Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 19. 11:00

A PC-piac gyengélkedése ellenére az Intel köszöni, jól van

A PC-piac az elemzők szerint gyengélkedik, az Intel ennek ellenére újabb rekordnegyedéven van túl. A világ első számú chipgyártója azt is közölte, megkezdte a 2012 elején érkező 22 nanométeres Ivy Bridge processzorainak tömeggyártását.

Hasítanak a fejlődő országok

A PC-piac az IDC és a Gartner szerint alig nőtt a harmadik negyedévben, de az Intelt ez láthatóan nem zavarta, a vállalat meredek növekedés mellett újabb rekordnegyedévet zárt. A globális gazdasági bizonytalanság és az okostelefonok, tabletek keltette verseny miatt a lakosság kevés PC-t vásárol a fejlett piacokon, ezt azonban ellensúlyozzák a vállalati beszerzések és a fejlődő országok, ahol továbbra is töretlen a PC-vásárlások növekedése - a világ három legnagyobb PC-piacából pedig kettő, Kína és Brazília a fejlődő országok közé tartozik.

Az Intel PC-processzorokat és chipseteket gyártó részlegénél a bevétel 21 százalékkal növekedett éves összehasonlításban, a  CPU-k forgalma 23 százalékkal, a chipseteké 13 százalékkal emelkedett. A bővülés egyfelől köszönhető a volumen emelkedésének, de az egy processzorra jutó átlagos eladási ár is emelkedett, amely a drágább vállalati PC-k arányának növekedése mellett az AMD relatív versenyképtelenségével magyarázható - a második legnagyobb processzorgyártó továbbra sem tudja érdemben megszorítani az Intelt, ami jórészt a gyártástechnológiai lemaradásnak köszönhető.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ez a technológiai olló egyre nagyobbra nyílik, az AMD az év közepén dobta piacra első 32 nanométeres Llano processzorait, majd októberben jelentette be a Bulldozereket, de a termékek eladásait a kihozatallal kapcsolatos problémák hátráltatják. Az Intel eközben már a 22 nanométeres Ivy Bridge processzorok tömegtermelését is beindította a harmadik negyedév során, mondta el Paul Otellini elnök-vezérigazgató, a lapkák 2012 tavaszán kerülnek kereskedelmi forgalomba.

15 százalékos volt a növekedés a Data Center Groupnál, amely a szerverekbe szánt processzorok és chipsetek gyártását végzi. Az elemzői konferencián elhangzott, hogy megkezdődött a kétutas Sandy Bridge-alapú szerverplatform, a Romley szállítása, Otellini szerint időarányosan hússzor akkora keresletet lát iránta az Intel mint a korábbi generációs Nehalem iránt, a "design winek" száma pedig közel kétszeres, vagyis jóval több Romley-alapú szerver várható a megjelenéskor. Az Intel Xeonok egyre nagyobb sikert aratnak a tárolókban is, a vállalat rekordmennyiségű chipet értékesített olyan storage-gyártók számára mint az EMC. A szerverrészleg üzemi eredménye 14 százalékkal emelkedett éves szinten.

Otellini: 2012 elején jönnek az Intel-alapú okostelefonok, tabletek

A netbookpiac összeomlása miatt gyenge negyedévet zártak az Atom chipek, az ezekből származó bevétel 32 százalékkal csökkent. Paul Otellini továbbra is bízik abban, hogy az Atomok utat találnak maguknak az olyan ultramobil eszközökbe mint az okostelefonok és tabletek - az elnök-vezérigazgató ígérete szerint 2012 első felében kerülnek piacra a 32 nanométeres Atomokra épülő első ilyen készülékek, amelyek teljesítmény és fogyasztás terén is fel fogják venni a versenyt az ARM-alapú konkurensekkel. A szeptemberi Intel Developer Forumon a chipgyártó megállapodást kötött a Google-lel, amelynek értelmében a legnépszerűbb okostelefonos platform a jövőben teljes támogatást biztosít az x86 utasításkészlet-architektúrára épülő chipek számára,és mind az Intel, mind a Google elsőrangú platformként kezeli egymás hardverét illetve szoftverét.

Elemzői kérdésre válaszolva Otellini kifejtette, ahogy a tabletek és az okostelefonok terén egyre fontosabb tényező lesz a teljesítmény, az x86 és ARM utasításkészlet-architektúrára épülő chipek ugyanazokkal a fizikai törvényekkel kell megküzdjenek és egyre jobban fel fog értékelődni  a chipgyártási technológia szerepe, amelyben az Intel vitathatatlanul vezet a versenytársai előtt. "Korlátozott akkumulátoros környezetben a többmagos teljesítmény és jobb grafikus teljesítmény elérése egyre inkább a tranzisztorokon múlik mint a mikroarchitektúrán" - vélekedett Otellini.

"A tranzisztorok egyre inkább differenciáló tényezővé válnak és ha megnézzük az ügyfeleket ezen a területen, akik hosszú távú kötelezettséget vállalnak, számukra nagyon vonzó lehet hogy mi már 22 nanométeren járunk és egyre jobban látjuk, mi várható 14 nanométeren, és a belső termékterveinkből tudhatják, hogy mire leszünk képesek ezzel a két generációval" - mondta Otellini, hozzávéte, hogy a puding próbája az lesz, amikor megjelennek az első x86-os telefonok és tabletek és közvetlenül össze lehet őket hasonlítani a versenytársakkal. Az Intel vezérigazgatója szerint 2012 első felében több gyártó is jelentkezni fog x86-os okostelefonokkal.

Rekordszámok

A harmadik negyedév során az Intel 14,23 milliárd dolláros rekordforgalmat realizált, ami 28 százalékkal volt magasabb a tavalyinál - a növekedés egy részét a McAfee és az Infineon vezeték nélküli kommunikációs üzletágának beolvasztása adta, de az organikus növekedés is 18 százalékos volt a társaság beszámolója szerint. A negyedéves üzemi eredmény 16 százalékkal 4,78 milliárd dollárra nőtt, a nettó profit pedig 17 százalékos emelkedés után 3,47 milliárd dollárt tett ki. Az elemzők által figyelt bruttó eredményhányad 63,4 százalék volt, az éves szinten 0,6 százalékpontos csökkenés a 22 nanométeres gyártás beindításával kapcsolatos költségekkel magyarázható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról