Szerző: Bizó Dániel

2010. június 3. 08:46

A Fujitsu is szakított az AMD-vel

A közeljövőben a Fujitsu nem tervez AMD-processzorokkal szerelt szervereket forgalomba hozni, így nem várható a 8-12 magos Opteronokkal szerelt kiszolgálók megjelenése a kínálatban. A japán cég a második meghatározó szervergyártók közül, amelyik deklaráltan kihátrál az AMD mögül.

A Fujitsu bemutatta hatodik generációs Primergy szervereit, aminek kapcsán Kubányi Péter, a cég termékmenedzsere elárulta, hogy a vállalat immár kizárólag Intel Xeon processzorokkal szerelt Primergy gépeket dob piacra. A korábbi AMD-szerverek közül kettő még elérhető, ezek azonban még előző generációs termékek, kifutóban, az AMD nemrég bejelentett 8-12 magos Opteronokat használó új szerverplatformjára nem épít már a Fujitsu. Kubányi szerint, hacsak pálfordulat nem történik, jövőre sem várható AMD-s szerver a Fujitsu berekeiből.

A döntést kétségtelenül magyarázza, hogy az Intel totális fölényre tett szert a szerverpiacon, az AMD számára alig maradt néhány rés, ahol szakmai alapokon indokolható opteronos konfiguráció vásárlása - ilyenek lehetnek egyes HPC-kódok, amit jelez az SGI megjelenő támogatása is. Kubányi elmondta, hogy a Fujitsu azt látja, mint más, vagyis hogy az Intel processzorai az alacsonyabb magszám ellenére tipikusan nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást produkálnak, és a terméktervek alapján ez a jövőben is így marad. Ez különösen azért lehet aggasztó az AMD szerverpiaci ambíciói számára, mivel ezek a döntések úgy születtek meg, hogy az Intel és az AMD következő generációs chipjei már szilíciumon vannak - ez pedig azt jelzi, hogy az AMD Bulldozertől sem várható áttörés az Intellel szembeni fejlesztési versenyben.

Emiatt a Fujitsu úgy döntött, racionalizál. Az Intel-exkluzivitás lehetővé teszi, hogy szűkebb portfóliót kezeljen a cég, ami jelentősen leszorítja költségeit, beleértve a mérnöki erőforrásokat, gyártást, raktározást és támogatást is, ami jelentős megtakarítást jelent egy viszonylag alacsony volumenű értékesítésnél. Kubányi hozzátette, hogy sokrétű döntés volt a Primergyk tisztán Intelre szűkítése, üzleti és pénzügyi is, ami arra utalhat, hogy így a cég kedvezőbb pozícióhoz jutott a chipgyártónál, így például a marketingtevékenységébe az Intelt jobban be tudja vonni, megosztva vele a költségeket.

Oracle, Fujitsu, ki a következő?

A Fujitsu ezzel a második a világ öt legnagyobb szervergyártója közül, amelyik deklaráltan megszünteti az AMD-s szerverek forgalmazását. Az Oracle-ről egy hónapja derült ki, hogy nem fog bemutatni új Opteron-gépeket, noha a HWSW ismeretei szerint azok már piacra készen várakoztak. Az Oracle döntését az indokolja, hogy a cég lényegében kiszáll az önálló szerverbizniszből, és a Sun felvásárlásával megszerzett szervereket átfogó, integrált hardver-szoftver megoldások szállításához használja fel. Ennek a döntésnek meg is látszanak a következményei, az első negyedéves piaci számok alapján Magyarországon az Oracle-Sun szerverértékesítési száma a tavalyi harmadára esett vissza.

Ezzel úgy tűnik, hogy a HP és a Dell maradt meg az AMD-nek, mint stratégiai partnerek. Az IBM háza tájáról bár egyelőre nem szivárgott ki olyan információ, amely az Intel melletti elkötelezettséget deklarálná, ugyanakkor a cég elmúlt években mutatott Xeon-orientált, a nagyobb értékű ügyletek felé értékesítése arra utal, nem fog új opteronos gépeket bemutatni a közeljövőben. Miközben a Nagy Kék százmillió dollárokat költött eX5 skálázódó rendszereinek kifejlesztésére az Intel Nehalem-EX chiphez, és azokat már piacra is dobta, mélyen hallgat a már hónapok óta elérhető új Opteronnal kapcsolatban.

Az öt legnagyobb szervergyártó tartja kezében az eladott szerverek nagyjából 75 százalékát, így egy-egy gyártó a piac jelentős szeletét jelenti. A Fujitsu az első negyedévben a piac 3,7 százalékát szerezte meg volumenre a világpiacon, a 12,7 százalékos IBM mögött. A HP és a Dell együtt az eladott gépek 55 százalékát produkálják, további mintegy 25 százalékot a kisebb szerverszállítók értékesítenek, így az AMD egyelőre tartja pozícióit a piac nagyobb részét elérő vállalatoknál. A Fujitsu lépése sokkal inkább lélektani jelentőségű, közvetlenül nem lesz kihatással az AMD forgalmára, azonban az Oracle lépésével együtt nem kecsegtet sok jóval az AMD szerverpiaci versenyképességével kapcsolatban, és arra utal, hogy az Intel fölénye stabilizálódhat - ez az aspektus mind az Oracle, mind a Fujitsu indoklásában megjelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról