:

Szerző: Vörös Péter

2003. február 1. 12:58

Kaszparov bakiját kihasználva a Deep Junior sakkszámítógép győzött a harmadik játszmában

Garri Kaszparov
Garri Kaszparov
A Deep Junior világbajnok sakkszámítógép könyörtelenül kihasználta Garri Kaszparov kirívó hibáját és sötéttel megnyerte a hat játszmából álló, "Ember kontra Gép" sakkmérkőzés harmadik partiját csütörtök éjszaka New Yorkban.

A világos bábukat vezető, azerbajdzsáni születésű, orosz-örmény nemzetiségű nagymester a 32. lépésben súlyos hibát követett el egy bástyalépésnél, ennek eredményeként a sakkszámítógép két gyalog előnyre tett szert és nyerő végjátékhoz jutott.

"Kaszparov egyértelműen az idő szorításában követte el a hozzá messze nem méltó hibát" -- mondta Maurice Ashley amerikai nagymester. "Ez azt mutatja, hogy minden idők legnagyobb játékosa is csak ember, aki tévedhet."

Az egyébként igen izgalmas parti egészen addig döntetlenre állt, dacára annak, hogy Kaszparovnak kevesebb idő állt rendelkezésre. Az ex-világbajnok nagymester csak ingatta a fejét és a mennyezetre bámult, miután rádöbbent hibájára. Az orosz nagymester a 36. lépésben, három óra 45 perc után adta fel a játszmát, miután állása reménytelenné vált két gyalog hátránnyal.

"Teljes volt az 'áramszünet'" -- mondta Kaszparov. "Nagyszerű helyzetben voltam annak ellenére, hogy a Deep Junior kiváló csapat, amelyet nagyszerű nagymesterek készítettek fel." A 39 éves nagymester elmondta, hogy fizikailag meglehetősen fárasztóak a több órás partik, a sakkszámítógépnek természetesen nincsenek ilyen jellegű gondjai. "E téren javulnom kell" -- mondta az orosz nagymester.


A harmadik játszma végső állása.

Miután az első partit Kaszparov nyerte, a második pedig döntetlenül végződött, a mérkőzés jelenlegi állása 1,5:1,5. A következő játszmára vasárnap, itthoni idő szerint este 20:30-kor kerül sor.

A mérkőzés győztese 300 ezer dollárt vihet haza, a vesztesnek járó vigaszdíj pedig 200 ezer dollár. Döntetlen esetén a felek egyenlő arányban osztoznak az 500 ezer dolláros díjon. Kaszparov a mérkőzés eredményétől függetlenül 500 ezer dollár tiszteletdíjat kap.

A sakkszámítógép izraeli készítői természetesen nagyon örültek a győzelemnek. "Rendkívül sok munka és erőfeszítés végeredménye a Deep Junior és a harmadik játszma jól példázza ezt" -- mondta Shay Bushinsky, aki a szintén izraeli Amir Bannal együtt 10 éve dolgozik a Deep Junioron.

A harmadik játszma alakulását mutatja be a www.x3dworld.com weboldal. Az "Ember kontra Gép" mérkőzést elő egyenesben közvetíti a www.chessbase.com és a www.x3dworld.com honlap.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.