Szerző: Bodnár Ádám

2008. március 26. 15:17

Önállóan folytatja a Motorola mobiltelefonos üzletága

[WSJ/HWSW] Döntött a Motorola igazgatótanácsa, a vállalat leválasztja mobiltelefonokat gyártó részlegét, amely a bevételének felét adja, a veszteséges működés azonban a befektetők legnagyobb sajnálatára látványosan csökkenti a cég eredményét -- tavaly már deficitbe taszítva a céget.

[WSJ/HWSW] Döntött a Motorola igazgatótanácsa, a vállalat leválasztja mobiltelefonokat gyártó részlegét, amely a bevételének felét adja, a veszteséges működés azonban a befektetők legnagyobb sajnálatára látványosan csökkenti a cég eredményét -- tavaly már deficitbe taszítva a céget.

Egyedül megy

A korábbi pletykák után, a vártnál is rosszabb 2007-es eredmények bejelentésekor már a Motorola vezetői is megerősítették, hogy megvizsgálják a mobilrészleg jövőjével kapcsolatos lehetőségeket, beleértve a leválasztást, vagy akár az eladást is. Utóbbi azonban már akkor sem látszott valószínű lehetőségnek, mivel a vezető mobilgyártók egyike sem fejezte ki érdeklődését a Motorola mobiltelefonos üzlete iránt, sőt kifejezetten hangsúlyozták, hogy saját erőforrásaikra összpontosítva organikus módon igyekeznek fejlődni. A Samsung Electronics, Sony Ericsson és LG Electronics mindegyike elutasítóan nyilatkozott.

A most nyilvánosságra hozott döntés szerint tehát a Motorola 2009-re két önálló tőzsdei cégre válik szét. Egy elemzők és befektetők részére rendezett konferenciahíváson Greg Brown elnök-vezérigazgató azonban kevés részlettel szolgált erről, elmondása szerint a pontos lépéseket most véglegesítik. Egyelőre azt sem tudni, hogy melyik új cégnél marad majd a Motorola név, az is lehet hogy mindkettő használhatja.

A mobiltelefonos divízió vezetését az elmúlt évben teljesen átalakították, Ed Zandert pedig Greg Brown váltotta a cég élén, aki aztán beismerte, hogy a Motorola mobilok valóban nem versenyképesek, és hogy a részleg gatyába rázása a vártnál is jobban elhúzódhat. Az üzletágnál elkezdtek hullani a fejek, az elvándorlás még az utóbbi hetekben is folytatódott, többen nyugdíjba mentek, mások pedig egyszerűen kiléptek és más cégekhez csatlakoztak. Greg Brown elmondása szerint jelenleg is keresik azt a személyt, amely a mobiltelefonokkal foglalkozó tevékenységet irányítja majd -- egy új, önálló vállalat élén.

Túléli-e a Motorola?

Elemzők szerint a tavalyi 13,8 százalékról az 2008 végére akár 10 százalék alá is csökkenhet a Motorola mobilpiaci részesedése, mivel a vállalat fókuszát az átmeneti időszakban bizonyára képtelen lesz a termékfejlesztésen tartani, azt szinte biztosan elvonja majd a szervezeti szétválás, és az újjáalakulás. Bennfenntesek úgy gondolják, a válságból csak ütős új termékek jelenthetnek kiutat, nem pedig a havi több millió dollárért foglalkoztatott tanácsadó-csapat, amely lényegében képtelen mást mondani, mint hogy a költségeket csökkenteni kell.

Iparági források szerint a Motorola mobilpiaci problémáinak gyökere abban keresendő, hogy szerteágazó kínálata semmilyen szempontból nem stanardizált, a különféle készülékekhez felhasznált alkatrészek mind-mind más beszállítóktól vannak, ezért a cég képtelen kiaknázni a méretgazdaságossági előnyöket. A helyzet pedig egyre rosszabbodik, ahogy a Motorola egyre kevesebb mobiltelefont ad el, így aztán a kiadásokat is kevesebb terméken lehet teríteni. További gondot jelent, hogy a vállalatnak nincs egységes saját szoftverplatformja sem, pedig mérnökök tucatjai dolgoznak rajta már évek óta -- állítják bennfenntesek.

Motorola RAZR 2
Még Beckhammel sem sikerült

Negatív példák

Egyes elemzők elég borús képet festenek a társaság jövőjéről, a Citigroup szakértője, Jim Suva szerint a Motorola hajója már elment, egyszerűen túl késő bármibe is kezdeni, mert a cég mindenképp kudarcra van ítélve. Kérdés az, hogy a Motorola legnagyobb vásárlói, a mobilszolgáltatók meddig bíznak abban, hogy a vállalat talpra tud állni és vonzó termékeket tud piacra dobni, mert ha ők is feladják a reményt, a Motorola mobilokra pár év múlva alig emlékszik majd valaki.

Ami igaz az igaz, a történelmi példák nem sok jót ígérnek a kettéhasadó Motorola számára: a mobiltelefon-ipar a legutóbbi két ilyen esetben egyaránt kudarcba torkollt próbálkozást láthatott. Az Alcatel és a Siemens mobilos részlege is gyorsan teret vesztett a szeparációt követően, aminek hatására az Alcatel kiszállt a kínai TCL-lel közös vállalkozásból, majd a Siemens értékesítette a BenQ számára a Siemens Mobile-t, amibe később beletörött az ambiciózus tajvaniak bicskája, majdnem magával rántva a teljes vállalatcsoportot. A valaha az iparág élvonalába tartozó Siemens Mobile csapata ezzel felszámolásra került, és eltűnt a történelem süllyesztőjében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról