Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Az Android miatt is támadják a Google-t Európában

Koi Tamás, 2013. április 10. 10:22
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Rájár a rúd mostanában a Google-re Európában. A hónap elején hat európai ország adatvédelmi hatósága közölte, vizsgálatot indít a cég új adatvédelmi irányelvei miatt, most pedig a vállalat mobilpiaci versenytársai sürgetnek vizsgálatot a cég ellen az EU-ban. A konkurencia szerint a Google az Android miatt jogosulatlan előnyt szerez a keresőpiacon - immár mobilon is.

hirdetés

Nem tetszik a Google több versenytársának, hogy a cég túlzottan is nagy dominanciára tett szert a mobilplatformok körében, a cégek ezért az Európai Unió versenyjogi hatóságának vizsgálatát sürgetik, hogy kiderüljön, valóban visszaél-e erőfölényével a cég. Az EU figyelmét a versenytársak már korábban felhívták a problémára, a tucatnyinál is több céget tömörítő FairSearch lobbicsoport azonban láthatóan nem elégedett a bürokratikus ügymenet tempójával.

A Google ellen már két éve folyik egyébként vizsgálat az EU-ban a PC-s platformokon működtetett keresőszolgáltatása kapcsán, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa múlt év végén nyilatkozta először, hogy időközben a mobiltelefonos platformok kapcsán is érkezett több panasz az illetékes szervhez. Joaquín Almunia biztos egy hét elején készült interjúban kifejtette, a Bizottság illetékesei az ügyet külön kezelik a 2010-ben indult vizsgálattól.

A FairSearch szerint a Google valójában arra használja az Androidot, hogy a keresőforgalmat a saját keresőszolgáltatására irányítsa át, ez pedig - figyelembe véve az Android óriási dominanciáját - torzítja a keresőpiaci versenyt. A panaszt benyújtó csoport szerint az Android rövid távon teljesen monopolizálhatja a mobilos reklám- és keresőpiacot, és ha a Bizottság nem lép időben, hasonló helyzet állhat elő, mint a PC-s platformoknál, ahol a Google gyakorlatilag minden versenytársát a földbe döngölte.

A FairSearch tagjai közt nem véletlenül elsősorban keresőcégek és árösszehasonlító oldalak találhatók (Bing-Microsoft, Twenga, Foundem, adMarketplace) de akad a lobbicsoportban néhány kakukktojás is, mint például az Oracle vagy a Nokia.

A Google keresőszolgáltatásokkal kapcsolatos gyakorlatát - az Androidtól függetlenül - korábban egyébként az Egyesült Államokban is vizsgálták, ott azonban nem találtak semmi kivetnivalót a cég által alkalmazott gyakorlatban. Az európai helyzetet alapvetően más színben tünteti fel, hogy míg a Google részesedése a keresőszolgáltatások piacán az Egyesült Államokban 67 százalékos, az európai kontinensen 90 százalék fölötti, azaz a cég kvázi monopóliumban van, ezért különleges elbánásban részesül. Emlékezetes, hogy a Microsoftot is azért büntette meg az EU, mert az asztali operációs rendszerek piacán megszerzett erőfölényét megpróbálta kiterjeszteni más területekre is, például a médialejátszókra és a webböngészőkre.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.