szóló korlátozás értelmében megváltozik a Google-szolgáltatások megjelenítése a felületen: egyrészt a saját oldalra vezető linkeket megjelöli, másrészt minden ilyen link mellé legalább három, külső szolgáltatásra vezető linknek is lennie kell. Hogy ez pontosan hogy néz ki, egyelőre nem lehet tudni, a Google saját szolgáltatásai pont a "gazdag", rich tartalom miatt emelkednek ki a találatok közül, kérdés, hogy ugyanígy jelennek-e meg majd a versenytársak is. A Wall Street Journal értesülései szerint a feltételek csak a google.com keresőjére vonatkoznak, a specializált keresőkre, mint a Google Shopping vagy a Google Flight Search, nem.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A kiemelt saját szolgáltatások mellett az AdWords és az AdSense is esetében is vállalat kötekezettségeket a Google. Előbbi szolgáltatással kapcsolatban sokszor felmerült a kritika, hogy az ügyféladatok nem hordozhatóak, emiatt egy kampány csak nagyon nehézkesen vihető át más hirdetési rendszerekbe. Az egyezmény értelmében a Google lehetővé teszi az adatok hordozhatóságát, például a Microsoft hirdetési platformja felé. Az amerikaiaktól eltérően a Google az AdSense-re is vállalt korlátozást Európában: az AdSense-szerződés nyelvezete fog módosulni, a külső oldalak üzemeltetői nagyobb szabadságot kapnak az alternatív hirdetési platformok használatában.

Az amerikai egyezménytől eltérően az európai változatban nem kapott helyet a mobilos szabadalmakhoz kötődő licencelési gyakorlat korlátozása, vagyis a motorolás FRAND-szabadalmakért kért elképesztő licencdíjak ügye megoldatlan marad egyelőre. Ugyanígy nincs szó a Microsoft és más gyártók által kifogásolt Android-dominanciáról, amelytől a versenytársak a mobilos keresőpiacot féltik. A kiegyezésnek ezen túl nincs köze a Google ellen adatkezelési problémák miatt hamarosan elinduló vizsgálathoz sem, ez utóbbi egyébként nem EU-s szinten, hanem a tagállamok illetékes szervezeteinek közös fellépése nyomán született meg.

a címlapról