Szerző: Ady Krisztián

2001. augusztus 1. 20:45

eDio AS-105 USB hangkeltő - házimozira tenyésztve

Bevallom, a PC-s hangkeltés USB-alapú eszközeit nem kísértem eddig nagy figyelemmel. Hallottam, olvastam is USB-s eszközről, melybe hardveres Dolby Headphone megvalósítás került, USB-s hangszórókészletekről, melyekhez nem kell hangkártya. Közelebbről azonban csak most vehettem szemügyre egyet...

Bevallom, igazából a PC-s hangkeltés USB alapú eszközeit nem kísértem eddig nagy figyelemmel. Hallottam, olvastam is USB-s hangszórókészletekről, melyekhez nem kell hangkártya, olvastam USB-s "hangkártyáról", melybe hardveres Dolby Headphone megvalósítás került, s Cirrus chipet használt. Viszonylag magas áruk, s a régi, bővítőkártyás beidegződés miatt azonban nem foglalkoztam velük.

Talán pont a fentiek miatt csaptam le gyorsan a szerkesztőségbe érkezett eDio AS-105 típusjelzésű USB-s hangkeltő eszközre, kíváncsi voltam, ugyan mire is képes ez a kis dobozka. Lehet-e alternatívája a PCI felületű bővítőkártyáknak, képes-e elkapni az új csatlakoztatási felület által feldobott labdát.

Az eszköz OEM kiszerelésben érkezett, csupán egy USB kábel és egy írt CD tartozott a csomaghoz. Hosszas keresgélés után sem találtam meg a neten a gyártó honlapját, végül a forgalmazó segítségét kellett kérnem. Mint kiderült, nem én voltam figyelmetlen, a gyártó Formosa lapján csak a nagyobb, fejlettebb testvér, az AS-100 leírása szerepel, az általunk tesztelt AS-105-ös amolyan béta, próbadarab.

Lapzárta után érkezett: a mai nap felkerült egy szűkszavú ismertető a Formosa oldalára :)

Az AS-105 az AS-100 butább, olcsóbb, úgynevezett value változata. A nagyobb testvérrel ellentétben ezen nincsenek ledek, beállító gombok, hangerőszabályzó, line-bemenet. Az összes csatlakozási felület az USB-re, valamint az 5 szatellit és 1 mélynyomó kimenetre korlátozódik. A készülékhez ugyanakkor távirányító is vásárolható.

A felhasznált chip típusáról sajnos semmilyen információ nem áll rendelkezésre, így képességeit mindössze a mellékelt, 22 oldalas kézikönyvből/füzetből tudhatjuk meg.

  • USB 1.1, USB Audio Spec. 1.0, Microsoft USB multi-channel kompatibilitás
  • SNR (jel-zaj viszony) 85dB felett
  • DirectSound támogatás
  • színkódos, 3.5mm-es jack-csatlakozók
  • valódi PnP, drivertelepítésre nincs szükség
Fentiek közül legfőképp a legutolsó pontra voltam kíváncsi; így lássuk, hogyan is zajlott a telepítés!

[oldal:Telepítés]

Mint minden USB eszközt, ezt is nyugodtan csatlakoztathatjuk gépünkhöz annak bekapcsolt állapota esetén is. A tesztet egy Win98SE rendszeren ejtettem meg, mely pár másodperc alatt tökéletesen felismerte az USB-re kötött új jövevényt.

És lőn világosság: a Windows először egy úgynevezett USB Composite Device-t talált, melyhez kérte a Windows telepítő CD-jét. Ezt követően felismerte a csatlakoztatott eszközt, mely USB Audio Device néven megjelent az eszközkezelőben.

Persze itt jön a legelső kérdés: vajon mi van olyankor, ha már telepített hangkártya van a gépünkben, esetleg az alaplapra integrálva. Nos, nincs mitől félnünk, ugyanis az AS-105-höz nincs driver, így nincs ami megkavarja rendszerünket, az eddig is használt hangkártyánk beállításait. A gépemben található Videoloic SonicFury hangkártyával is tökéletesen megfért, semmi gondot nem okozott.

Hogy akkor mégis hogyan lehet őket megkülönböztetni, az USB-s eszközt alapértelmezetté tenni? Nagyon egyszerűen: mivel igazán Windows-hoz tervezett eszközről van szó, csak be kell hozni a Vezérlőpult Multimédia részét. Ez az a rész, ahol az átlagos felhasználó ugye sohasem jár...

