Szerző: Bizó Dániel

2007. szeptember 24. 13:29

Szervizelési problémák miatt partnert vált az MSI, pedig saját maga a hunyó

Az Albacomp lett az MSI notebookok hazai szervizpartnere, felváltva a Rikvestet. Az Albacomp ezzel már három szállító szervizelését végzi, ennek hatására pedig Székesfehérvárra centralizálja tevékenységét, míg a hálózat többi pontja felvevőhelyként funkcionál tovább. A piac egyöntetű véleménye: az MSI noteszek szervizhátterének van hová javulnia.

[HWSW] Az Albacomp lett az MSI notebookok hazai szervizpartnere, felváltva a Rikvestet. Az Albacomp ezzel már három szállító szervizelését végzi, ennek hatására pedig Székesfehérvárra centralizálja tevékenységét, míg a hálózat többi pontja felvevőhelyként funkcionál tovább. A piac egyöntetű véleménye: az MSI noteszek szervizhátterének van hová javulnia.

Új szervizháttér

Az Albacomp a mai napon közölte, hogy az MSI itthon értékesített notebookjainak szervizeléséről szeptemberben megegyezett a tajvani vállalattal. Ezzel a gyártó az Albacomp ügyfelévé vált a Fujitsu Siemens Computer és egy harmadik, meg nem nevezett mellett, így a fehérvári cég már meglévő tevékenységére építkezik tovább, és vélhetően a méretgazdaságosság előnyeit is igyekszik kihasználni. Erre utal, hogy az elmúlt hónapok során átszervezte szerviztevékenységét, és idén ősztől minden javítást Székesfehérváron végez el, a többi képviselet mindössze átveszi a javításra szoruló gépeket.

A hazai notebookpiac rohamos növekedését követően magától értetődik, hogy a szervizelésre szoruló gépek száma is felfutott -- az átlagos meghibásodási ráta már az első évben kétszámjegyű, vagyis száz gépből legalább tíz, de inkább több már a vásárlást követő évben javításra szorul. Magyarországon így havonta több ezer noteszt szervizelnek, aminek kezeléséhez a nagyobb notebookmárkák esetén már jelentős erőforrásokra van szükség. Budapesti szervizében az Albacomp eddig havonta több száz Fujitsu Siemens laptopot javított, köszönhetően a márka sikerének a hazai piacon.

Az MSI szervizelésével kapcsolatban számos negatív véleményt lehetett hallani a piac felől, így az Albacomptól első reakcióként joggal várhatnánk, hogy javul a helyzet. Az Albacomp bevonásával azonban nem feltétlenül oldódnak meg az MSI problémái, ugyanis sokszor nem a szervizen múlik a javítás elvégzése. Az MSI noteszek javítását korábban ellátó Rikvest és az MSI közös megegyezéssel bontották fel szerződésüket, amit a szervizcég kezdeményezett, miután a notebookgyártó képtelen volt időben szállítani a szükséges alkatrészeket.

Nem a szervizeken múlik

"Az alapvető kérdés nem az, ki végzi a szervizelést, hanem hogy kap-e megfelelő alkatrészellátást" -- világított rá Kenéz Krisztián, a notebook.hu vezetője. Az MSI korábbi szervize, a Rikvest nem azért nem végezte el a szervizelést, mert képtelen lett volna, hanem egyszerűen nem jutott alkatrészekhez az MSI-től, véli Kenéz. Emiatt a Rikvest az elmúlt fél évben sorra adta ki a papírokat, hogy nem képes javítani alkatrészek hiánya miatt, így a gépeket a disztribútorokhoz vitték vissza, és cserélték újakra.

"Azzal van a probléma, hogy az MSI nem szállít alkatrészt" -- közölte Kenéz egy telefonos interjúban. Márpedig hivatalos, garanciális javítást kizárólag az adott márka által szállított komponensekkel lehet elvégezni, így hiába van szó szabványos alkotóelemekről, a szabadpiacon nem vásárolhat be a szerviz. A szervizelési problémák vezettek oda, hogy a notebook.hu, mely a hazai piac egyik legnagyobb szereplője, kivezette kínálatából az MSI laptopokat. "Amíg gyökeres változás nem áll be, nem kezdjük el újra forgalmazni."

