HWSW

Újabb 100 milliós orosz befektetés a Facebookban

További részesedést vásárol a Facebookban az az orosz befektető, aki már korábban is jelentős befektetést tett a cégben. A Digital Sky ezúttal 3,5 százalékra növeli részesedését a világ legnagyobb közösségi hálózatán, a tranzakció értéke alapján pedig 6,5 milliárd dollárra taksálja azt.

A Digital Sky Technologies, korábbi bejelentéséhez híven, újabb 100 millió dollár értékben vásárol közönséges Facebook részvényeket, ezúttal az alkalmazottaktól. A mintegy másfél százaléknyi részesedéssel együtt immár összesen közel 300 millió dollárt fektetett be a Facebookba.

A 6,5 milliárdos értékelés jóval alacsonyabb ugyan, mint a májusi 10,2 milliárdos, utóbbiak azonban újonnan kibocsátott elsőbbségi részvényeket takar, melyek alacsonyabb kockázattal járnak, mint a most vásárolt közönséges részvények -- felszámolás esetén előrébb sorolják a követelések kielégítésében. A Facebook oroszok általi értékelése jóval, több mint 40 százalékkal kedvezőbb, mint amit részvények másodlagos piaca jelez. A Microsoft két évvel ezelőtt jóval drágábban jutott részesedéshez, 240 millió dollárért mindössze 1,6 százalékot vásárolt, ami még 15 milliárd dollárra taksálta a Facebook értékét.

A Digital Sky befektetése a Facebook üzleti életképességébe vetett bizalom jeleként fogható fel. A több mint 200 millió felhasználóval terhelt és kiterjedt szolgáltatás rengeteg pénzt emészt fel a szükséges infrastruktúra üzemeltetése révén. A cég várakozásai szerint idén áttöri az 500 millió dolláros árbevételi határt, de csak jövőre válik cash-flow pozitívvá, vagyis működése termeli, nem pedig csak viszi a készpénzt.

Mindez jelzi a cégbe egészséges növekedésébe vetett hatalmas bizalmat, hiszen a 6,5 milliárdos értékelés is a bevétel 13-szorosa, összevetésképpen a hatalmas profitot termelő Google esetében ez a mutató hat-hétszeres, és csak a Baidu tudja felvenni a versenyt, 15-szörös mutatójával. A Facebook 25 éves elnök-vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek állítása szerint évi 70 százalékos növekedést mutat fel a Facebook jelenleg is. A Digital Sky úgy indokolta befektetését, hogy hisz a Facebook nyereségtermelő képességében, amihez csak némi időre van még szükség.

A Digital Sky nem kezdő a területen, más európai közösségi oldalakban is eszközölt befektetéseket, melyek azóta már nyereségesek. A cég a legnagyobb befektetője a web orosz részének, oldalai az orosz nyelvű lapletöltések 70 százalékát tudhatják magukénak, és közösségi oldalai 13 országban piacvezetők. A DST többsége tulajdonosa az orosz fémipari milliárdos Aliser Uszmanov kezében van, aki az angol Arsenal focicsapat gazdája is egyben.

 

A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/42451/facebook-orosz-befektetes-digital-sky-technologies.html
Író: Bizó Dániel (bizo.daniel kukac hwsw.hu)
Dátum: 2009. július 16. 17:31
Rovat: eco@tech