Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 19. 13:40

Csökkent a Microsoft nyeresége

Vegyes eredményeket tett le az asztalra tegnap este a Microsoft: a legnagyobb szoftvervállalatot visszahúzta a PC-piac csökkenése és a Windows 8-ra, valamint az új Office-ra- történő várakozás, és a szórakoztató részleg sem volt olyan erős mint tavaly. A szervertermékek és az üzleti szoftverek azonban jól fogytak és egyre több ügyfél áll átt több éves szerződésekre, amelyek hosszú távon biztosíthatják a cég növekedését.

Behúzta a kéziféket a PC-piac a harmadik negyedévben, ami a Microsoftnak is fájt. A vállalat Windowsért felelős részlegénél a bevétel könyv szerint 33 százalékkal esett vissza egy év alatt, de ha a Windows 8 előrendeléseket is figyelembe vesszük, akkor csak 9 százalékos volt a csökkenés, ami nagyjából megfelel a PC-eladások csökkenési ütemének. A vállalat érthető módon sokat vár a Windows 8-tól, amely október 26-án kerül a boltokba.

Nagy robbanásnak ígérkezik a Windows 8

Az új szoftver megítélése egyelőre elég vegyes, de a számok a Microsoftot igazolják: a Windows 8-ra leadott megrendelések időarányosan 40 (negyven) százalékkal múlják felül a Windows 7-ét, a cég ezért is rendkívül bizakodó. A következő hónapok során több mint ezer különféle eszköz jelenik meg Windows 8-cal, beleértve asztali és hordozható PC-ket és tableteketk, mondta el a negyedéves eredmények bejelentése kapcsán tartott konferenciahíváson  Bill Koefold befektetői kapcsolatokért felelős vezető.

Hasonló pályán mozgott az üzleti szoftverek forgalma is - a Business Division tartalmazza az Office-t, amelynek következő verziója már elkészült és hónapokon belül piacra kerül. Az új verzióra történő várakozás közepette a Business Division bevételei 2 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban, ugyanakkor jó hír, hogy az olyan üzleti szoftverek mint az Exchange, a SharePoint és a Lync, kétszámjegyű százalékos növekedést értek el. Említésre méltó adat a Dynamics CRM forgalmának 30 százalékos javulása tavalyhoz képest.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szerverekért és fejlesztői eszközökért felelős részleg már profitálhatott a termékfrissítésekből: szeptemberben megjelent a Windows Server 2012 és az új Visual Studio is. Ezeknek is köszönhető, hogy a divízió 8 százalékkal növelte forgalmát. Nagy az érdeklődés a virtualizációs és felügyeleti termékek iránt is, a System Center például 20 százalékkal több bevételt termelt mint egy éve, köszönhetően a szervezetek felhősítési törekvéseinek. Ugyanekkorát bővült a SQL Server árbevétel is, közölte a cég.

Gyengécske teljesítményt mutatott fel az Xboxszal is foglalkozó Entertainment and Devices, ahol a bevétel stagnált tavalyhoz képest. A konzolpiac továbbra is "kihívásokkal teli", ahogy a Microsoft fogalmaz, nincs új hardver és nem voltak olyan új játékok sem, amelyek eladták volna a konzolt, így harmadával kevesebb, 1,29 millió Xbox fogyott mindössze. A játékeladások is csökkentek, a tavalyi negyedévben jött ki a Gears of War 3, most azonban nem volt ehhez fogható durranása a negyedévnek. A karácsonyi negyedévben a Forza Horizon és a Halo 4 új lökést adhat a játékeladásoknak.

Ebbe részlegbe olvasztotta a Skype-ot is a vállalat, az online telefonszolgáltatás 120 milliárd percnyi (!) beszélgetést bonyolított három hónap alatt, ami 58 százalékkal több mint egy éve. A Microsoft sokat vár a jövőben a Skype-tól, amelyet integrál vállalati Lync-kel, és amit beépít az Office-ba is: az Office 365 előfizetéses csomagok vásárlói ingyen kapnak hívásperceket minden hónapban, hogy kedvet csináljon nekik a szolgáltatás további használatához a cég. A régóta veszteséges online részleg bevétele 9 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, de még mindig masszívan nyeli a pénzt, 364 millió dolláros mínuszt mutatott a mérleg.

Ez legjobb esetben is stagnálás

A Microsoft összességében 16 milliárd dollár bevételt ért el az általánosan elfogadott könyvelési alapelvek (GAAP) szerint számítva, ami 8 százalékkal kevesebb mint tavaly, de ha figyelembe vesszük a Windows és Office előrendelésekből befolyó bevételt (amelyet majd a piacra érkezés negyedévében fog elkönyvelni a cég), akkor 17,4 milliárd dollárról beszélünk, ami stagnálást jelent éves összehasonlításban. A nyereség azonban erős csökkenést mutat, a GAAP szerinti üzemi eredmény 26 százalékkal, a nettó eredmény pedig 22 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ha azonban a Windows és Office előrendelések és kedvezményes kuponok hatását is számba vesszük, 7 százalék körüli volt a profit csökkenése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról