:

Szerző: roberto

2003. szeptember 10. 10:08

Kína szoftverpolitikája új lehetőségeket nyithat a Sun számára

Kína augusztusban bejelentett szoftverpolitikai döntése,

Kína augusztusban bejelentett szoftverpolitikai döntése, miszerint a kormányhivatalok és minisztériumok csak és kizárólag hazai szoftverekre frissíthetnek a közeljövőben új szoftverbeszerzéseik során, kedvező kilátásokkal kecsegtet a Sun Microsystems vezetői szerint. John Gage, a vállalat vezető kutatója a Reutersnek elmondta, hogy a kínai döntés véget vethet a Microsoft Windows piaci dominanciájának, ahogy Gage fogalmazott: "ha Kína úgy dönt, hogy kizárja a külföldön fejlesztett szoftvereket [a nyílt forráskódú szoftverek előtérbe kerülése érdekében], akkor az Linuxot jelent, StarOffice-t jelent".

A világ harmadik legnagyobb szervergyártójaként jegyzett Sun egyébként az elmúlt hónapban olyan terveket hozott nyilvánosságra, amelyek szerint megduplázná pekingi szoftverfejlesztő központjának létszámát, így ott háromszáz fejlesztő dolgozhatna. Gage elmondta, hogy a Sun számára Kína hatalmas és felemelkedőben lévő piacot jelent.

Az elmúlt héten Kína, Japán és Dél-Korea miniszteri szintű tárgyalásain szóba került egy olyan közösen fejlesztett, nyílt forráskódú szoftverekre (akár a Linuxra is) épülő operációs rendszer erőteljes támogatása, amellyel gyengíthető lenne a Microsoft Windows piaci pozíciója. Az említett országok aggódnak a szoftverpiac koncentráltsága miatt, amelynek az utóbbi hetek tanúsága szerint komoly biztonsági vonatkozásai is vannak. Elemzők szerint Kína azt is szeretné, ha több beleszólása lenne az adathálózatain továbbított érzékeny állami információk védelmébe.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.