Szerző: Bodnár Ádám

2003. szeptember 1. 10:29

A 90 nanométeres technológiával gyártott chipek lesznek a főszereplői az őszi Intel Developer Forumnak

A szeptember 16-18. között tartandó Intel Developer Forum főszereplői a régóta várt, 90 nanométeres csíkszélességű processzorok lesznek. A hírek szerint a rendezvény látogatói már működés közben is megtekinthetik a Prescott, Dothan és Nocona magos chipeket. Noha korábban számos pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az Intelnek gondjai vannak az új gyártástechnológia bevezetésével, a vállalat vezetői szerint minden a tervek szerint halad és a lapkák szállítása még az idén megkezdődik.

A szeptember 16-18. között tartandó Intel Developer Forum főszereplői a régóta várt, 90 nanométeres csíkszélességű processzorok lesznek. A hírek szerint a rendezvény látogatói már működés közben is megtekinthetik a Prescott, Dothan és Nocona magos chipeket. Noha korábban számos pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az Intelnek gondjai vannak az új gyártástechnológia bevezetésével, a vállalat vezetői szerint minden a tervek szerint halad és a lapkák szállítása még az idén megkezdődik.

A cég szóvivője elmondta, hogy az oregoni Hillsboróban található "Fab D1C" félvezetőgyárban már jelenleg is készülnek 90 nanométeres csíkszélességű processzorok, a "Fab 11X" (Albuquerque, NM) a negyedik negyedévben kezdi meg a 90 nanométeres csíkszélességű alkatrészek gyártását, az Intel írországi üzemében pedig 2004 elején kezdődik meg az új chipek előállítása.

Az első, kereskedelmi forgalomba kerülő, 90 nanométeres csíkszélességű Intel processzor a Prescott magos Pentium 4 lesz, amely novemberben debütál 3,4 GHz-es órajelen. A Prescott legfontosabb újdonsága a megnövelt méretű elsőszintű és másodszintű cache, a 800 MHz-es front side busz, a 13 implementált új utasítás (Prescott New Instrucitions), a továbbfejlesztett Hyper-Threading technológia, valamint a La Grande kódnéven ismert biztonsági funkció.

A Prescott magos Pentium 4 processzorban mind az elsőszintű adatcache, mind pedig a trace cache mérete megnövekedett. Az adatcache 8 kbyte helyett 16 kbyte lett, a trace cache mérete pedig szintén megkétszereződött, így közel 32 kbyte méretű. A másodszintű gyorsítótár a Northwoodban 512 kbyte volt, a Prescottba azonban már 1 Mbyte-os L2 cache került. Az új Pentium 4 processzor 800 MHz-es -- 200 MHz-es quad pumped -- front side busszal működik.

Mikroarhitektúrális szinten jelentős újdonságnak számít a továbbfejlesztett pre-fetch funkció és az új elágazásbecslő egység. A Prescottban található 13 új parancs közül 5 a komplex aritmetikai műveletek gyorsítására szolgál, 4 új lebegőpontos vektorutasításunk is van, ezen felül 2 utasítás szolgál a Hyper-Threading hatékonyabb kihasználására, illetve 1-1 új utasítás áll rendelkezésre a videotömörítés gyorsítására, valamint lebegőpontos számok egésszé konvertálásához. A "LaGrande" kódnevű biztonsági funkcióról várhatóan az őszi IDF-en lebbentik fel a fátylat a vállalat mérnökei.

Az Intel még az idén megkezdi a Dothan magos Pentium-M chipek szállítását is. A jelenlegi hírek szerint a Dothan magos processzorok a másodszintű gyorsítótár méretétől eltekintve mindössze abban különböznek a Banias magos chipektől, hogy további fejlett energiatakarékos funkciókkal rendelkeznek. A Banias 1 Mbyte másodszintű cache-t tartalmaz, a Dothant azonban 2 Mbytse L2 gyorsítótárral látták el. A Dothan szállítása ugyan már az idén elkezdődik, a piaci premier azonban csak a jövő év első negyedévében várható. A Dothan első változata 1,8 GHz-en működik, a második negyedévben ezt követi az 1,9 GHz-es kivitel.

Szintén az idén megkezdődik a 90 nanométeres csíkszélességű, Nocona magos Xeon DP processzorok gyártása, amelyeket kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szán az Intel. Ezeknek a chipeknek a tesztelése és validációja -- tekintettel a megcélzott felhasználási területekre -- különösen sokáig tart, ezért a lapkák csak a jövő év első felében érkezhetnek meg a felhasználókhoz. A pletykák szerint a Nocona magos Xeon DP chipek is láthatók lesznek az Intel Developer Forumon, ahonnan a HWSW helyszíni tudósításokkal jelentkezik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról