:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. december 28. 15:40

Kevesebb SMS-t küldtünk karácsonykor mint tavaly

Az internet és a technológia által megfertőzött szubkultúra számára úgy tűnhet, hogy ma már nem küld senki karácsonykor üdvözlő SMS-t, sem képeslapot, az MMS meg mintha nem is létezett volna. A valóság ennél árnyaltabb, bár az új kommunikációs csatornák felé terelődés tagadhatatlan.

Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy 10 évvel ezelőtt még tucatjával érkeztek a képeslapok ünnepekkor, s biztos, ami biztos alapon a vezetékes telefon is megcsörrent hozzá karácsony első napján. Az elektronikus kommunikáció a képeslap- és táviratküldést padlóra fektette, bár a szülőket megkérdezve kiderül, hogy még most is akad példa a képeslapküldésre, amennyiben az idős rokonokról van szó, akik egyáltalán nem interneteznek.

Boldogat!

Egyéb esetben viszont a legtöbb felnőtt, internetfelhasználó magyar már nem küld papírüdvözlőket, sőt, SMS-t se úgy már mint korábban. Az általunk elvégzett gyors felmérés eredménye azt mutatja, hogy a legtöbben már nem hisznek az SMS-ben, nem pazarolják keretüket arra, hogy ész nélkül körbeküldjék ugyanazt a sablonszöveget mindenkinek. A lelketlen jókívánságok helye inkább az iWiW és a Facebook lett manapság a sláger. Ennek ellenére a legtöbben írnak sms-üzeneteket is, de a felgyúltak a fények, roppan a hó, dalol a karácsonyfa sallangok helyett a legtöbben valóban személyes üzeneteket írnak meg. Tudva, hogy a legtöbben nem használnak körlevél-küldő szoftvert, ez már akkor kiderül, ha nevünkön szólít az küldő.

A három hazai mobilszolgáltató által kiadott adatok szintén arról tanúskodnak, hogy a küldött SMS-ek száma csökken, de hangsúlyozni kell, hogy nem jelentős mértékben. A T-Mobile ügyfelek az ünnepek három napja alatt 15 millió, a Telenor ügyfelek 13 millió, a Vodafone-ügyfelek pedig közel 10 millió SMS-t és MMS-t küldtek ismerőseiknek. A korábbi évekről nem kaptunk precíz adatokat, de a felkutatott forrásokból annyi kiderült, hogy enyhe visszaesés tapasztalható. Ugyan saját tapasztalataink és észleléseink szerint jelentősen csökkent az kapott és küldött ünnepi SMS-ek száma, de a valós statisztikák szerint a csökkenés alig néhány százalék.

Idén karácsonykor 38 millió sms-t küldtünk

Az MMS a legtöbb olvasónk számára bizonyára már csak valamilyen régi viccnek tűnik, de ennek ellenére még mindig jelen van a telekommunikációs piacon. A fenti 38 millió üzenetből a HWSW becslése szerint körülbelül 150-250 ezer üzenet MMS volt, de a Telenor kommunikációs felelőse kérdésünkre elmondta, hogy ezen a területen valóban szignifikáns visszaesés volt tapasztalható, amit azzal magyaráznak, hogy képet, videót, hangot ma már sokkal egyszerűbb e-mailben vagy közösségi oldalakon keresztül küldeni.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az SMS visszaszorulásának lassú mivolta egyébként több okra is visszavezethető. Egyrészt a közösségi oldalakra, e-mailre való váltás a társadalom csak egy részére jellemző, s főleg az okostelefon-használó fiatal rétegek számára adódhat a fals kép, miszerint ma már mindenki internetezik és ott is kommunikál. Az egyre gyarapodó, de még mindig viszonylag kis szubkultúrán túl viszont továbbra is hódítanak a klasszikus megoldások. Ahogyan az Ipsos idén tavasszal készült felméréséből is kiderül, az emberek több mint 90 százaléka használja mobilját telefonálásra, SMS-küldésre és ébresztésre, miközben csak kevesen élnek a mobilinternet különböző vívmányaival. Így egyes rétegekben hiába álltak át az online kommunikációra, s a hanghívást és SMS-t hiába szorították le a személyes kapcsolatokra, a nép nagy része ezzel nem így van.

Személyesebbé válik a mobilkommunikáció

A másik magyarázat némileg összefügg a fentebb írtakkal, s ugyan igaz lehet, hogy kevesebb tömeges üzenet indul útnak SMS-ben mint korábban, de sokkal több ember és jelentősen több személyes üdvözletet küld. A 38 milliós szám eléréséhez mindössze annyi kellett, hogy minden hazai mobilozó küldjön két üzenetet és válaszoljon is ugyanennyire. Ez pedig a valós szokásokat figyelembe véve azt jelentené, hogy még mindig (vagy már) van több millió ember, aki egyáltalán nem küldött SMS-t. A T-Mobile közleményéből az is kiderül, hogy előfizetőik a három napos ünnep alatt elküldött 15 millió üzenetéből 9 milliót 24-én küldtek el, 3-3 milliót pedig az azt követő két napban.

A három szolgáltató egyébként készül a szilveszteri dömpingre is, ami SMS-ek és hívások szempontjából még a karácsonynál is frekventáltabb - a december 31. este 11 és a január 1. hajnal 1 óra közti időszak az egész év legforgalmasabb két órája telekommunikáció szempontjából. Az okostelefonok jelentős elterjedéséig ez az időszak (feltételezve, hogy az emberek nagy része vagy bulizik valahol vagy a tévé előtt sorvad) inkább kedvez a telefonálásnak és SMS-küldésnek, bár az egyik szolgáltatótól ígéretet kaptunk arra, hogy az idei szilveszter adatforgalmi statisztikáiból is láthatunk majd január elején egy keveset, s kideríthetjük, hogy a sok eladott okostelefon mennyire van már éles bevetésen.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.