Itt nem kell mást tenni, mint az alapértelmezett lejátszásra kötelezett eszközként kijelölni az USB Audio Device-ot, s ettől kezdve az összes Windows-alkalmazás ezen keresztül fog megszólalni. Arra alkalmas alkalmazásokban - például a Winampban - a Multimédia beállításoktól függetlenül is meghajthatjuk bármelyik hangkeltőt, akár a gépbe épített, akár az USB-s eszközünkről legyen szó.

Amennyiben a telepítéssel végeztünk, nincs más dolgunk, mint a mellékelt CD-ről feltelepíteni a "gazdag" program-körítést.

Sajnos ez kimerül az InterVideo Gamut2000 1.2 audiolejátszó programjában, valamint egy CD-ről futtatható, a hangszóró-kimenetek tesztelésére szolgáló alkalmazásban.

[oldal:Körítés, szoftverek]

A mellékelt szoftver, a Gamut2000 egy audiolejátszó alkalmazás, mely MP3, MP2, wave és midi állományainkat, valamint audio-CD és video-CD lemezeinket képes lejátszani. Ez utóbbiaknak természetesen a képe is megjelenik...:) Nem csak az AS-105-tel működik. A program pluginekkel, skinekkel bővíthető a Winamphoz hasonlóan, valamint szoftveres DSP által különböző környezeti effekteket képes az állományból/ra keverni.

Az alkalmazás képes az AS-105-ön 4- és 5.1-csatornás felállásban is megszólalni. A hátsó hangszóróknál külön vezérelhető a hangerő, és a létrehozott virtuális térhangzás erőssége:

Sajnos az AS-105-höz nem kapunk a gyártótól külön keverőpultot, a Windows beépített alkalmazása pedig csak minimális hangerőszabályzási lehetőséget kínál. 4- vagy 5.1-csatornás hangzás alapszintű beállítására nincs lehetőség, ezt az adott alkalmazásnak kell teljeskörűen támogatni.

[oldal:Tapasztalatok, összegzés]

Természetesen a "tesztelés" két fő kérdéskört feszegetett, a DVD-lejátszás alatti többcsatornás hangzást, valamint a játékok alatti hangot.

A szoftveres DVD-lejátszó programok közül a PowerDVD nyújtott ebben segítséget, s a végeredmény egy szóval jellemezhető: tökéletes. Az AS-105 minden probléma nélkül vette ezt az akadályt, a PowerDVD audio-beállítási fülénél mind a 4, mind az 5.1-es felállás kiválasztható volt, s teljesen korrektül szólt. Minden csatorna a helyén volt.

Az USB-n történő adatátvitel minimális erőforrást igényelt, a tesztgép 700-as Duron processzorán az alap 60-75% közötti processzorterhelés 65-80% közöttire ugrott, tehát kb. 5-6%-ot emelkedett.

Ez a szoftveres DVD-lejátszás alatt nem is okozott semmi problémát - szemben a játékoknál tapasztaltakkal.

A tesztelt Quake3:Arena és Operation Flashpoint (demó) játékok alatt a teljesítmény radikálisan csökkent. A hang természetesen megvolt, hála a DirectSound kompatibilitásnak, viszont ez nem jelent gyorsítást is. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy csak alapszintű játékok meghajtására elegendő ez a megoldás, a teljesítményigényes, hardvert (főként CPU-t) végletekig kihajtó játékokra alkalmatlan.

A hang minőségével, az AS-105 zajával semmi gond nem volt. Sajnos az SNR-t, a jel-zaj viszonyt műszer híján mérni nem tudtam, de az USB-s hangkeltő hangját mindenképpen kifogástalannak ítélném. Magas jelszinttel, alacsony (fejhallgatón maximális hangerőn sem hallható) zajjal és torzításmentesen szólalt meg minden alkalmazás alatt.

Hogy hogyan értékelhető ez az eszköz? Az AS-105 egy igen könnyen telepíthető és eltávolítható audioeszköz, mely 4- vagy 5.1-csatornás hangot biztosít számunkra az USB porton keresztül. Javasolható azoknak, akik nem akarnak a gépük belsejébe nyúlni, ugyanakkor szeretnének PC-jükön esetenként DVD-filmeket nézni, 4.1 vagy 5.1 felállású hangszórószettjüket meghajtani. Sokan irtóznak a gépük szerelésétől, s van, akinek megfelel az alaplapra integrált hangkártyája játékok, más alkalmazások alatt; nem szólva a manapság divatos DVD-vel felszerelt notebookokról. Számukra ideális megoldás lehet.

Az eDio AS-105 ára bruttó 18.000 Ft körül alakul. Forgalmazója a Kelly-Tech Kft., melynek ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a teszt alanyául szolgáló külső egységet.

Szólj hozzá a fórumban!

  • A gyártó weblapja
  • Kelly-Tech Kft.

  • Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

    a címlapról