Szerző: Bizó Dániel

2005. január 12. 13:18

Születőben az új Oracle

PSFT logo [HWSW] A PeopleSoft beolvasztásával formát öltő új Oracle képét egyelőre nem lehet teljes pontossággal megfesteni. Az biztosnak látszik, hogy a tízmilliárd dollárt meghaladó akvizíciót követően lényegesen jobb helyzetbe kerül a nagyvállalati üzleti szoftverek piacát uraló német SAP által vezérelt versenyben.

Átfedések

Egy, az IDC által készített tanulmány alapján Larry Ellison vállalata számára a PeopleSoft felvásárlását az tette vonzóvá, hogy a vertikális piacokon való nagyarányú átfedés mellett a két vállalat kínálatai néhány területen jelentős különbségeket is mutatnak. Ráadásul az átfedés csak azután növekedett meg, miután a PeopleSoft 2003. júniusában 1,7 milliárd dollárért bekebelezte a rivális J.D. Edwardsot, amit a két vállalat az Oracle első felvásárlási ajánlata előtt csak pár nappal jelentett be.

A J.D. Edwardsot főként az ipari termelők számára szállított vertikális megoldásai tettek étvágygerjesztővé, mivel a PeopleSoft egészségtelenül függött az oktatás és az egészségügy számára értékesített rendszerektől. Mindazonáltal a szappanoperába illő, másfél évig húzódó felvásárlási huzavona elég időt adott mind az Oracle, mind a PeopleSoft számára, hogy kielégítően elemezze az összeolvadás következményeit, és meghatározza azokat a piacokat, piaci szegmenseket, ahova immár egyesített erőkkel érdemes összpontosítani.

Mindenesetre az új Oracle üzleti alkalmazásainak portfóliójára jelentős hatással lesz a folyamatban lévő egyesülés. Craig Conway, a PeopleSoft egykori vezére, az Oracle-ügylet elleni harc vezetője korábban azzal riogatott, hogy a felvásárlást követően sok szoftver támogatása, fejlesztése befejeződne. Erre rácáfol Ellison azon újra megerősített ígérete, miszerint az Oracle tovább folytatja mind a PeopleSoft, mind a korábbi J.D. Edwards szoftvereinek fejlesztését és támogatását. Conwaytől még a vételi ajánlat elfogadása előtt megvált a PeopleSoft, aki később azt is bevallotta, hogy személyes okokból állt ellen ádázul. Conway korábban a sokak által arrogánsnak tartott, karizmatikus Ellison beosztottja volt az Oracle-nél.

Együtt az SAP ellen

Ellison szerint az egyesüléssel megdagadt vállalat többet költhet majd fejlesztésekre és szolgáltatásokra. Kérdéses persze, hogy ha minden korábbi terméket meg kíván tartani az Oracle, akkor milyen mértékben fogja tudni a nagyobb méretéből fakadó méretgazdaságossági előnyöket realizálni -- azaz honnan fog származni az a pénz, amellyel jelentősen növelhető a különböző szoftverek kutatás-fejlesztési büdzséje.

Az IDC által készített tanulmány többek között arra a következtetésre jutott, hogy az új Oracle sokkal kiegyenlítettebb esélyekkel indulhat majd harcba néhány, az SAP eddigi erősségeinek számító gyártási szegmensért. Egy másik megállapítás szerint az Oracle által hangoztatott további felvásárlásokra vonatkozó tervek helyesnek bizonyulhatnak, ha magasan szakosodott, vertikális megoldások szállítóira irányulnak. Az utóbbi évek során a vertikális szállítók dinamikus ütemben növekedtek, miközben inkább a horizontális kínálatú szereplők csak kevéssé növekedtek vagy stagnáltak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.