Szerző: Gálffy Csaba

2012. június 26. 09:42

A HP miatt készített saját PC-t a Microsoft?

Megverni az iPadet - ez a cél lebeghet a Microsoft vezetőinek szeme előtt. A házon belül készülő szoftver mellett azonban pontosan ennyire fontos lesz annak megtestesülése, a hardver is. A kudarcokból tanulva nem bízták másra annak létrehozását.

A Microsoft 2002-ben jelent meg a Tablet PC termékkategóriával, azóta léteznek a kevéssé sikeres érintőkijelzős számítógépek a változatos gyártók kínálatában. A kudarc oka kettős: egyrészt a Microsoft szoftverei máig képtelenek megfelelően kezelni az érintős inputot, másrészt a gyártók sem találták el a tömegek számára népszerű hardvert. Az első pontot azonban a Windows 8 végleg ki fogja pipálni - de milyen hardver kerül az új rendszer alá? A szoftverház nem bízta a véletlenre ezt a kérdést, és múlt hét elején előállt saját kéttagú tabletcsaládjával, a Surface és "Surface Pro" formájában.

A HP-történet

Eddig történt

A Microsoft egy hete jelentette be Surface névre keresztelt, saját gyártású tabletjeit. Azóta eltöprengtünk már a PC-gyártás jövőjén és közöltük az Acer keserű nyilatkozatát is. Most iparági források bújtak elő, megmagyarázandó a Microsoft meglepő lépését.

A New York Times megszólaltatott néhány belsős informátort, ennek fényében más megvilágításba került a Surface története. A névtelen információk szerint ugyanis a Surface nem okozója, hanem inkább eredménye a hardvergyártók és a Microsoft között már korábban fennálló súrlódásoknak. Az egyik ilyen a HP és a Microsoft között a Slate 500 nevű tablet kapcsán alakult ki, amelyen a két cég képviselői szorosan együttműködtek. Az eredeti prototípust 2010 januárjában mutatta be Steve Ballmer a nagyközönségnek a CES-en, mintegy három héttel az eredeti iPad bejelentése előtt. A Windows 7-et futtató tablet kifejezetten innovatívnak számított, sikeres ipari formatervvel. A piacra dobásig eltelt néhány hónap azonban valóságos rémálomnak bizonyult. A microsoftos források szerint a HP beszerzési osztálya súlyos hibákat vétett, amelyek "teljesen tönkretették" a végső terméket. A HP tabletje vastag és nehéz lett, a kiválasztott Intel processzor felforrósította a hátlapot, a szoftver és az érintőkijelző pedig nem működött együtt tökéletesen, a rendszer folyamatos input laggal küszködött.

HP Slate 500 - minden jóval.

A HP szerint a termék kudarcáért a Microsoftot terheli a felelősség. A teljesértékű Windows 7 nem futott jól a szükségszerűen teljesítményhiányos hardveren, a rendszer csak késve reagált a felhasználó mozdulataira, ami teljesen tönkretette az élményt. Az érintős billentyűzet gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult, az ikonok és a felületelemek pedig túl kicsik voltak az ujjal való használathoz, amiért a HP a Microsoftot tette felelőssé.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Néhány hónappal később a HP lépett először, amikor megvette a Palmot 1,2 milliárd dollárért, a webOS operációs rendszerrel együtt. A gyártó egy év múlva lépett piacra saját tabletjével, amely már ezt a rendszert használta. A TouchPad teljes kudarcot vallott a piacon, az értékesítést mindössze néhány hét alatt leállította a HP, az iPaddel szemben a termék semmilyen tekintetben nem bizonyult versenyképesnek. A gyártó helyzetén a sűrű vezérigazgató-váltás sem segített, egy adott pillanatban még a PC-s üzletág leválasztását is bejelentették, ezt később visszavonták.

A Microsoft a többi hardvergyártóval is hasonló problémákba futott, alapvető nézeteltérések voltak a formatervekkel és az árazással kapcsolatban. "Elveszett a[z együttműködésbe vetett] hit" - nyilatkozta a New York Times-nak egy volt microsoftos vezető. Ilyen körülmények között a Microsoft jobbnak látta, ha saját belső hardverdivíziója teszi le a referenciatabletet az asztalra. Egy ilyen termékre valóban nagy szükség lesz, felhasználók millióit kell meggyőzni arról, hogy a Windows 8 valóban kiváló tabletes rendszer - ennek bebizonyítását vállalta magára a Microsoft.

Nem PC-gyártó?

A Microsoft nem akar több tízmillió tabletet eladni - ez a szakemberek gyakorlatilag egybehangzó véleménye. A Surface valódi célja inkább az, hogy megteremtse azt a vásárlói igényt, amit a gyártópartnerek később kielégíthetnek. A Surface így pontosan az lehet, aminek a Microsoft szánja: színpad, amelyen a Windows 8 tündökölhet, mert az összes részegységet a rendszer kiszolgálásának rendeltek alá.

A másik, kimondatlan cél azonban ennél is fontosabb lehet a Microsoft számára: meghúzni a minimumot árban és minőségben. A gyártók számára ma már a Surface jelöli ki az utat, októberig ezt a terméket kell túlszárnyalni. Ez pedig a távol-keleti gyártók valódi erőssége - gyorsabbat, vékonyabbat, könnyebbet, nagyobb felbontásút gyártani egy alapvetően meghatározott termékből.

Az ilyen iránymutatásra szükség is lehet. Az Acer vagy az ASUS számtalan Windows 8 alapú terméket mutatott be a Computexen, ami jóindulattal a gyártók innovativitását mutatja, rosszindulatúan azonban mondhatjuk, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mit kívánnak a felhasználók, ezért mindenből készítettek egyet. A sok termék azonban elnagyolt megvalósítást, a finom részletek elhanyagolását hozza, ami megint a végletekig csiszolt iPad malmára hajtaná a vizet.

A Microsoft azonban biztosra megy. A Surface-szel úgy tűnik be akarja bizonyítani, hogy az iPaddel szemben egyedül is fel tudja venni a versenyt, ha arra kényszerül. Az egerek, billentyűzetek, Xboxok kapcsán vannak kiskereskedelmi partnerei, ismeri és érti a csatornák menedzsmentjének problémáját. Ha arra kényszerül, bérgyártói segítségével valószínűleg le tudna termelni néhány tízmillió darabot ebből a termékből is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról