:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. december 19. 10:05

Tanglewood helyett Tukwila néven fejleszti több magot tartalmazó Itanium lapkáját az Intel

Az Intel úgy határozott, hogy Tanglewoodról Tukwilára módosítja egyik processzorának fejlesztési kódnevét, hogy elkerülje az esetleges jogi problémákat.

Az Intel úgy határozott, hogy Tanglewoodról Tukwilára módosítja egyik processzorának fejlesztési kódnevét, hogy elkerülje az esetleges jogi problémákat.

Az Intel az idén ősszel rendezett Intel Developer Forumon lebbentette fel a fátylat a Tanglewood kódnevű Itanium processzorról, amely kettőnél is több magot tartalmazhat. Az Intel várakozásai szerint a Tanglewood hétszer akkora számítási teljesítményt nyújt, mint a jelenleg piacon levő legerősebb Itanium 2 chip. A Tanglewood lesz az első olyan Itanium processzor, amely az Alpha chipek Intelhez átigazolt fejlesztőmérnökeinek munkája.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy a Tanglewood nevet a massachusettsi Tanglewood Music Centerrel hozták összefüggésbe, azonban mivel csupán egy fejlesztési kódnévről van szó, az Intel nem kívánt jogi csatározásba bocsátkozni, inkább megváltoztattta azt. A vállalat képviselője közölte, hogy a Tanglewood magos Itanium processzor az Intelhez igazolt Alpha-mérnökök munkája, közülük sokan Massachusettsben laknak és dolgoznak.

A Tanglewood új nevét -- Tukwila -- egy Washington államban Seattle-től pár kilométerre található városról kapta. Az Intel rendszerint földrajzi neveket választ termékeinek fejlesztési kódnevéül.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.