A cikk eredeti megjelenését követően kereste meg lapunkat Csizmazia Attila, a Rikvest ügyvezetője. Elmondta, hogy cégét és személyesen őt is kellemetlenül érinti az eset, ugyanis igyekeznek rendkívül színvonalas munkát végezni az egyik legnagyobb hazai szervizként. Elmondta, hogy a HP, IBM és Fujitsu Siemens Computer esetében, mikor rendelkezésre állnak az alkatrészek, átlagosan néhány napos szervizelési idővel dolgoznak. "Nálunk nagyobb kontrollal senki nem rendelkezik" -- állította. Csizmazia elmondta, hogy több alkalommal írt levelet az MSI-nek, melyben kifogásolta a komponensek ellátását, majd a cég, hírnevének védelmében kezdeményezte a kapcsolat felbontását -- ahogyan korábban más márkák esetében tette hasonló helyzetben.

El is lehet rontani

Az előző években tapasztaltak miatt az ASUS-t sem preferálja a notebook.hu, pedig korábban igen nagy forgalmat generáltak a notebookjaival -- 2004-ben például még a legtöbbet ASUS gépekből értékesítették, mondta Kenéz. Ezt követően a szervizháttér biztosításával megbízott NSE Hungária átszervezte a szervizelést, és a javításra átadott gépek hónapokra eltűntek -- az ügyfelek és a viszonteladók gyakorlatilag őrjöngtek, például a tavalyi Ramiris Dealer Napon is. Bár ASUS gépeket forgalmaz a notebook.hu, egyelőre itt is kivárásra játszanak, ugyanakkor kevesebb problémát tapasztalnak, mint korábban.

A hazai piacot domináló márkák közül ilyen mértékű gondokat Kenéz nem tapasztalt a HP-nál vagy a Fujitsu Siemensnél, az Acer nemrég (újra) bevezetett új szervizelési szolgáltatásával azonban lehetnek gondok. Az Európa notebookpiacát példátlan sebességgel meghódító tajvani vállalat ugyanis tavaly megnyitott brnói szervizközpontjába igyekszik centralizálni a szervizelési tevékenységet, ami a háztól házig szállítással kombinálva csapdákat rejt. Az egyik kommunikációs: amennyiben a felhasználó nem tudja pontosan vagy jól meghatározni a hiba forrását, és a szerviz nem jön rá, úgy mintegy 100 eurót fizettet a cég vele, mondta el Kenéz. A másik logisztikai: ha a futárnál sérül meg a gép, azt a szerviz már nem fogadja be. Reményét fejezte ki, hogy ezeket a korábban tapasztalt kérdéseket azóta megoldotta a vállalat.

Ezeket az állításokat Egri Csaba, az Acer hazai képviseletének vezetője cáfolta később. A problémával először az Acer magyar call centeréhez kell fordulnia az ügyfélnek, ahol jó pontossággal megállapítják, hardverhibáról van-e szó, mondta el a vezető. Amennyiben téves a diagnózis, akár a felhasználó tévedéséből, úgy többnyire akkor sem számláznak semmit, ha feltételezhetően jóhiszemű volt az ügyfél. Egri szerint két kezén meg tudja számolni, Magyarországra hány alkalommal számlázták ki a bruttó 6990 forintos szállítási díjat garanciális ügyintézéskor.

Frissítés: a cikk megjelenését követően az ASUS Magyarország felvette a kapcsolatot a HWSW-vel, és cáfolták, hogy az ASUS hazai szervizpartnere az Albacomp lenne. Cáfolták azt az információt is, mely szerint a javításra leadott gépeket Franciaországba szálították volna, és ez okozta a hosszas szervizelési időt. A félreértés abból adódhat, hogy az NSE Service Group francia székhelyű vállalat. A cikk tévesen sugallta korábban, hogy az MSI bontotta volna fel a kapcsolatot a Rikvesttel. A cikket ezen információk fényében átdolgoztuk. A tévedésekért elnézést kérünk.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról