Szerző: Dojcsák Dániel

2009. január 7. 17:39

A Google az egyik legnagyobb spammer a világon

[IW/HWSW] A világ egyik legnagyobb online szolgáltatóját, a Google-t a Spamhaus nevű szervezet beválogatta a 10 legnagyobb spammer közé, amit azzal érdemelt ki, hogy a levelező szolgáltatásain keresztül nagy mennyiségben indulnak útra kéretlen levelek. Érdekes, hogy a nagy szolgáltatók közül csak a Google érdemelte ki a megrovást.

[IW/HWSW] A világ egyik legnagyobb online szolgáltatóját, a Google-t a Spamhaus nevű szervezet beválogatta a 10 legnagyobb spammer közé, amit azzal érdemelt ki, hogy a levelező szolgáltatásain keresztül nagy mennyiségben indulnak útra kéretlen levelek. Érdekes, hogy a nagy szolgáltatók közül csak a Google érdemelte ki a megrovást.

Spammer Top 10 2008

Az ilyesfajta kínos eset elkerülhetetlen még a Google számára is, hiszen azokkal a rendszerekkel, melyekkel vissza lehet élni, vissza is fognak. A spamellenes civil szervezet állítása szerint minden hálózatüzemeltető azt állítja magáról, hogy megtesz mindent a kéretlen levelek ellen, ugyanakkor sok esetben réseket hagynak, mivel azok befoltozása drága lenne vagy bonyolult, sőt, egyes szereplők üzleti lehetőséget is látnak az illegális tevékenységek megtűrésében.

A nonprofit szervezetként üzemelő, spamkövetéssel foglalkozó Spamhaus jelenlegi listája szerint a spamküldés támogatásának szempontjából 10 legrosszabb szolgáltató a sistemnet.com.tr, a hostfresh.com, a google.com, a vsnlinternational.com, gilat.net, cnuninet.com, uatelecom.co.ua, sprint.net, verizon.com, simplenet.com. Jól látszik, hogy az amerikai hegemónia mellett feltűnnek a keleti versenyzők is, mint a török vagy ukrán szolgáltatók.

A kevés renitens feketít

A Spamhaus szerint a világon működő internetszolgáltatók közül a legtöbb sikeresen távol tudta tartani magától a spamküldőket, illetve azon dolgoznak, hogy pozitív spam-ellenző hírnévre tegyenek szert, de a munkájukat aláaknázza, hogy néhány hálózat magasról tesz a közösen elfogadott elvekre és gyakorlatokra. A fenti definíció illik a nemrégiben kiiktatott McColo szolgáltatójára, aminek eltávolítása hirtelen megfelezte a globális spammennyiséget.

Ugyanakkor a Google-re nem alkalmazható ugyanez a besorolás, sem más egyéb, hiszen a cégnek egy alapjában véve jól működő spamvédelmi csapata van, aktív erőfeszítéseket tesz a spammerek távoltartásáért, folyamatosan dolgozik a védekezésen, felismerte, hogy milyen hálás dolog a felfedezett biztonsági rések bezárása, sőt, a szabályzatai úgy lettek megírva, hogy korlátozzák a visszaélés lehetőségét és támogatják a közösségi kontrollt.

A Google elkerülhetetlen végzete

Miért került hát fel a listára, ráadásul dobogós helyre? Azért, mert a Google egy óriási szolgáltató komplex rendszerekkel, aminek szembe kell néznie azzal, hogy a bűnözők meglátták benne a lehetőséget. Ezek a szereplők pedig képesek arra, hogy maguk feldezzék fel a réseket, és maguk találják ki, hogyan lehet visszaélni a szolgáltatással.

A Google folyamatosan macska-egér játékot játszik ezekkel az emberekkel -- hasonlóan például a keresőoptimalizálásra szakosodott csalókhoz. Ha problémás tevékenységet észlelnek, akkor az adott fiókot azonnal letiltják, egy új felhasználó létrehozása azonban ma már nem tétel a spammereknek, akik a captcha-védelem kijátszásával akár tízezres nagyságrendben is gyárthatják a fiókokat, és így milliószám küldhetik ki kéretlen leveleiket, kellemetlenséget okozva nem csak a Google-nek, hanem a Gmailt használó becsületes embereknek is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról