:

Szerző: Barna József

2003. augusztus 7. 10:54

Leghamarabb az év végén várható az AMD64 platformot támogató Windows

[CNET] Az AMD szeptember végén dobja piacra asztali és mobil számítógépekbe szánt Athlon 64 processzorát, és röviddel a bemutatót követően megjelennek az architektúrát támogató Windowsok is. A vállalat egyik vezetője szerint a Microsoft 64 bites operációs rendszerei a negyedik negyedévben vagy a jövő év első negyedévében válnak elérhetővé.

[CNET] Az AMD szeptember végén dobja piacra asztali és mobil számítógépekbe szánt Athlon 64 processzorát, és röviddel a bemutatót követően megjelennek az architektúrát támogató Windowsok is. A vállalat egyik vezetője szerint a Microsoft 64 bites operációs rendszerei a negyedik negyedévben vagy a jövő év első negyedévében válnak elérhetővé.

Amint azt Marty Seyer, az AMD mikroprocesszor üzletágának igazgatója egy interjúban elmondta: az asztali számítógépekhez szánt és szerver operációs rendszerek bétája a harmadik negyedév végén jelenik meg. Ez némi csúszást jelent a Microsoft által korábban közölt útitervhez képest; a szoftvervállalat idén tavasszal még arról számolt be, hogy a Windows XP és a Windows Server 2003 AMD64 platformra optimalizált bétája az év közepén kerülhet a tesztelőkhöz.

Seyer hozzátette, hogy az operációs rendszerek végleges változata a negyedik negyedévben vagy a jövő év első negyedévében kerül piacra. A Microsoft korábban nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a végleges változat megjelenése mikor esedékes.

Az AMD64 architektúrát támogató Windowsok megjelenése komoly lendületet adhat a platformnak. Az Opteron és az ősszel bejelentésre kerülő Athlon 64 processzor kibővített képességeit jelenleg kizárólag egyes nyílt forráskódú operációs rendszerek támogatják, ezek azonban egyelőre csekély piaci részesedéssel rendelkeznek az asztali számítógépek piacán.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.